Rangos díjat kapott a Nosalty újító főzőműsora

A Nosalty és a Knorr közös projektje, az Élményfőzés két kategóriában is a dobogó második fokán végzett a szakmai megmérettetésen.

2021 utolsó kreatívos Best.net versenyén 113 pályaműből 2 elismeréssel is díjazták a Nosalty & Knorr közös projektjét, az Élményfőzés nevű online eseménysorozatot. A verseny célja, hogy megtalálja a legsikeresebb digitális kommunikációs kampányokat és online megoldásokat a magyar piacról.

Az Élményfőzés online eseményei során egyedül, barátokkal és a családdal főzhettetek velünk az ország minden pontjáról, erősítve az otthon főzés élményét és közösségépítő erejét.

Két ezüstérmet is kapott az Élményfőzés projekt (balról jobbra: Bencsik Brigitta, Huszár Dóra és Krankovics Béla)

A versenyen két kategóriában is döntős lett a kezdeményezés: Digitális esemény és Innovatív megoldások kategóriában is ezüst éremmel értékelte a szakmai zsűri a projektet.

Nagyon örülünk a díjaknak, de annak még inkább, hogy a jó hangulatú közös online élményfőzések által sikerült szombat estére összehozni egymással a családokat és a barátokat is. Az idei évre is tervezünk új eseményeket, tartsatok velünk!

nyilatkozta Krankovics Béla, lapigazgató.

A jövő élelmiszereit is népszerűsítettük!

Tavaly ősszel indítottuk el az Élményfőzést, melynek keretein belül saját otthonotokból főzhettetek velünk, minden héten más sztárral. A nem szokványos eseményeken a tematika is előremutató volt, a Knorr & WWF Future 50 Food koncepcióját követtük, ahol a jövő élelmiszerei kerültek fókuszba. Steiner Kristóffal tacot készítettünk feketetbabpürével és salsával, Fancsikai Eszter vegán hariráját mutatta meg nekünk, Sztarenki Dóra igazi olasz fortélyokat tanított a céklás rizottó elkészítéséhez, Gáspár Bea megismerkedett a hajdinás köles adta lehetőségekkel, Sass Dani pedig a legegyszerűbb brokkolikrémlevesből hozta ki a maximumot.

Címlapkép: kreativ.hu

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Balatoni bowl

A Balaton sokunknak egyet jelent a nyárral, ennek pedig elmaradhatatlan eleme a sült hekk, a kovászos uborka, a főtt kukorica és a jól behűtött görög dinnye. Farkas Ricsi, a Penny séfje, ...

Házi ketchup egyszerűen

Bevalljuk, IMÁDJUK a ketchupot - a házi ketchuppal azonban egyetlen bolti márka sem veszi fel a versenyt! Ha egyszer rászánjuk magunkat, hogy nekiálljunk elkészíteni, hamar rájövünk, hogy ...

Címlapról ajánljuk

Tuja helyett ilyen cserjét ültess a kertedbe: kertészek is ajánlják...

A tuja az egyik legnépszerűbb kerti növény. Nem véletlen, hiszen szép sudár termete a kiváncsiskodók szeme elől is eltakarja a kertet, miközben megjelenése sem utolsó. Igen ám, de az utóbbi évek szárazsága és forrósága sorra kikezdi a kerti tujákat, így az elszáradó, barnuló ágak jelensége egyre gyakoribbá vált. Ha hasonló megjelenésű, de a szárazságot jobban tűrő növényt szeretnél, akkor olvass tovább!

Nosalty

Ha ilyet vettél, ne szedd be: avasodás miatt kivontak a...

Egy vény nélkül kapható gyógyszer meghatározott gyártási tétele került le a magyarországi forgalomból. A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) a készítmény visszahívásáról is döntött, így az érintett dobozokat a betegeknek is vissza kell vinniük a gyógyszertárakba.

Nosalty

További cikkek

Tuja helyett ilyen cserjét ültess a kertedbe: kertészek is ajánlják...

A tuja az egyik legnépszerűbb kerti növény. Nem véletlen, hiszen szép sudár termete a kiváncsiskodók szeme elől is eltakarja a kertet, miközben megjelenése sem utolsó. Igen ám, de az utóbbi évek szárazsága és forrósága sorra kikezdi a kerti tujákat, így az elszáradó, barnuló ágak jelensége egyre gyakoribbá vált. Ha hasonló megjelenésű, de a szárazságot jobban tűrő növényt szeretnél, akkor olvass tovább!

Top Receptek

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.

Palacsinta alaprecept

Kicsik és nagyok kedvence a palacsinta. Akár sós, akár édes töltelékkel készíted, a legfontosabb, hogy az alap rendben legyen: ez a mi tökéletes palacsinta alapreceptünk, amiben biztosan ...