Értesíthetünk a legfrissebb témákról?

oké!

Újévi fogadalmak a realitás talaján - a pszichológus tanácsai

Az újév kezdetén sokan tesznek a jövőre vonatkozó fogadalmakat - ám sokan el is bukják ezeket pár hét után. Pszichológus szakértőnk segít, hogy ezúttal sokáig kitartsál.

Ha nem szeretnénk az új évet rögtön egy kudarccal indítani, akkor érdemes az újévi fogadalmaink terén a valósághoz közel maradnunk. Fogadalmak helyett inkább érdemes (reális) célokat kitűznünk, a jó célok ugyanis fejlődésünk szolgálatába állíthatóak.

Ha sikerült egy vagy több jó célt kitűznünk, akkor ezek segítenek minket abban, hogy egy-egy konkrét dologra tudjunk fókuszálni, és motivációt is adhatnak arra az esetre, ha menet közben megtorpannánk. Emellett a célok megfogalmazásának, kitűzésének és az eléréséért folytatott küzdelemnek közvetett hatásai is vannak: növelik az önbizalmat, pozitívabb lesz az önértékelésünk, és ennek következtében pedig csökkenhet a szorongás is.

Hogyan tűzzek ki reális, jó célokat magamnak?

Ez a legfontosabb, hogy reális, jó célokat tűzzünk ki magunknak. Figyeljünk arra a célkitűzés során, hogy a cél:

  • legyen jól mérhető (azaz objektív) – az, hogy „boldog szeretnék lenni”, egy erősen szubjektív dolog, nem igazán mérhető,
  • legyen elérhető számodra, de kihívást jelentsen az elérése,
  • legyen rá időd, hogy megvalósítsd,
  • megfelelő módszerekkel rendelkezz ahhoz, hogy elérd (ha például fogyni szeretnél, beszélj dietetikussal),
  • legyenek rövid- és hosszútávú céljaid is,
  • legyenek határidők, hogy egyes célokat mikorra szeretnél elérni,
  • adj folyamatosan visszajelzést önmagadnak a célok alakulásáról, és ha jól haladsz, ne feledkezz meg a vállveregetésről,
  • figyelj arra, hogy pozitívan fogalmazd meg a céljaidat – pl. „nem szeretnék eltunyulni” helyett: „sportolni, mozogni szeretnék heti három alkalommal”),
  • járjuk körbe alaposan, hogy mi kell ahhoz, hogy elérjük a célunkat (szükségünk van-e külső segítségre, egy csoport támogató erejére, szakemberre stb.),
  • jó irány, ha a célod a teljesítményedre vonatkozik, mert így a korábbi teljesítményedhez mérten tűzöl ki egy újabb elérhető eredményt (pl. szeretnél még a maradék öt kg feleslegtől is megszabadulni márciusig),
  • ne csak a célra, hanem a cél elérésének folyamatára is koncentrálj: tűzz ki apró lépésekkel elérhedő célokat, feladatokat (pl. ahhoz, hogy még öt kg-ot fogyj, heti háromszor kell legalább fél órát mozogni és napi ötször enni stb.).

Láthatjátok hát, megéri megfogadni valamit, csak figyeljetek arra, hogy azt jól csináljátok. Ebben igyekeztünk most nektek segíteni. Mindenkinek eredményes új évet és apró sikereket kívánunk!

Ezek a cikkek is érdekelhetnek:

Szólj hozzá!

Hozzászólások

A komment maximális hossza nem lehet több, mint 3969 karakter!

Még nem érkezett hozzászólás. Legyél te az első!