Reggeli a piacon, ahol jól megfér egymással a hippi, a kínai és a kisnyugdíjas

Az egyik legjobb szombat délelőtti program a Rákóczi Csarnokba szervezett közösségi reggeli - mindenki hozza a magáét, és random emberek jönnek össze enni és beszélgetni. 

Közösségi reggeliket szerveznek a budapesti, nyolcadik kerületi Rákóczi Csarnokba, ahol a fiatal hippik remekül összeférnek a kisnyugdíjasokkal - a Mindspace nevű civil szervezet városfejlesztéssel, közösségszervezéssel, kiemelten pedig a nyolcadik kerület élhetőbbé tételével foglalkozik. Zsargó Szilvi, a Mindspace egyik alapítója mesélt nekünk a kerületi reggelik jövőjéről és további terveikről.

Miért éppen a Rákóczi Csarnok?

Jóban vagyunk egy szlovák szervezettel, akik a saját városukban megkapták az engedélyt, és egy régi vásárcsarnokot kezdtek el maroknyi szakértői csapattal újrahasznosítani. Ez óriási sikernek számít, a hely a mai napig működik. Ennek hozadéka, hogy pár hónapja egy ebben a szervezetben dolgozó szakértő, Matus Vallo lett Pozsony polgármestere, így kemény szakmai háttérmunkával végül is ők adják a város polgármesterét. Ez önmagában is inspiráló volt, aztán két éve csatlakozott hozzánk Vida Vera kollégánk, aki megkérdezte, miért a Palotanegyeddel szórakozunk - először ugyanis itt akartuk elindítani kezdeményezésünket - , amikor itt van a Rákóczi Csarnok. A homlokunkra csaptunk, hogy “Aha, tényleg!”. Azóta aktívan a csarnok részesei vagyunk, egészen áprilisig, amikortól is egy önkormányzati rendelettel kitiltottak minket és a programjainkat.

Mikor és milyen körülmények között alapítottátok a szervezetet?

Kobrizsa Ádámmal 2008-ban találkoztunk a Kerékpáros Klubon keresztül, és közös projektet szerveztünk: egy hónapos biciklitúrát Európában. Kiemelten fontos volt számunkra a fenntarthatóság, mini workshopokat hoztunk létre, élhető várossal kapcsolatos szervezetekkel ismerkedtünk. Voltunk bio ciderkészítő üzemben Ausztriában, Ljubljanában a helyi kerékpáros klubnál. Rákaptunk az egésznek az ízére, ezért 2009-ben csináltunk itthon is egy cserediákprogramot a Mobilitási Hétre, amiből a diákok javaslatai nyomán sok minden meg is valósult. Aztán más szervezetek égisze alatt dolgoztunk sokáig, míg rájöttünk, hogy ezt csinálhatnánk úgy is, hogy a saját szekerünket toljuk.

2011 végén / 2012 elején megalapítottuk a Mindspace-t, ahol a fókusz ugyan mindig változik,

de mindig a város jobbá tételére törekszünk, játékos népnevelés formájában.

A valyosok közül is túráztak velünk páran, többek közt a Dunánál, mert az első három évben a természetes élővizekre helyeződött a fókuszunk: mérnökök vagyunk, a műszaki gondolkodás közel áll hozzánk.

Tudatosabbá akartuk tenni a lakosságot, és a civileket, az önkormányzati együttműködéseket támogatni.

Játékos turisztikai fejlesztésekbe is belefogtunk Lillafüreden, az utóbbi három-négy évben pedig egy nagy nemzetközi projektet viszünk Shared Cities néven, ami a Palotanegyed és a Rákóczi tér könyékére fókuszál.Közösséget mozgatunk, mikrokörnyezetet alakítunk.

Kinek az ötlete volt a Rákóczi reggeli?

Indult egy valenciai projekt, alulról jövő kezdeményezés, ahol havi egy pop-up városi reggelit szerveztek, amiről előző nap lehetett megtudni, pontosan hol is tartják. A szervezők asztalokat raktak ki, bárki jöhetett. Erről meséltek nekünk egy konferencián, de pontosan nehéz megmondani, hogyan is jött az ötlet. Nincs ennél költségkímélőbb közösségszervezés, mint kirakni asztalokat, vízforralót, és szeretettel várni mindenkit enni és beszélgetni. Másik fontos üzenetünk pedig, hogy az emberek a helyi termékeket vegyék, ha választhatnak.

A helyi termékek tudatos vásárlása szívügyünk.

De azért ne úgy képzeljétek, hogy meghirdetjük az eseményt, jön a tarisznyás hippi, és egy pillanat alatt elbeszélget a nyugdíjassal - ehhez idő kell.

Kik fordulnak meg a reggeliken?

Teljesen változó. Egy idő után már hetente csináltuk a reggeliket, lett törzsgárdánk, de mindig akadt olyan, aki csak véletlenül csapódott oda, messziről vagy másik kerületekből, megint mások a külföldi haverjaikat hozták el.

Olyan is volt, hogy a helyi kínai árus járult hozzá a reggelihez valamivel.

Változatos a kép, ami nem egyik napról a másikra formálódik. Hosszú távon kell ott lenni, amire nekünk nem feltétlenül van most kapacitásunk, reméljük, hogy a választások után nyitottabbá válik a kerület. A terv az, hogy lezárulnak a nagy pályázataink, és a téli időszakban gondolkozós, kanapén kakaóval összeülős beszélgetéseken találjuk ki, merre tovább. Intenzív volt ez az időszak, hirtelen nőtt nagyot a szervezet, és néha muszáj kicsit hátralépni. Nagyobbakat, merészebbet szeretnénk álmodni helyi szinten is.

Az önkormányzati kitiltás a választásokig szólt?

Nemrég írtunk az önkormányzatnak, és nagy örömünkre újra szervezhetünk programokat a csarnokban!

A kerületi önszerveződésről mik a tapasztalataitok?

Az emberek szeretik a programjainkat, sokan jelentkeznek önkéntesnek, de még nem önjáró például a csarnokos reggelink, pedig jó lenne a gyakorlat, a tudás átadására több időt szentelnünk.

Az árusoknak nagyon is érdeke, hogy ez a program működjön, nekünk is feladat, hogy úgy hagyjuk örökül a tudást, hogy a program önállóan, a civilek szervezésében tudjon működni.

A Rákóczi Reggeli a jelenlegi keretek között utoljáraoktóber 19-én 10 órától kerültmegrendezésre a Rákóczi téri metrólejáró melletti padoknál. A Rákóczi tér egészét érintő két napos programsorozat teljes menetét pedig itt találjátok!

Ezt olvastad már?

„A magyar konyhában mindenben van paprika, nálunk meg halszósz” - Magyarországra jöttem Vietnámból

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Balatoni bowl

A Balaton sokunknak egyet jelent a nyárral, ennek pedig elmaradhatatlan eleme a sült hekk, a kovászos uborka, a főtt kukorica és a jól behűtött görög dinnye. Farkas Ricsi, a Penny séfje, ...

Házi ketchup egyszerűen

Bevalljuk, IMÁDJUK a ketchupot - a házi ketchuppal azonban egyetlen bolti márka sem veszi fel a versenyt! Ha egyszer rászánjuk magunkat, hogy nekiálljunk elkészíteni, hamar rájövünk, hogy ...

Címlapról ajánljuk

5+1 kerti munka, amit még augusztusban végezz el, ha ősszel...

Augusztusban a kert még javában ontja a terméseket, a virágágyások színesek, a fűszernövényekből pedig sokszor már annyi van, hogy alig győzzük felhasználni őket. A nyár vége azonban nemcsak a betakarításról szól, lassan érdemes felkészíteni a kertet az őszre is, hiszen néhány hét múlva már egészen más feladatok kerülnek előtérbe.

Macsuga Viktória

További cikkek

Ezért ne tegyél olajat a tésztavízbe – a séfek szerint...

Sokan automatikusan egy kanál olajat öntenek a tészta főzővizébe, mert úgy gondolják, ezzel megakadályozhatják, hogy a tészta összetapadjon. A konyhai trükk azonban nem igazán működik, sőt még a kész étel állagán is ronthat. Sokkal egyszerűbb módszerrel érhetünk el jobb eredményt.

Honnan ered a főzelék, mint műfaj? Miért nincs rá szó...

Vérre menő viták zajlanak arról, hogy vajon a gulyásleves vagy a töltött káposzta, a dunai vagy a tiszai halászlé-e a magyar konyha abszolút állócsillaga, hogy a honi gasztronómia akkor most paprikás-e vagy sem, miközben szót sem ejtünk a magyar konyhák utánozhatatlan szupersztárjáról: a főzelékekről. Erről a zöldségalapú egytálételről, ami annyira egyedi, annyira a miénk, hogy külföldön megfelelő szót sem találni rá. Honnan ered a főzelék? Miért traumatizáltak minket a menzai változatok? Melyik főzeléket hogy érdemes elkészíteni? Kajatények sorozatunk legújabb részében ennek járunk utána.

Top Receptek

Palacsinta alaprecept

Kicsik és nagyok kedvence a palacsinta. Akár sós, akár édes töltelékkel készíted, a legfontosabb, hogy az alap rendben legyen: ez a mi tökéletes palacsinta alapreceptünk, amiben biztosan ...

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.