Lassulhat az olajdrágulás, de mégsem járunk vele jól

Az olaj drágulása nehéz helyzetbe hozta a legtöbb háztartást, hiszen nemcsak maga a zsiradék, hanem sok más termék ára is emelkedett. A problémára ugyan jelentkezik egy megoldás, de nem biztos, hogy érdemes élnünk vele.

Az olaj drágulása csak az egyik probléma volt az elmúlt hónapokban, amivel meg kellett küzdenie a legtöbb magyar háztartásnak. Annak ellenére, hogy befagyasztott áron kapható a zsiradék, sok más élelmiszer költsége megemelkedett, mivel azok előállításához szintén szükséges az olaj. Az olaj drágulására és a velejáró többi problémára van egy hívogató megoldás, ami azonban lehet, hogy csak még több kárt okozna, mint segítene.

Lassulhat az olajdrágulás, de mégsem járunk vele jól

A pálmaolaj dilemmája

Az élelmiszeriparban az egyik leggyakrabban használt zsiradék a pálmaolaj. Ennek egyik legnagyobb exportőre Indonézia, ahol azonban még áprilisban beszüntették a zsiradék kivitelét. Ez a döntés akkor súlyos csapást mért az amúgy is kiszolgáltatott élelmiszeriparra.

Jelenleg kétséges az olajhelyzet: Oroszország és Ukrajna kiesésésével, illetve a várhatóan rossz európai termés miatt alapanyaghiány várható.

A mai napon azonban áttörés történt a kialakult helyzetben: Indonézia kereskedelmi minisztere bejelentette, hogy átgondolják az exporttilalmat, arra való tekintettel, hogy jelenleg nem várható a pálmaolaj árának drasztikus emelkedése.

Amennyiben az ország úgy dönt, hogy ismét megindítja a pálmaolaj kivitelét, az sok élelmiszer esetében (konzervek, margarinok, édességek) árcsökkenést jelenthet.

Környezeti katasztrófa

Ez persze nagyon jól hangzik egészen addig, amíg bele nem gondolunk a pálmaolaj elképesztő környezetpusztító hatásaiba. A termelés ugyanis olyan területeken történik, ahol korábban erdők vagy lápok voltak, amelyeket eltüntettek az ültetvények érdekében.

Mindezek a tevékenységek jelentős mennyiségű üvegházhatású gázt bocsátanak ki, ezzel erősen szennyezve a környezetet. Az erdők kiirtása ráadásul az ott élő állatok és növények fennmaradását is veszélyezteti.

Forrásunk volt.


Hírek, érdekességek, újdonságok:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Nagymamám kapart rétese

Nagymamám ezt a levágott, rétesszélek újra nyújtott tésztájából készítette. Mivel a sütéshez előkészített hagyományos töltelékek addigra elfogytak, ezt a tölteléket ...

Címlapról ajánljuk

Nem elég az évi egyszeri tisztítás a légkondinak: ezt a...

A nyári hőségben sok otthonban szinte folyamatosan működik a légkondicionáló. Ilyenkor különösen fontos, hogy ne csak a beállított hőmérsékletre figyeljünk, hanem a készülék karbantartására is. Egy szakértő szerint ugyanis a rendszeresen elhanyagolt szűrők jelentősen ronthatják a klíma teljesítményét.

Nosalty

További cikkek

Tuja helyett ilyen cserjét ültess a kertedbe: kertészek is ajánlják...

A tuja az egyik legnépszerűbb kerti növény. Nem véletlen, hiszen szép sudár termete a kiváncsiskodók szeme elől is eltakarja a kertet, miközben megjelenése sem utolsó. Igen ám, de az utóbbi évek szárazsága és forrósága sorra kikezdi a kerti tujákat, így az elszáradó, barnuló ágak jelensége egyre gyakoribbá vált. Ha hasonló megjelenésű, de a szárazságot jobban tűrő növényt szeretnél, akkor olvass tovább!

Top Receptek

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.

Hagyományos töltött paprika

Turós Emil konyhai alapmű szakácskönyvéből származik a recept. Aki kedveli a hagyományos ízeket, ezzel a recepttel biztosan nem lő mellé.  Az elkészítését annyival egészíteném ki, ...