Képzeljük csak el: 1880 körül járunk, Amerika egyik északibb államában. Nagy a család, viszont sajnos már sokak nyugszanak a városi temetőben. Családi-baráti ebédet szerveznénk, de jobb volna a sok köhögős, friss levegőre vágyó rokon miatt inkább szabadtéren, ráadásul nincs is annyi hely az otthonunkban, hogy mindenki elférjen. A legközelebbi és legszebb parkot kéne megtalálni. Igen ám, de közparkok még nem nagyon működnek, piknikre nincs nagyon lehetőség. De mégis lenne egy: a közeli ősfás temető. Piknikre? Miért ne!
Nincs park, jó lesz a temető is
Ez kicsit persze leegyszerűsített, de a nyolcszázas évek végén, a korai kilencszázas években, Amerikában bizony bevett szokás volt a temetők másféle látogatása. Mivel ekkoriban tényleg nem működtek még célzott rekreációs, szociális helyiségek, nem volt mindennapos a szabadidő intézményesített eltöltése, a lakosságnak kreatívan kellett megoldani az efféle összejöveteleket. És egyáltalán nem azért érkeztek fonott kosarakkal a helyszínekre, mert valamiféle sötét erő által vezérelve szerettek volna a sírokon kvaterkázni. Egyszerűen másképp használták még a sírkerteket, teljesen kézenfekvő szabadtéri találkozóhelyként működtek.
Hiszen a temetők fás kertjei hasonlítottak leginkább ahhoz, amit ma parknak hívunk.
Egy étkezés az elhunyt rokonokkal
Amerika-szerte gyűltek össze családok, ismerősök, barátok a sírkertekben, hogy képletesen is, de az elhunyt rokonokkal lehessenek. Sajnos ebbe a halmazba nem csak a koruk és az azzal járó súlyos betegségek miatt távozó családtagokra kell gondolnunk, hiszen ekkoriban a sárgaláz, a kolera is pusztított és a gyermekágyi láz is gyakori haláloknak számított. Gyermekeket és fiatal anyákat is sűrűn elvittek ezek a kórok.
A temetők persze a nagyobb városokban is népszerűek voltak, de a vidéken lévő, sokkal nagyobb halottas kertek az új „módi” szerint még meghittebbnek bizonyultak. Leginkább azért, mert a szokásos haláli szimbólumvilágot felváltotta valami sokkal romantikusabb: csontok, lidércek és halálfejek ábrázolása helyett virágok, indák, finomabb minták jelentek meg a temetőkben. Jóval barátságosabb közeg egy piknikhez (is).
Ezek az abszolút legális események elszaporodtak, olyannyira, hogy sajnos sokan kezdtek el szemetelni, piszkot hagyni maguk után a temetőkben, ami felhívta a rendfenntartók figyelmét is: volt, ahonnan később kitiltották a piknikezőket, külön szabályzatban figyelmeztették a temetőjárókat, hogy nincs falatozás a sírok között.
A szokás két jelenség miatt kopott ki az amerikai lakosság életéből: egyrészt megjelentek a közparkok, intézmények, ahol gyülekezni, piknikezni lehetett, másrészt az orvostudomány fejlődése gátat szabott a korai, tömeges halálozásoknak is.
Ennek ellenére mai napig vannak olyan amerikai temetők, ahol felhívják rá a látogatók figyelmét, hogy a piknikezés tiltott tevékenység a parkon belül.
Különös hagyományok ápolásában nincs hiány a tengerentúlon, és ez a temetőkben tartott piknikekre is kiterjed. Kisebb és nagyobb temetők szerveznek mai napig évi egy vagy több alkalommal sokrésztvevős piknikeket, történetmesélős, meghitt közösségi eszegetést, a régi idők, elhunyt hozzátartozók emlékére. Sokszor jótékonysági gyűjtésekkel is egybekötik ezeket az alkalmakat: a városi temetők rendben tartására fordítják a befolyt összeget.
Ha tetszett ez a cikk, nézd meg legújabb videóinkat is, a legfrissebb tartalmainkért pedig lájkolj minket a Facebookon, és kövess az Instagramon, a Viberen, a TikTokon vagy a YouTube-on!
Címlapkép: Private Life Shot Facebook-oldal
Szerző: Pákozdi Nóra
További érdekességek és furcsa szokások itt:
