Szomorú, hogyan viszonyulnak az emberek Rebel Wilsonhoz, mióta lefogyott

A színésznő észrevette, hogy az embereknek teljesen megváltozott az, hogyan állnak hozzá amióta lefogyott.

Rebel Wilson fogyásáról már rengetegszer írtunk, ami egyáltalán nem meglepő, hiszen fantasztikus átalakuláson ment keresztül. A cél az volt, hogy 75 kilogrammot elérje, ami sikerült is neki: 11 hónap alatt 35 kilogrammot fogyott. Álomalakját megtervezett étrendjének és edzéstervének köszönheti.

Termesztésen nemcsak a külseje változott meg, de az önbizalma is jócskán megnőtt, így már bátran hord feszülősebb, kihívóbb ruhadarabokat, illetve fürdőruhában is megmutatta már formás alakját. A rengeteg pozitív változás mellett, Rebel Wilsont sajnos negatív hatások is érik, melyekről nemrégiben egy interjúban beszélt.

Azt hiszem, ami igazán megdöbbentő volt számomra, az az, hogy mennyivel másként bánnak velem. Régen gyakran előfordult, hogy rám sem néztek, de most, hogy jó kondiban vagyok, a pasik például felajánlják, hogy segítik elcipelni az ajtómhoz a bevásárlásom, kinyitják nekem az ajtót, meg ilyenek. Én pedig csak arra gondolok: „Másoknak tényleg ilyen volt eddig is az élete?"

Valljuk be, hogy ez egy kicsit elszomorító.

Forrásunk volt.


Még több sztárhír:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Balatoni bowl

A Balaton sokunknak egyet jelent a nyárral, ennek pedig elmaradhatatlan eleme a sült hekk, a kovászos uborka, a főtt kukorica és a jól behűtött görög dinnye. Farkas Ricsi, a Penny séfje, ...

Házi ketchup egyszerűen

Bevalljuk, IMÁDJUK a ketchupot - a házi ketchuppal azonban egyetlen bolti márka sem veszi fel a versenyt! Ha egyszer rászánjuk magunkat, hogy nekiálljunk elkészíteni, hamar rájövünk, hogy ...

Címlapról ajánljuk

Tuja helyett ilyen cserjét ültess a kertedbe: kertészek is ajánlják...

A tuja az egyik legnépszerűbb kerti növény. Nem véletlen, hiszen szép sudár termete a kiváncsiskodók szeme elől is eltakarja a kertet, miközben megjelenése sem utolsó. Igen ám, de az utóbbi évek szárazsága és forrósága sorra kikezdi a kerti tujákat, így az elszáradó, barnuló ágak jelensége egyre gyakoribbá vált. Ha hasonló megjelenésű, de a szárazságot jobban tűrő növényt szeretnél, akkor olvass tovább!

Nosalty

Ha ilyet vettél, ne szedd be: avasodás miatt kivontak a...

Egy vény nélkül kapható gyógyszer meghatározott gyártási tétele került le a magyarországi forgalomból. A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) a készítmény visszahívásáról is döntött, így az érintett dobozokat a betegeknek is vissza kell vinniük a gyógyszertárakba.

Nosalty

További cikkek

Tuja helyett ilyen cserjét ültess a kertedbe: kertészek is ajánlják...

A tuja az egyik legnépszerűbb kerti növény. Nem véletlen, hiszen szép sudár termete a kiváncsiskodók szeme elől is eltakarja a kertet, miközben megjelenése sem utolsó. Igen ám, de az utóbbi évek szárazsága és forrósága sorra kikezdi a kerti tujákat, így az elszáradó, barnuló ágak jelensége egyre gyakoribbá vált. Ha hasonló megjelenésű, de a szárazságot jobban tűrő növényt szeretnél, akkor olvass tovább!

Ezért ne tegyél olajat a tésztavízbe – a séfek szerint...

Sokan automatikusan egy kanál olajat öntenek a tészta főzővizébe, mert úgy gondolják, ezzel megakadályozhatják, hogy a tészta összetapadjon. A konyhai trükk azonban nem igazán működik, sőt még a kész étel állagán is ronthat. Sokkal egyszerűbb módszerrel érhetünk el jobb eredményt.

Top Receptek

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.

Palacsinta alaprecept

Kicsik és nagyok kedvence a palacsinta. Akár sós, akár édes töltelékkel készíted, a legfontosabb, hogy az alap rendben legyen: ez a mi tökéletes palacsinta alapreceptünk, amiben biztosan ...