Mutatunk két tökéletes tojássalátát, amit vétek lenne kihagyni húsvétkor

Bár tojássalátát az év bármelyik napján könnyen készíthetünk, húsvétkor mindannyian szeretnénk valami extrább, színesebb és különlegesebb ízvilágú fogást tálalni. Mutatunk két szuper receptet, amely különlegessé teszi az ünnepi étkezéseket.

Mindenki számára mást jelent a tökéletes tojássaláta. Van, aki jó majonézesen, más sok tormával vagy éppen joghurttal szereti ezt a könnyednek nem mondható, de könnyen elkészíthető ételt. Az akár 10 perc alatt is összerakható salátákat érdemes néhány órán át a hűtőben pihentetni fogyasztás előtt azért, hogy minden íz megfelelően összeérjen. Ha a húsvéti sonka mellé idén tojássaláta is jár, mutatunk néhány receptet, amellyel nem lehet mellélőni.

Nem hétköznapi, mégis mindenki imádni fogja

Hozzávalók: 5 db tojás, 300 g joghurt, 2 evőkanál majonéz, 0.5 citromból nyert citromlé, 1 teáskanál mustár, 1 evőkanál olívaolaj, 1 evőkanál petrezselyem, 1 közepes db újhagyma, 1 közepes db lila hagyma, só és bors ízlés szerint

A tojásokat 10 perc alatt lobogó vízben keményre főzzük, majd hagyjuk kihűlni, és megpucoljuk őket.

A hagymákon és a petrezselymen kívül mindent összekeverünk egy tálban.

A tojásokat felkockázzuk, és hozzákeverjük a joghurtos-majonézhez, majd rászórjuk az apróra vágott petrezselymet, plusz az új- és lilahagymát is. Jól elkeverjük az egészet, és már fogyaszthatjuk is!

Ugye milyen egyszerű? A receptért kattints ide, és mentsd el kedvenceid közé, vagy küldd el valakinek, aki szerinted szívesen elkészítené!

Cékla tojással? Miért ne?

Hozzávalók: 1 közepes db cékla, 100 g majonéz, 4 evőkanál ecetes torma, bors ízlés szerint, só ízlés szerint, 1 db póréhagyma, 1 db sárgarépa, 4 db főtt tojás, 1 marék dió, snidling ízlés szerint

Ebbe a látványos húsvéti salátába minden kerül, mi szemnek és szájnak ingere. A zöldségeket megpucoljuk és megmossuk, a tojásokat keményre főzzük.

A céklát lereszeljük, a póréhagymát felkarikázzuk, a sárgarépát zöldséghámozóval vékonyan csíkokra szeljük. Egy nagy tálba tesszük a reszelt céklát, majd hozzáadjuk a majonézt és a tormát. Ízlés szerint sózzuk-borsozzuk.

Hozzáadjuk a póréhagymát és a sárgarépát, majd az egészet összeforgatjuk. A főtt tojásokat felkockázzuk, és összeforgatjuk a majonézes céklával. Aprított dióval és friss snidlinggel megszórva tálaljuk.

A teljes receptet itt találod, mentsd el kedvenceid közé, vagy ajánld valakinek, aki szerinted szívesen elkészítené.

Ha már itt a medvehagymaszezon, színesítsd a salátákat egy kevés hagymával is! A medvehagyma nagyon jól passzol a tojáshoz, ráadásul még egészségesebbé teszi az ételt. Nem érdemes róla lemaradni, hiszen tudjuk, ennek a zöldségnek túl rövid a szezonja.

Ha tetszett ez a cikk, nézd meg a legújabb videóinkat is, a legfrissebb tartalmainkért pedig lájkolj minket a Facebookon, és kövess az Instagramon vagy a YouTube-on!


Ezek a húsvéti receptek is érdekelhetnek:

Legújabb receptek

Nyári saslik bulgursalátával

A nyári szezon nem tart sokáig, ilyenkor érdemes kihasználni a különböző friss, szabadföldi zöldségeket, és minél többet fogyasztani belőlük. Ez a nyári saslik bulgursalátával ...

Zakuszka Erdélyből

A zakuszka egy erdélyi-román, grillezett zöldségkrém, amit nagy mennyiségben szoktak főzni, majd befőttes üvegekbe porciózzák, hogy így akár több hónapig is elálljon. Ha faszénen ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Telitalálat akciók a Lidlben: spórolj a vízzel ezekkel a praktikus...

Úgy tűnik, mindenki szívén viseli az idei nyári forróság és aszály miatt fellépő vízellátási problémákat, nagyon helyesen. A vízzel való spórolásra ösztönöznek a Lidl termékei is, a közkedvelt Parkside márkától: akkus esővízszivattyú-készletet és házi vízművet kínálnak, akciós áron, július 2-től.

Top Receptek

Kovászos uborka egyszerűen

Túlmisztifikált receptek helyett a 96 éves Dédimama receptje. Tanyán született, ott nőtt föl, sok hasznos  praktikát hozott magával. Sokszor készítettük már, de legfinomabb akkor ...

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.

Palacsinta alaprecept

Kicsik és nagyok kedvence a palacsinta. Akár sós, akár édes töltelékkel készíted, a legfontosabb, hogy az alap rendben legyen: ez a mi tökéletes palacsinta alapreceptünk, amiben biztosan ...