Ilyen az a társkereső, ami a kedvenc ételeid alapján hoz össze másokkal – mi ezért ajánljuk a Foodie Love című sorozatot

A gasztronómiai tematikájú filmekkel Dunát lehetne rekeszteni, de az igazán jók halmaza már sokkal kisebb. Mi a helyzet a sorozatokkal? Azokkal, amik nem főzős vetélkedők, vagy dokumentumsorozatok? A HBOGO-n található Foodie Love egy ízletes és érzelmes minisorozat, amit bátran ajánlunk a kuckózósabb estékre.

„Ha rajongsz az ételért, akkor talán nem lehetsz teljesen hülye.”

Ez a sorozat első mondatainak egyike, szóval azonnal megvettek, holott maga az indulás sem átlagos. Vajon feliratkoznánk egy olyan társkereső applikációra, ami a sima, megszokott működési elv helyett az ízlésünkre, kedvenc és került ételeinkre hagyatkozik? Vagyis az algoritmus segít összekötni azokat az embereket, akik mondjuk rajonganak a ramen levesért, de kipiszkálják a mazsolát a desszertekből. A Foodie Love (A szerelem sava-borsa) című sorozat két főszereplője egy ilyen appon talál egymásra, mi pedig nyolc, körülbelül félórás részben nézhetjük végig a megismerkedésüket, az első csókjukat, ahogy a hagyma rétegein egyre beljebb férkőzünk, egészen a szívig. A cseppet sem átlagos sorozat két merőben különböző, de mégis passzoló fiatal randevúit ízekhez, ételekhez és aromákhoz köti, művészi fényképezéssel, nagyon emberi ábrázolással.

Foodie Love — ízletes és érzelmes minisorozat, hideg téli estékre / Fotó: Drama Quarterly

Egy 2019-es, HBOGO-n elérhető programról beszélünk, de spanyol produkció lévén annyira nem került reflektorfénybe. Mi viszont mindenképp szólnánk róla, hátha valamiért elkerülte volna a figyelmeteket. Kár lenne kihagyni!

Személyes vallomás

A Foodie Love-ban minden a felfedezésről szól: a világ (utazás), az ízek (étkezés) és egymás (szerelem) feltérképezéséről.

A nem mindennapi sorozat rendezője Isabel Coixet, aki ezidáig játékfilmeket, dokumentumfilmeket és reklámokat is készített, de ez az első sorozatos munkája.

Ráadásul ennél személyesebbel nem is nagyon kezdhette volna a műfajt, hiszen saját érdeklődési köreit vitte vászonra. Coixet az a fajta ember, aki bármennyit utazik egy új ízért, kedvenc fogásért. Ha életének New York-i szakaszában éppen 50 metrómegállónyira volt egy kétes helyen található, de egészen különleges koreai BBQ helytől, örömmel felkerekedett a lakoma miatt.

Két főszereplőjét, a Laia Costa és Guillermo Pfening által alakított karaktereket szintén ilyen „elvetemültnek” álmodta meg. Érdekes adalék, hogy a rendező 2016-ig saját kis gasztroblogot is írt, amit aztán befagyasztott, új sorozatára koncentrálva.

Valós helyszínek és élmények

Nyolc részen át figyelhetjük meg a lány és a fiú (a nevük talán egyetlen egyszer hangzik el a történetben) tapogatózását és sok-sok kóstolását, melyek ráadásul zömében valós kávézókban és éttermekben történtek.

Imádnivaló a kémia a két szereplő között, párbeszédjeik, az időnkénti narrációk nagyon is valósághűek. Annak ellenére, hogy a (valóban létező, Joliu nevű) barcelonai kávézóban induló első epizód alapján még sziruposnak is tűnne, elég hamar kiderül, hogy szirup maximum az elfogyasztott édességekhez jár.

Ez a kibontakozó szerelem akár valós is lehetne, minden múltbéli traumával, csalódással és terhével együtt. A rendező egyébként egy későbbi interjújában elárulta, hogy a Joliu-ban írta meg az első epizód forgatókönyvét.

Hűtőszekrényből bárba

A második rész egy valódi spanyol speakeasybe kalauzol: a Bar Pastrami street foodos hely hűtőszekrényébe besétálva már a Paradiso-ban találjuk magunkat, ami egy kortárs koktélbár, izgalmas kevert italokkal és egy különleges bartenderrel.

Fotó: Foodie Love, HBO

Az italozást bemutató részt követő 34 percben egy ramen étterembe megyünk a fiatalokkal. Bár a rendező él-hal a japán konyháért, ez az étterem egy fiktív hely, sosem létezett. Annál inkább a múltbéli japanofil emlékek.

Nincs gasztrotematikájú alkotás, amiben ne jelenne meg Olaszország: a Foodie Love egyik legkedvesebb epizódja Rómában játszódik, de csak a fiú utazik az olasz fővárosba. A lány telefonon beszél vele, amíg mi egy nagyon is plasztikus estét mozizunk végig, csodálatos fagylalttal a főszerepben. A megjelenő trattoria valós hely, míg a fagyizó a fantázia műve.

A csúcson

Heves és irigylésre méltó az ötödik rész is, ami egy két Michelin-csillagos helyen, a Torres-testvérek által vezetett fine dining étteremben, a Cocina Hermanos Torres Restaurant-ban játszódik.

Innentől kezdve nem tudunk spoiler nélkül mesélni a helyszínekről és talán az ízekről sem. De Franciaország sem maradhat el, ahogy Japán is visszatérő elem lesz.

Ez a sorozat nagyon könnyen kikapcsol, kíváncsivá és éhessé tesz. Muszáj legalább nassolni hozzá, mert az a szenvedély, ahogyan az ételekről beszélnek, ahogyan esznek és hümmögnek egy-egy falat fölött, az vágyat ébreszt. Nem beszélve arról, ahogy a két főszereplő egymásra néz.

Ha tetszett ez a cikk, nézd meg a legújabb videóinkat is, a legfrissebb tartalmainkért pedig lájkolj minket a Facebookon, és kövess az Instagramon vagy a YouTube-on!

Címlapkép: Drama Quarterly


Filmajánlók, amik meghozzák a kedvet a mozizáshoz:

Címlapról ajánljuk

További cikkek