Szomorú sors várhat a kisállatokra az új valóságshowban

Az új valóságshow témájától nagyon sokan ki fognak akadni. A feladat ugyanis nem kisebb, mint, hogy családok neveljenek fel cuki kisállatokat, majd döntsenek az életükről.

Aki vidéken nőtt fel, mint én is, annak nem olyan nagy meglepetés, egy malaccal vagy tyúkkal való találkozás, sőt, ha gyerekkorában disznóvágáson vett részt biztosan sertepertélt láb alatt, vagy segített a konyhában elkészíteni a finom falatokat, amelyből több család is jól lakott. Másoknak a kismalacokról leginkább Babe jut eszükbe, törpemalacot például háziállatként is egyre többen magukhoz vesznek.

via GIPHY

Nos, a tervezettek szerint jövőre, a brit Channel 4-on adásba kerülő új valóságshow biztos, hogy szélsőséges érzelmeket majd ki a közönségből, és azokból is, akik csak az interneten olvassák és nézik a sorozat epizódjait, ugyanis eléggé durva a játékszabály.

A Meat the Family c. műsor lényege, hogy az első négy epizód során különböző családoknak juttatnak el csirkét, borjút, bárányt és egy sertést, a kitétel a kiválasztásuk során pedig az volt, hogy mindannyian húsfogyasztók legyenek. A tervek szerint nevelgetik nyugalomban és szeretetben a kis cuki állatokat, majd, miután a futkosó bari és a röfögő malacka az ő szívükbe és a nézőkébe is belopta magát meg kell hozniuk egy súlyos döntést. Megeszik az új jövevényt, vagy pedig megkegyelmeznek nekik? A brutális kérdésre adott válasz meghozatala pedig kegyetlen drámát ígér!

via GIPHY

Nyilván haszonállatokról van szó, ugyanakkor egy elnevezett, kiskorától dédelgetett állatka sorsáról, mikorra megnő, sokkal nehezebb lehet dönteni, hiszen érzelmileg is kötődni kezdenek hozzá (vagy nem). A műsor készítői éppen ezt a szituációt és az erre adható különböző válaszreakciók, izgalmas helyzetek sorát kívánják megragadni. Amennyiben nem szeretnék a villájuk végén látni valamelyik állatot, akkor a szerencsés jószágokat állatmenhelyek fogadják be.

via GIPHY

Ugyan azt nyilatkozták, a cél az, hogy rávezessék a családokat, hogy semmiben nem különbözik egy általunk nevelt bárány például a kutyánktól vagy a macskánktól, és reményeik szerint, ezzel lebeszélhetik őket a húsevésről, de bennünk kicsit erősebb egy showműsor esetében az az érzés, hogy mindez csak a nézettséges kívánja növelni.

Ezeket olvastad már?

Címlapkép: iStockvia

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Bulgogi marha

A bulgogi a koreai konyha egyik legnépszerűbb fogása, nem csoda, hiszen nagyon egyszerűen és gyorsan el lehet készíteni, a végeredmény pedig egy szaftos, ízgazdag fogás lesz. Tálald ...

Mustáros flekken sertéstartjából

A mustáros flekken igazi házias kedvenc, amit egyszerű elkészíteni, mégis nagyon ízes. A sertéstarja a pácnak köszönhetően szaftos és omlós marad, a mustár pedig kellemesen pikáns ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

A mosógépnek van egy programja, amit szinte mindenki félreért: mutatjuk,...

A mosógépeken található programok száma évről évre nő: pamut, eco, gyorsmosás, finommosás, sport, gyapjú… és ott van a kímélő beállítás is, aminek tényleges szerepét sokan félreértik. A neve alapján sokan azt gondolják, hogy ez az, amit a legfinomabb anyagokhoz, például selyemhez kell használnunk, de már mutatjuk is, mire való valójában!

Top Receptek