Készíts velünk tökéletes téli CSALAMÁDÉT nyáron, egyszerűen

Itt az idő, hogy a sok friss zöldséget télire is elrakjuk, éppen ezért gondolunk már augusztusban is a télre, és mutatjuk meg nektek a legegyszerűbb és egyben legfinomabb csalamádé gyors és egyszerű receptjét.

A friss, finom, roppanós csalamádénál aligha létezik jobb zöldségköret, a magyar konyha egyik alapelemét pedig egyáltalán nem nehéz elkészíteni, éppen csak a megfelelő arányokra és a helyes tárolásra kell figyelnünk ahhoz, hogy világbajnok savanyúságunk legyen télen is, nyáron is.

A télire eltehető csalamádéhoz ezekre lesz szükséged:

1 kg káposzta, 1 db kígyóuborka, 0,5 kg vöröshagyma, 0,5 kg paprika, 30 dkg kápia paprika, ezen felül pedig kelleni fog még 20 dkg cukor, 10 dkg só, 1 evőkanál citromsav, 1 kávéskanál nátrium-benzoát és 2 dl ecet.

Ha minden megvan, máris nekifoghatunk a nehezének:

A zöldségeket megtisztítjuk, a káposztát, az uborkát és a hagymát legyaluljuk. A paprikákat vékony karikákra vágjuk.
Egy tálba öntjük a cukrot, sót, citromsavat és nátrium-benzoátot, majd elkeverjük. Jöhet bele az ecet, és újból elkeverjük.

A zöldségeket egy nagy tálban jól összeforgatjuk, beleöntjük a ecetes keveréket, még egyszer jól átkeverjük, majd letakarjuk, és legalább fél napig pihentetjük.

Előkészítjük a befőttesüvegeket, jól megpakoljuk a zöldségekkel, a maradék lével feltöltjük, jól lezárjuk, és hűvös helyen tároljuk.

A télire való csalamádé teljes receptjét itt találod, mentsd el kedvenceid közé, vagy küldd tovább valakinek, aki szerinted szívesen elkészítené.

Ha tetszett ez a cikk, nézd meg a legújabb videóinkat is, a legfrissebb tartalmainkért pedig lájkolj minket a Facebookon, és kövess az Instagramon vagy a YouTube-on!


Ezek a cikkek is érdekelhetnek:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Balatoni bowl

A Balaton sokunknak egyet jelent a nyárral, ennek pedig elmaradhatatlan eleme a sült hekk, a kovászos uborka, a főtt kukorica és a jól behűtött görög dinnye. Farkas Ricsi, a Penny séfje, ...

Házi ketchup egyszerűen

Bevalljuk, IMÁDJUK a ketchupot - a házi ketchuppal azonban egyetlen bolti márka sem veszi fel a versenyt! Ha egyszer rászánjuk magunkat, hogy nekiálljunk elkészíteni, hamar rájövünk, hogy ...

Címlapról ajánljuk

5+1 kerti munka, amit még augusztusban végezz el, ha ősszel...

Augusztusban a kert még javában ontja a terméseket, a virágágyások színesek, a fűszernövényekből pedig sokszor már annyi van, hogy alig győzzük felhasználni őket. A nyár vége azonban nemcsak a betakarításról szól, lassan érdemes felkészíteni a kertet az őszre is, hiszen néhány hét múlva már egészen más feladatok kerülnek előtérbe.

Macsuga Viktória

További cikkek

Ezért ne tegyél olajat a tésztavízbe – a séfek szerint...

Sokan automatikusan egy kanál olajat öntenek a tészta főzővizébe, mert úgy gondolják, ezzel megakadályozhatják, hogy a tészta összetapadjon. A konyhai trükk azonban nem igazán működik, sőt még a kész étel állagán is ronthat. Sokkal egyszerűbb módszerrel érhetünk el jobb eredményt.

Honnan ered a főzelék, mint műfaj? Miért nincs rá szó...

Vérre menő viták zajlanak arról, hogy vajon a gulyásleves vagy a töltött káposzta, a dunai vagy a tiszai halászlé-e a magyar konyha abszolút állócsillaga, hogy a honi gasztronómia akkor most paprikás-e vagy sem, miközben szót sem ejtünk a magyar konyhák utánozhatatlan szupersztárjáról: a főzelékekről. Erről a zöldségalapú egytálételről, ami annyira egyedi, annyira a miénk, hogy külföldön megfelelő szót sem találni rá. Honnan ered a főzelék? Miért traumatizáltak minket a menzai változatok? Melyik főzeléket hogy érdemes elkészíteni? Kajatények sorozatunk legújabb részében ennek járunk utána.

Top Receptek

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.

Palacsinta alaprecept

Kicsik és nagyok kedvence a palacsinta. Akár sós, akár édes töltelékkel készíted, a legfontosabb, hogy az alap rendben legyen: ez a mi tökéletes palacsinta alapreceptünk, amiben biztosan ...