Ebben a hotelben mindent, de tényleg mindent szénhidrát borít - beköltöznél?

Mostantól kenyerek között, pékárukkal magunk körül is álomra hajthatjuk a fejünket a kenyér témájú hotel-lakosztályban. A dolog elég megdöbbentő, főként a képeket látva!

Az utazás szerelmeseinek egyre inkább fontos a kényelem és az elhelyezkedés mellett az is, hogy valami igazán menő és különleges helyen hajtsák álomra a fejüket. A szolgáltatók épp ezért egészen extrém megoldások felé is elkezdtek nyitni, vegyük például a korábban már bemutatott Nutella hotelt, ahol mindent, de tényleg mindent a híres csokis krémre utaló dekor borított. Nos, most a szénhidrát nagy rajongóira gondoltak, ugyanis itt a Bread & Breakfast lakosztály, ahol a kenyeret emelik elképesztő magaslatokba.

A Refinery Hoteltöbb, mint "laktató", tágas lakosztálya a nevéhez hűen mindenhol egy kis pékárut tol az arcunkba. A belsőépítészek nem gondolkodtak kicsiben, itt bizony nemcsak a kenyérmintás tapéta, vagy a fürdőajtók és lakberendezési kiegészítők mintája repít a croissant-ok és fánkok világába, hanem valóban ehető termékek veszik körül a vendégeket.

Az itt töltött időt úgy kell elképzelni, hogy akár az ágyban fekszünk, mindig lesz kéznél az éjjeliszekrényen egy ínycsiklandó töltött fánk, de ha épp tévézünk, csak el kell emelnünk magunk mellől egy fincsi fahéjas tekercset. Még zuhanyzás közben is lehet csipegetni! Elér őrülten hangzik a dolog, az egyszer biztos!

Ha egy percig is azt feltételeznénk, hogy holmi száradt zsemlék és kiflik között kell tengetnünk az időt, mindenkit megnyugtatnak a tulajdonosok, ugyanis minden áldott nap friss pékáruk özönlik el a helyiségeket, és illatukkal hatják át az egyes tereket. Még ezt is tudják fokozni, a cukros sokk mellé 100 dollárnyi kredit is jár pluszban, amiért hamburgert és chipset is lehet kérni, ha nem lenne elég az étel odabent. Elég durva pazarlásnak hangzik, ti mit gondoltok?

Ezeket olvastad már?

Címlapkép és via

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Nyári saslik bulgursalátával

A nyári szezon nem tart sokáig, ilyenkor érdemes kihasználni a különböző friss, szabadföldi zöldségeket, és minél többet fogyasztani belőlük. Ez a nyári saslik bulgursalátával ...

Zakuszka Erdélyből

A zakuszka egy erdélyi-román, grillezett zöldségkrém, amit nagy mennyiségben szoktak főzni, majd befőttes üvegekbe porciózzák, hogy így akár több hónapig is elálljon. Ha faszénen ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Telitalálat akciók a Lidlben: spórolj a vízzel ezekkel a praktikus...

Úgy tűnik, mindenki szívén viseli az idei nyári forróság és aszály miatt fellépő vízellátási problémákat, nagyon helyesen. A vízzel való spórolásra ösztönöznek a Lidl termékei is, a közkedvelt Parkside márkától: akkus esővízszivattyú-készletet és házi vízművet kínálnak, akciós áron, július 2-től.

Top Receptek

Kovászos uborka egyszerűen

Túlmisztifikált receptek helyett a 96 éves Dédimama receptje. Tanyán született, ott nőtt föl, sok hasznos  praktikát hozott magával. Sokszor készítettük már, de legfinomabb akkor ...

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.

Palacsinta alaprecept

Kicsik és nagyok kedvence a palacsinta. Akár sós, akár édes töltelékkel készíted, a legfontosabb, hogy az alap rendben legyen: ez a mi tökéletes palacsinta alapreceptünk, amiben biztosan ...