Szarvasgombától ájulatban

Íze, illata kábulatba ejtő, alakját csodálatosan változtatni képes, kicsi mennyiségben is azonnal, összetéveszthetetlenül felismerhető. Mi ez? Hát persze: a szarvasgomba!

Minap hatalmas öröm ért bennünket. Kedves barátunk kávézójában jártunk, közelgett a záróra, amikor is előkerült a hűtőszekrényből egy nagyon tetszetős csomagocska. Ma hozta egy vendégünk. – monda András. Kicsomagoltuk és láss csodát, két gyönyörű darab szarvasgomba illatozott előttünk! Társaságunkban, teljesen véletlenül, egy mesterszakács barátunk ült, úgyhogy nem volt kérdés, ebből még ma vacsora lesz! Gyors léptekkel bezártuk a kávézót és siettünk elkészíteni a finomságot.

Hűtőnkben sajnos túl sok hozzávalót nem találhattunk, a nyaralásból éppen csak megérkeztünk. Egy igazi profinak ez nem probléma, megoldja a lehetetlent is.

Hozzávalók

Tészta mindig van otthon, némi sajt, paradicsom és kevés friss hagyma segédletével, no meg szarvasgomba fűszerezéssel gyorsan elértük célunkat.

Szarvasgombás tagliatelle recept

Másnap boldogan konstatáltam, hogy maradt még legalább ugyanannyi fűszergombánk egy következő körre. A legegyszerűbb változatot szerettem volna elkészíteni annak érdekében, hogy minél többet kapjunk a gomba ízéből. A tésztán megmutatkozó szósz, tehát csak szállító szerepet kapott. Először vajra és tojássárgájára gondoltam, de végül kevés tejszín is került az ételbe. Hát, mennyei lett, mondhatom!

Magunktól ritkán jut eszünkbe szarvasgombát vásárolni. Nem könnyű beszerezni és elég borsos áron mérik. Korábban csak nagy rendezvényeken vagy előkelő éttermi vacsorákon fogyasztottam ezt a finomságot, de mostantól ez nem így lesz. Több ismerősömmel is beszéltem az ügy kapcsán és kiderült van egy-két szuper piaci forrás, ahol alkalmanként, ha szerencsénk van, elcsíphetünk egy kicsinyke darabkát. Ennyi tényleg elegendő, hiszen fűszerként használva kevés is elég belőle.

Tipp

Csak reszeljünk vagy szeljünk egy kevés szarvasgombát az elkészült ételre, ne forraljuk tovább, maximum melegítsük össze vele, így megtartja tökéletes aromáját!

Milyen ételekhez jó még a szarvasgomba?

A legegyszerűbb felhasználása, ha sima vajas kenyérre, esetleg pirítósra reszeljük.

Akár vajkrémet is készíthetünk belőle, csak tegyük hűtőbe egy napra, hogy az ízek összeérjenek.

Krumpli- vagy egyéb zöldségpürére is szórhatjuk.

Rizsre, rizottóra fenséges, elég csak együtt tárolni a rizzsel, átveszi illatát, ízét.

Sült húsok mellé készített szószok fűszerezésére is kiváló.

Hogyan tároljuk?

Zárható dobozba tegyük a gumókat és szórjuk tele az edényt színültig rizzsel, úgy hogy a gomba egy pici se látszódjon ki belőlük. Lezárva egy-két hétig eláll, de lehetőleg minél hamarabb használjuk fel a rendelkezésünkre álló mennyiséget, frissen a legjobb!

Jövő héten pogácsázunk, addig is kérdezzük meg a jól bevált piaci zöldségesünket, hogyan tudjuk beszerezni a szarvasgombát!

Gréti

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Kovászos uborka hagyományosan

A kovászos uborka az a savanyúság, amelyet nyáron majdnem minden magyar család hűtőjében megtalálunk, méghozzá egy jó nagy befőttes üveggel. Jól behűtve akár magában is frissítő ...

Citromfagyi

Mindösszesen 5 alapanyag és pár óra pihentetés szükséges hozzá, hogy elkészítsétek a szezon legfinomabb citromfagylaltját. Nem kell se fagylaltgép, se extra alapanyagok: dobjuk össze 10 ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Top Receptek

Kovászos uborka egyszerűen

Túlmisztifikált receptek helyett a 96 éves Dédimama receptje. Tanyán született, ott nőtt föl, sok hasznos  praktikát hozott magával. Sokszor készítettük már, de legfinomabb akkor ...

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.

Legegyszerűbb meggyes kevert

Amikor gyors és finom sütire vágyunk, tökéletes választás. Nem csak meggyel, hanem bármilyen gyümölccsel, de akár csokival vagy magokkal, illetve ezek keverésével is elkészíthető.