Bizony vége a nyárnak, nemsokára őszi szelek járnak, megindul a lombhullás és a kávézókban elkészítik az első sütőtökös kávékat. Furcsa, de a fent felsorolt történések már mind szerves részét képezik az ősznek: a pumpkin spice latte tényleg intézménnyé tette magát, olyan természetes jelenséggé vált nyár végi megjelenése, mint a sárguló lombkoronák vagy a nappalok rövidülése.
Persze nem volt ez mindig így, történetesen 2003 előtt még abszolút sütőtökmentesek voltak a kávék – majd 20 évvel ezelőtt a Starbuck's mindent megváltozatott. A pumpkin spice latte azóta csak egyre nagyobb és nagyobb népszerűségnek örvend, így kétséges, hogy valaha is lesz majd olyan ősz, amit nélküle fogunk kezdeni.
![](https://image-api.nosalty.hu/nosalty/images/article-images/Km/ei/nhAk0sRkaleUAKM0DpZ8Vxm0ml0PTcmEISWGr8nS.jpeg?p=lqip-16%3A9&s=f48b6d93b8ff5244f3b905cc89ecf204)
A legmegosztóbb forró ital
A szezonális, őszi ital rengeteg rajongót szerzet magának, azonban egy jó adag fintorgót is: talán az egyik legmegosztóbb forró italnak nevezhetjük, ami ráadásul évről-évre egymással szemben állítja a két tábort.
Akik imádják, el sem tudnák nélküle képzelni a lombhullató évszakot: a fűszeres, forró kávé már DNS-ük részévé vált.
Ellenben azok, akik a közelébe sem mennének a sütőtökös kávénak, túlgondoltnak, agyoncukrozottnak és aromáktól túltengőnek bélyegzik a pumpkin spice lattét. Hogy kinek van igaza, az mindegy is, a személyes preferenciákon túl sokkal izgalmasabb maga a fenomén, amivé kinőtte magát az ízesített ital 20 év alatt.
Miért és hogyan született?
Mondanunk sem kell, hogy a történet az USA-ban indult, ahol a Starbuck's fejesei egy korábbi ízesített sikerüket (a Peppermint Mocha, vagyis borsmentás tejeskávé) akarták reprodukálni, és hosszas fejtörés illetve némi kutatás-felmérés után, a csokoládés és karamellás ízeket elvetve, végül a sütőtökös, fűszeres vonal mellett döntöttek.
Az első pumpkin spice latték mindössze 100 üzletben voltak elérhetők, azonban a kezdeti siker olyan nagy volt, hogy 2004-ben már az USA teljesen területén, sőt, Kanadában is kapható volt az ital.
A 2015 óta valódi sütőtököt tartalmazó ital ma már az egész világon elérhető, megjelenését pedig (a szezonális parázs vitákon túl) hamisítványok és utánzatok felbukkanása kísérte. A láz olyan szinten ég, hogy minden évben egyre több sütőtökös-fűszeres ízű termék jelenik meg a piacon a süteményektől kezdve, az illatgyertyákon át, egészen a kozmetikai termékekig.
Hírek, érdekességek, újdonságok: