Paris Hilton főzőműsora igazi kínzóeszköz azoknak, akik fogtak már valaha fakanalat

Paris Hilton saját főzőműsort indított el You Tube csatornáján, a celebek királynője pedig rögtön be is bizonyította, miért nem láttuk őt eddig soha konyhában dolgozni. 

Bár Paris Hiltonról az utóbbi években keveset hallhattunk, a híresség hatalmas szerencsénkre nem tűnt el, és egy igazán szórakoztató főzőműsorral tért vissza, amelynek lényegét még az is megérti, aki nem jártas az angol nyelvben.

A "Cook with Paris" vagyis Főzz Paris-szel című You Tube műsornak egyelőre még csak egy részét mutatták be, a végeredményt tekintve pedig nagyon kíváncsian várjuk, lesz-e folytatás.

Mert mi is történik igazából a 15 perces videóban?

A milliárdos Hilton lány lasagne-t próbál főzni hatalmas konyhájában, sofőrkesztyűben. Első lépésként kibont egy csomag lasagne tésztát, és a még frissen eresztett hatalmas lábasnyi HIDEG vízbe bele is rakja az egészet.

Az igazán szórakoztató részek csak ezután jönnek, a teljesség igénye nélkül a legjobb pillanatok egyike az, amikor Paris belefárad a szörnyű sajtreszelésbe (előre is sajnáljuk az asszisztenst, aki nem reszelt sajtot vásárolt neki), vagy amikor a serpenyőbe dobált darált húst két hatalmas sütőlapáttal próbálja eloszlatni, a spatulát pedig - bár nem ismeri fel - magabiztosan használja a rikotta és a tojás elkeveréséhez. A gyémántberakásos szemüveg elengedhetetlen, ha nem akarod, hogy elkenődjön a szempillaspirálod hagymavágás közben, és nagyon fontos, hogy kívül és belül is mindig hidratáld magad, még főzés közben is.

Bár a szerkesztőségünkben többen is inkább kikapcsolták a videót (valahol ott fogyott el a türelem, ahol Paris leteszi a hagymákat és kijelenti, hogy az ő főztjébe nem szükséges hagymát vágni), összességében nagyon szórakoztató műsort láthatunk, hiszen valószínűleg maga Paris Hilton is tisztában van saját képességeivel. Vagy nincs, és akkor még viccesebb az egész történet.

Ezeket olvastad már?

via 24.hu

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Nyári saslik bulgursalátával

A nyári szezon nem tart sokáig, ilyenkor érdemes kihasználni a különböző friss, szabadföldi zöldségeket, és minél többet fogyasztani belőlük. Ez a nyári saslik bulgursalátával ...

Zakuszka Erdélyből

A zakuszka egy erdélyi-román, grillezett zöldségkrém, amit nagy mennyiségben szoktak főzni, majd befőttes üvegekbe porciózzák, hogy így akár több hónapig is elálljon. Ha faszénen ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Telitalálat akciók a Lidlben: spórolj a vízzel ezekkel a praktikus...

Úgy tűnik, mindenki szívén viseli az idei nyári forróság és aszály miatt fellépő vízellátási problémákat, nagyon helyesen. A vízzel való spórolásra ösztönöznek a Lidl termékei is, a közkedvelt Parkside márkától: akkus esővízszivattyú-készletet és házi vízművet kínálnak, akciós áron, július 2-től.

Top Receptek

Kovászos uborka egyszerűen

Túlmisztifikált receptek helyett a 96 éves Dédimama receptje. Tanyán született, ott nőtt föl, sok hasznos  praktikát hozott magával. Sokszor készítettük már, de legfinomabb akkor ...

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.

Palacsinta alaprecept

Kicsik és nagyok kedvence a palacsinta. Akár sós, akár édes töltelékkel készíted, a legfontosabb, hogy az alap rendben legyen: ez a mi tökéletes palacsinta alapreceptünk, amiben biztosan ...