Közel 30 éve nem történt ilyen: elfogyott a rizs ebben az országban

Hatalmas érvágás ennek az országnak, hiszen évente több millió tonna rizs fogy náluk.

Japánban meredeken emelkednek a rizsárak, ezért a kormány kénytelen volt szakítani a rizsimporttól mereven elzárkózó gyakorlattal: közel három évtized után először ismét engedélyezték a rizs behozatalát Dél-Koreából. A döntés mögött nemcsak a hazai rizstermesztés visszaesése áll, hanem az egyre fokozódó kereslet is – különösen a turizmus élénkülése miatt.

Egy tál rizst kevernek fakanállal
Közel 30 éve nem történt ilyen: elfogyott a rizs ebben az országban

A tokiói kormány kénytelen volt pánikgombhoz nyúlni

A Bloomberg értesülései szerint egy dél-koreai agráripari tisztviselő hétfőn megerősítette: Japán immár hivatalosan is vásárol dél-koreai rizst, amire legutóbb 1999-ben volt példa. Mindez azért is különös, mert Japán tradicionálisan védi saját rizstermelőit a külföldi konkurenciától.

Az első szállítmány már el is fogyott

A behozatalt a dél-koreai Nemzeti Mezőgazdasági Szövetkezeti Szövetség (NongHyup) tokiói irodáján keresztül bonyolították. Április folyamán 2 tonna dél-koreai rizst szállítottak be, amit online és japán áruházakban értékesítettek – a készlet pedig gyakorlatilag azonnal elfogyott. Bár ez a mennyiség elenyésző a japán éves fogyasztás (több millió tonna) mellett, szimbolikus jelentőséggel bír, különösen a dél-koreai exportőrök számára.

Ráadásul a közeljövőben újabb, immár 20 tonnás szállítmány érkezése várható, ami azt jelzi: a kereslet élénk, a piac pedig nyitott a bővítésre.

Nemzeti ügy

Japánban a rizs nem csupán alapélelmiszer, hanem a kultúra része is. A hazai termelés régóta élvez kiemelt védelmet, a külföldről érkező importot pedig súlyos vámok terhelik. Jelenleg minden, a 770 ezer tonnás éves vámmentes kvótát meghaladó mennyiség után kilogrammonként mintegy 340 jenes (kb. 2,4 dollár) vámot kell fizetni.

Ennek ellenére a belföldi rizs ára az elmúlt évhez képest csaknem megduplázódott: a fogyasztói árak 92%-kal emelkedtek – ez az 1970-es évek óta nem látott rekord. A nagykereskedelmi árak 70%-os növekedése szintén aggodalomra ad okot, különösen annak fényében, hogy már a készleteket is mozgósítani kellett.

Mi áll a háttérben?

A japán rizstermesztést az elmúlt időszakban súlyosan érintette az extrém hőség, ami jelentősen rontotta a terméshozamokat. Ezzel párhuzamosan a beáramló turisták megnövelték a rizs iránti keresletet, ami tovább súlyosbította a hiányt. A japán kormány előzetes becslései szerint az idei év sem hoz majd jelentős javulást.

Dél-Korea számára áttörés

A dél-koreai rizs eddig nem tudott versenyezni a magas japán vámokkal, most viszont a helyzet megváltozott: a kínálat szűkössége és az emelkedő árak miatt versenyképessé vált. A NongHyup tokiói irodájának munkatársa szerint ez az első érdemi sikerük az iroda megnyitása óta, és további exportlehetőségekre számítanak.

Mindez jól illeszkedik az ázsiai országok azon törekvésébe, hogy szorosabb gazdasági kapcsolatokat alakítsanak ki egymással. A közelmúltban Japán, Dél-Korea és Kína kereskedelmi vezetői is kifejezték szándékukat a régión belüli szabadkereskedelem erősítésére – különösen az amerikai vámintézkedések árnyékában.

Bár néhány nappal ezelőtt még úgy tűnt, Japán inkább az amerikai rizsimportot részesíti előnyben a vámháború közepette, most úgy tűnik, a koreai termék nyerte meg a versenyt – legalábbis egyelőre.

Forrásunk volt.


Még több aktuális hír itt:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Rakott karfiol háziasan

Vannak olyan ételek, amiket az ember 3-4 napig is szívesen elfogyaszt és az idő nem ront az ízükön, sőt még jót is tesz nekik. Pont ilyen fogások a zöldséges rakottasok. A nagyadag ...

Ropogós magvas csokis szelet

Én mindig tartok itthon különböző magvakat, amik egészségesek mint tudjuk. Ebből született ez a ropogós csokis finomság. Hamar kedvenc lett, mert nem lehet betelni vele, egy szelet után ...

Címlapról ajánljuk

3 ok, amiért kicsi és vízízű marad az eper –...

Ha kertészkedsz, akkor szinte egészen biztosan te is próbáltál már epret termeszteni. Hiszen ezt a kedves kis nyári gyümölcsöt még balkonon is nevelgethetjük. Igen ám, de nem biztos, hogy érett, nagy szemű termést sikerült összehoznod. Mutatjuk, mi lehet ennek az oka!

Nosalty

További cikkek

Nosalty-kvíz – Felismered az alábbi 9 retró magyar sütit rajzok...

Mindannyian ismerjük a klasszikus magyar édességeket, de vajon meg tudjuk őket nevezni, ha rajz formájában jelennek meg? Képzeld el, hogy a piskótatekercs, a mignon vagy a dobostorta színes ceruzával van megrajzolva! Ha szereted a retró sütiket, és kíváncsi vagy, mennyire vagy otthon a magyar cukrászművészetben, teszteld magad!

Top Receptek

Bodzaszörp egyszerűen

Egy nagyon kedves, régi családi barátunktól kaptuk ezt a receptet sok-sok évvel ezelőtt, mikor még egészen kisgyerek voltam - azóta pedig csak így készítettük, és nem is kóstoltam még ...

Rakott karfiol háziasan

Vannak olyan ételek, amiket az ember 3-4 napig is szívesen elfogyaszt és az idő nem ront az ízükön, sőt még jót is tesz nekik. Pont ilyen fogások a zöldséges rakottasok. A nagyadag ...

Vasi pecsenye

Ezt a receptet Anyósomtól tanultam. Ma már csak én készítem:-( Könnyen gyorsan elkészíthető és szerintem nagyon finom.  A kezdeti nehézségeket legyőzve, ma már a paprikás liszt is a ...