A századelő New Yorkjában járunk, a metropoliszban, ami már akkor is a gazdag családok kedvelt főhadiszállása volt. Manhattan városrésze tele volt előkelőségekkel, ezeket a családokat házvezetőnők, szakácsok és szakácsnők szolgálták ki. Mary Mallon Írországból érkezett a Nagy Almába és szenvedélyesen szeretett főzni, amit jobban megfizettek, mint egy mezei házvezetőnői foglalkozást. A szakácsnők gyöngye volt… egy kis kellemetlen plusszal, ugyanis egyes források szerint már eleve hastífusszal született. Kezet mosni nem szeretett (Semmelweis Ignác ekkor már felhívta az orvostársadalom figyelmét a kézmosás fontosságára!), haláláig tagadta, hogy ő lenne a kór terjesztője. Mégis igazoltan három haláleset írható a kontójára, de közvetve akár 50 ember haláláért is felelős lehetett.
Mestersége: a halál
Nagyjából mindig ugyanaz volt a koreográfia: Mallon elszegődött egy családhoz főzni és záros határidőn belül láz és hasmenés terítette le a háztartások valamennyi tagját. A szerencsésebbek megúszták a kellemetlen rosszullétekkel, akik kevésbé voltak erősek, sajnos el is vitte őket a tífusz.
A szakácsnő általában a megbetegedéseket követően lépett le a családoktól, kvázi nyom nélkül, nem az orrukra kötve, hogy merre is megy tovább.
Egy alkalommal, amikor egy gazdag ügyvéd családjánál dolgozott, csak az alkalmazottakat fertőzte körbe, mivel a családtól elzártan dolgozott. Később, ahogy már nyomozások közben felrajzolták a munkahelyei térképét, egyértelművé vált, hogy ahogy egy olyan területen, városrészen dolgozott, ahol régen azonosítottak fertőzést, a tünetmentes hordozó szakácsnő mégis tett róla, hogy terjedjen a tífusz.
A nagy leleplezés és száműzetés
Szerencsétlenségére az egyik tehetős família felbérelt egy járványkutatót, aki éppen egy haláleset kapcsán tudta beazonosítani a fertőző szakácsnőt. Egyszerűen különös volt, ahogyan az alapvetően szegény környékek és elégtelen higiénés közegek betegsége a felsőbb osztályoknál jelentkezett, de George Soper feltárta az igazságot – ami nagyon nem tetszett Malonnak.
Tűzzel-vassal (valójában húsvillával és agresszióval) tiltakozott a vádak ellen, nem működött együtt, de a hatóságok aztán mégis térdre kényszerítették. Több napos mintavételek, kivizsgálások kezdődtek kórházi körülmények között, míg végül többéves karanténra ítélték és az East Riveren található North Brother Island-re száműzték. A karantén alatt idegösszeroppanásokat élt meg, miközben egy barátja segítségével többször is bevizsgáltatta a mintáit, melyek negatívnak bizonyultak.
Tífuszos Mary története bejárta New Yorkot, a gúnynév ráragadt a száműzött szakácsnőre. Pedig ő „csak” a megélhetéséért küzdött Manhattenben: és hol őszibarackkal és tejszínhabbal fertőzött, hol kézmosás nélkül kezelt sültek hozták el a lázzal járó súlyos kórt.
Nem bírta főzés (és fertőzés) nélkül
Évek múltán aztán azzal a feltétellel elengedték a karanténból, hogy megváltoztatja a foglalkozását, nem főz soha másokra. Igen ám, de sokkal kifizetődőbb volt a konyhai munka, mint a mosás például, ezért az ígéret ellenére visszatért a tűzhely mellé, természetesen álneveken, rejtőzködve, hogy ne előzze meg a híre.
A tífusz azonban tovább tombolt a szervezetében és át is adta ezután is, akárhol megfordult. Így volt ez egy kórházban is, ahol 25 ember lett tífuszos, ebből pedig ketten életüket veszítették.
Az előzőleg is az üggyel foglalkozó Soper azonban az álnév ellenére beazonosította Mallont, aki egy sikeres szökés után végül újra a karanténszigeten találta magát, ahol 23 évig élt, egy külön házban és később patológiai laborasszisztensi munkát vállalt. New York tehetős lakosainak így már nem kellett félnie a fertőző szakácsnőtől, aki végül tüdőgyulladás következtében halt meg, 1938-ban.
Ha tetszett ez a cikk, nézd meg legújabb videóinkat is, a legfrissebb tartalmainkért pedig lájkolj minket a Facebookon, és kövess az Instagramon, a Viberen, a TikTokon vagy a YouTube-on!
Szerző: Pákozdi Nóra
Címlapkép: Fotosearch/Stringer/Getty Images
További érdekességek a gasztronómia világából:
