Így segíthetsz egyetlen vacsorával a rászorulókon

Hatodik alkalommal rendezi meg a Magyar Hospice Alapítvány a Nárcisz Asztaltársaság éttermeivel közös hagyományos nyárbúcsúztató kerti vacsoráját. 

Jót tenni és jót enni sosem volt egyszerűbb! Budapest kilenc exkluzív étterme vállalja évről évre, hogy egy-egy finom fogással várja a vendégeket.

Az esemény időpontja és helyszíne: 2020. szeptember 2., 18-21 óráig, a Budapest Hospice Ház kertjében (1032 Bp., Kenyeres u. 18-22.)

Idén először: színház a kertben!

A gasztronómiai finomságokat ezúttal színházi élménnyel fűszerezzük.

A bilincs a szabadság legyen - felolvasószínházi est Balsai Móni és Trill Zsolt játékával, Seres Tamás rendezésében.

A Polcz Alaine és Mészöly Miklós levelezését feldolgozó előadáson keresztül bepillanthatunk kettejük közös életének szépségesen gyötrelmes, kínzóan gyönyörű pillanataiba. (Az előadás 2017-ben a PIM felkérésére készült.)

Estünk háziasszonya és meglepetésfogásunk készítője Mautner Zsófi gasztroblogger. A receptgyűjteményeket is jegyző szerző 2017 óta áll szoros kapcsolatban az Alapítvánnyal, most is azonnal elvállalta a háziasszonyi teendőket. Ahogy saját maga vallja:

“… a gasztronómia jó hívószó: olyan embereket is mozgósíthat, akiknek fontos a társadalmi szerepvállalás, de még keresik a hozzájuk legközelebb álló lehetőséget.”

Alapítványunk megalakulása óta fontos célkitűzésünk a társadalmi szemléletformálás, ezért igyekszünk különleges programokkal munkánk fontosságára irányítani az emberek figyelmét. Gasztroestünk évről évre kedvelt jótékonysági esemény, melyen az alábbi éttermek biztosítják a kulináris élményeket: Bodrogi Kúria, Cyrano Étterem, Fausto’s Ristorante, Két Szerecsen, Nobu Budapest, Pastrami, Pomo D’oro, Robinson, Ürömi Hütte. Részvételük példaértékű, hisz' elkötelezett partnerek nélkül nem létezne hospice-ellátás Magyarországon.

Egész éves támogatásuk mellett, évente egyszer lehetőséget teremtenek arra, hogy mások is osztozzanak a segítségnyújtás örömében. Ez a Jótevők vacsorája, melynek bevételét teljes egészében a betegellátásra fordítjuk.

Egy támogatói jegy ára: 25.000 forint.

Ezeket olvastad már?

Ezeket olvastad már?

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Rántott hal egyszerűen

Rántott halat nem csak a vízparton érdemes fogyasztani - álljunk neki otthon is bátran az elkészítésének, mert laktató és mennyei. A kívül ropogós panír és a belül omlós, szaftos ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Top Receptek

Kovászos uborka egyszerűen

Túlmisztifikált receptek helyett a 96 éves Dédimama receptje. Tanyán született, ott nőtt föl, sok hasznos  praktikát hozott magával. Sokszor készítettük már, de legfinomabb akkor ...

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.