Bocsánatot kért a Burger King a megalázott vak nőtől

Panaszt tett egy vak nő a Burger Kingre, miután a gyorsétterem dolgozói nem voltak hajlandóak felolvasni neki az egyik étel összetevőit.

Kénytelen volt bocsánatot kérni a Burger King egy vak nőtől, miután a gyorsétterem dolgozói megtagadták, hogy felolvassák neki a brownie összetevőinek listáját. Az eset az Egyesült Királyságban történt, de a hír az egész világot bejárta.

Medina Hall a folkestone-i étterembe tért be, ahol előre jelezte a dolgozóknak, hogy mogyoróallergiája van. Mivel vak, megkérte őket, hogy olvassák fel neki a brownie összetevőinek listáját. A gyorsétterem dolgozói ezt megtagadták, mondván, ők csak az étlapot adhatják át neki.

Medina a dolgozók viselkedésén megdöbbent, mivel egy kis darabka mogyoró is komoly asztmás rohamot válthat ki nála, és akár kórházba is kerülhet tőle. Az étteremben a vállalati politikával magyarázták a felolvasás megtagadását. Abban állítólag az áll, hogy a vendégek csak saját maguk olvashatják az étlapot.

A Burger King bocsánatkéréséből azonban kiderült, hogy ilyen szabály nem létezik. A dolgozók simán felolvashatták volna az összetevők listáját a vak nőnek. Medina reméli, hogy a Burger King étlapja hamarosan elérhető lesz mindenki számára, így ő is könnyen tájékozódhat az allergénekről.

A Burger King alkalmazottai sajnos nem először aláznak meg fogyatékkal élő embert. Augusztusban egy amerikai siket nő története járta be a sajtót, aki a mobiltelefonja kijelzője segítségével szerette volna bemutatni az ablakban dolgozó eladónak a rendelését, aki viszont ezt megtagadta tőle. A gyorsétteremlánc kénytelen volt az eset után bocsánatot kérni a nőtől.

Ezeket olvastad már?

via Delish

Hirdetés

Támogatott tartalom

Hirdetés

Támogatott tartalom

A Budafoki élesztővel húsvétkor is élmény a sütés

Mi jut eszünkbe, ha a Budafoki élesztőre gondolunk? Generációk óta a magyar háztartások elengedhetetlen kelléke! Használatával sütéskor különleges lehetőségek sora nyílik meg előttünk. Ám mindenki számára talán a legszebb, semmihez sem hasonlítható élmény, amikor a vele készült friss kalács illata betölti otthonunkat, azonnal meghitt hangulatot teremtve a közelgő húsvét idején is. Nekünk ezek az első gondolataink a Budafoki élesztő kapcsán, amelynek neve az idő előrehaladtával összefonódott a magyar konyhával.

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Így gondozzuk helyesen az aloe verát

Az aloe vera egy igen sokoldalú növény, amit mind a gyógyászatban, mind a szépségápolásban már hosszú évszázadok óta használnak. De hogyan tarthatjuk életben a négy fal között, hogy mi is élvezhessük az előnyeit anélkül, hogy boltba vagy drogériába kellene rohannunk a belőle készült termékekekért?