Szilveszteri és újévi ételek a lencsén túl - Ezt eszik az év utolsó és első napján a nagyvilágban

Nemcsak nálunk, hanem más országokban, földrészeken is kapcsolódnak az újévi ételekhez babonák, hagyományok, amiktől szerencsét és jólétet várnak.

Némely nemzetek szilveszteri, és újévi ételeiben magunkra ismerhetünk, míg mások szokásai távol állnak tőlünk. Te melyik nemzet újévi ételét próbálnád ki?

Sós hering, Lengyelország

Lengyel testvéreink szilveszterkor sós heringet esznek, amit sokan maguk készítenek el már a szilvesztert megelőző napokban. A halakat 1 napon keresztül sózott vízben áztatják, majd fűszerekkel, cukorral, fehér ecettel ízesítik, és a fogyasztásig üvegekben tárolják.

Vasilopita, Görögország

A görögöknek újévi kenyerük van, ami inkább sütemény, mint klasszikus kenyér. Az újévkor sütött finomságba egy érmét rejtenek, és úgy szolgálják fel a vendégeknek. Persze, a görögök ennek tudatában, óvatosan falatoznak, és aki rábukkan az érmére, a mellé szerencse szegődik egész évben.

Sauerkraut, Németország

Egy-két német hagyomány és étel tőlünk sem áll messze, bár tény, mi a káposztát nem újévkor, hanem karácsonykor fogyasztjuk. A németek az újévi savanyú káposztát hosszú csíkokra vágják, hogy hosszú életük legyen, és a savanyú káposztától boldogságot, pénzt remélnek.

Cotechino con Lenticchie, Olaszország

Az olaszok is hasonlóképpen gondolkoznak, mint mi: lencsét esznek vagdalt kolbásszal. Ők is igyekeznek minél több lencsét a magukévá tenni, hogy szerencsések legyenek, és ne kelljen nélkülözniük az újesztendőben.

Bundás hering, Oroszország

Az orosz halakról, halkészítményekről mi, magyarok is sokat tudunk, akik a rendszerváltás előtt születtünk. Mivel az oroszok nagy halfogyasztók, a szilveszteri ételük is hal, pontosabban pácolt hering céklával és burgonyával.

Ezeket olvastad már?

Legújabb receptek

Nyári saslik bulgursalátával

A nyári szezon nem tart sokáig, ilyenkor érdemes kihasználni a különböző friss, szabadföldi zöldségeket, és minél többet fogyasztani belőlük. Ez a nyári saslik bulgursalátával ...

Zakuszka Erdélyből

A zakuszka egy erdélyi-román, grillezett zöldségkrém, amit nagy mennyiségben szoktak főzni, majd befőttes üvegekbe porciózzák, hogy így akár több hónapig is elálljon. Ha faszénen ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

A legtöbben rossz időpontban fogyasztjuk a rostot, állítja a Harvard...

Ugye sok rostot eszel, és a tányérod nagyobbik felét a nyers zöldségek, hüvelyesek, a jó minőségű fehérjék és a jó zsírok foglalják el, nem a lassan felszívódó péktermékek, szénhidrátok? Neves egyetemek szakértői szerint viszont az sem mindegy, mikor visszük be a legtöbb rostot - ha rendszeresen, már reggel rostdúsan étkezünk, a napi székletürítés gördülékenysége és az egészséges bélműködés alapvetés lehet.

Top Receptek

Zakuszka Erdélyből

A zakuszka egy erdélyi-román, grillezett zöldségkrém, amit nagy mennyiségben szoktak főzni, majd befőttes üvegekbe porciózzák, hogy így akár több hónapig is elálljon. Ha faszénen ...