A túró rudi mennybe menetele, avagy RÁNTOTT TÚRÓ RUDI meglepi panírban

A túró rudit azt hiszem, nem kell bemutatni senkinek sem, mivel egy hungarikumnak aposztrofált nasiról van szó. Viszont kóstoltad már rántva? Kétlem!

A magyarok nem csak arról híresek, hogy a “hogyan készítsünk pörköltet” témakörben háborút is készek lennének kirobbantani, hanem arról is, hogy igazából mindent kirántanak. Mindent, de mindent.Mert a világ más tájain oké, hogy létezik kirántott hús, de ők itt kábé meg is állnak, míg mi pont ellenkezőleg. Ekkor kezdünk igazán belejönni a panírozásba.

Receptért klikk ide!

Múltkor a rántott koviubit is sikerült abszolválnom, és milyen finom is volt, szóval következő alkalommal senki meg se hökkent, mikor a túró rudi került szóba rántani való áldozatként.Nos, a helyzet az, hogy azóta ezen is túl vagyunk, megcsináltuk, és győzött!Az ízét illetően mondjuk eleve nem voltak kétségeim, sejthető volt, hogy finom lesz, de hogy állagra is ilyen átkozott zseni legyen, azt nem is reméltem.

A dologhoz egyébként szervesen hozzátartozik, hogy a panír nem holmi mezei típus volt, hiszen a zsemlemorzsát igazi régisulis detki KEKSZ helyettesítette!

Akik kóstolták, többen is egyfajta sült, csokis túrógombóchoz hasonlították, és teljesen igazuk van, szóval ha egy újabb furcsaságot szeretnél kipróbálni, ne legyél rest, és próbáld ki a rántott túró rudit, mert a végeredmény tényleg csúcs!Mit rántsak ki legközelebb? A széken kívül, természetesen! Segítsetek!

És ezt olvastad már az ízHUSZÁR magazinon?

ZSÍRZSÚR: amikor a klasszik hot dog a curry wurst-tal fuzionál

Legújabb receptek

Balatoni bowl

A Balaton sokunknak egyet jelent a nyárral, ennek pedig elmaradhatatlan eleme a sült hekk, a kovászos uborka, a főtt kukorica és a jól behűtött görög dinnye. Farkas Ricsi, a Penny séfje, ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Tuja helyett ilyen cserjét ültess a kertedbe: kertészek is ajánlják...

A tuja az egyik legnépszerűbb kerti növény. Nem véletlen, hiszen szép sudár termete a kiváncsiskodók szeme elől is eltakarja a kertet, miközben megjelenése sem utolsó. Igen ám, de az utóbbi évek szárazsága és forrósága sorra kikezdi a kerti tujákat, így az elszáradó, barnuló ágak jelensége egyre gyakoribbá vált. Ha hasonló megjelenésű, de a szárazságot jobban tűrő növényt szeretnél, akkor olvass tovább!

Top Receptek

Hagyományos töltött paprika

Turós Emil konyhai alapmű szakácskönyvéből származik a recept. Aki kedveli a hagyományos ízeket, ezzel a recepttel biztosan nem lő mellé.  Az elkészítését annyival egészíteném ki, ...

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...