Ezért ne púpozzuk fel a kávét a kotyogósban

Sokan azt gondolják, akkor lesz igazán erős a reggeli fekete, ha teletömik őrölt kávéval a kotyogós tölcsérét, de valójában nem ezt érik el vele.

Kotyogóssal megfőzni a reggeli kávét sokunk számára szinte szertartás. A forrón feltörő kávé hangja, a jellegzetes illat, a megszokott mozdulatok – mind hozzátartoznak a napindításhoz. Egy ilyen rutinmozdulat a kávé felpúpozása is a kis fém tölcsérben, amit még talán a szüleinktől, nagyszüleinktől tanultunk, és szinte automatikusan csináljuk. Mégis, hiába a hagyomány, ez az apró gesztus többet árt, mint használ: ronthatja a kávé ízét, és akár a kedvenc retró kávéfőzőnk működését is veszélyeztetheti.

Kotyogós kávé
Ezért ne púpozzuk fel a kávét a kotyogósban

Tények és tévhitek egy hagyományról

Sokan úgy gondolják, hogy minél több kávé kerül a kotyogósba, annál erősebb, intenzívebb lesz az ital. Csakhogy a kotyogós nem eszpresszógép – egészen más elven működik. Míg az eszpresszógép nagy nyomással (kb. 9 bar) préseli át a vizet az őrleményen, a kotyogósban a nyomás jóval alacsonyabb, körülbelül 1,5 bar.

Ez a különbség azt jelenti, hogy a túl sok, túl tömörre pakolt kávé nemcsak megnehezíti a víz áthaladását, de keserűbb, túlfőzött kávét is eredményezhet.

A púpozás ráadásul gátolja a víz áramlását, ami túlzott nyomás felhalmozódásához vezethet a víztartályban. Ezt a helyzetet hivatott megelőzni a biztonsági szelep – de ritka esetekben, ha túl sok kávét teszünk a szűrőbe, és túl erősen zárjuk le a kotyogóst, akár fel is robbanhat.

Hogyan készítsünk igazán jó kávét kotyogóssal? A titok a mértékletességben rejlik:

  • ne tömörítsük a kávét
  • sőt, ne is púpozzuk!
  • a tölcsért csak szintig töltsük, majd finoman – nem lenyomva! – egyengessük el az őrleményt
  • a víz szintje mindig a szelepig érjen, ne azon túl!

A kávéfőzőt ne húzzuk túl szorosra, a főzéshez pedig közepes-alacsony hőfokot válasszunk.

Ahogy a kávé elkezd csobogni, nyissuk ki a fedelet, majd amint a buborékolás elindul, zárjuk vissza, és azonnal kapcsoljuk le a hőt. Ne hagyjuk a kávét a tűzön, mert könnyen megéghet – ez az egyik leggyakoribb hiba, ami elrontja az ízeket.

Receptajánló:

Tisztítás és gondoskodás

A kotyogós tisztítása is fontos része a jó kávé elkészítésének. Használjunk kifejezetten erre való tisztítószereket, és kerüljük az agresszív vagy illatosított mosószereket. De sokan egyszerűen csak vízzel öblítik át az eszközt minden használat után. Egy jól karbantartott kotyogós éveken át hű társunk lehet a reggeli rutinban, így érdemes odafigyelni rá.

Régi szokás, új szemlélet

Bár a kávé felpúpozása nem kifejezetten bűn, célszerű újragondolni ezt a berögzült mozdulatot. Néha egy apró változtatás is sokat javíthat a végeredményen: az ízen és ezáltal az élményen. A kávézás komoly dolog – ezt mindannyian tudjuk –, de ha figyelünk a részletekre, még jobban élvezhetjük ezt a mindennapi élményt.

Forrásunk volt.


Még több olvasnivaló:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Top Receptek