Nézd meg a megható Oscar-díjas kisfilmet egy apa és lánya kapcsolatáról

Egy csodás animációs film arról, milyen mély az apai szeretet.

Az Oscar-díjátadón hatalmasat robbant a Hair Love című rövid animációs filmMatthew A. Cherry rendezésében, amely szívbemarkoló módon meséli el egy afroamerikai édesapa történetét arról, hogyan is birkózik meg a feladattal, hogy elkészítse kislánya haját. A rövidfilmecske annyira jól sikerült, hogy januárban megkapta az Oscar-díjat. Szárnyalása most tovább folytatódik, az HBO Max ugyanis nemrég bejelentette, hogy további 12 rész készül belőle. A folytatás a Young Love nevet kapta.

Amíg várunk a folytatásra, addig is nézzük meg a 7 perces eredeti változatot. Készülj fel, hogy tuti te is elérzékenyülsz majd!

A kisfilmet itt nézheted meg:

Matthew A. Cherry mindenképpen egy pozitív kicsengésű filmet álmodott meg, fókuszban a lányos apukákkal. A rendező hozzátette, hogy bár a kisfilm egy tipikusan fekete jelenséget állít a középpontba, elsősorban mégis arról szól, ahogy a szülők legtöbbje mindent megtenne a gyerekeiért.

A rendező egyébként eredetileg a Kickstarter oldalon akart összegyűjteni 75 ezer dollárt alkotása megvalósításához, de végül ennél jóval többet, összesen 300 ezer dollárt kalapozott össze.

Ezeket olvastad már?

via

Címlapkép: YouTube

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Balatoni bowl

A Balaton sokunknak egyet jelent a nyárral, ennek pedig elmaradhatatlan eleme a sült hekk, a kovászos uborka, a főtt kukorica és a jól behűtött görög dinnye. Farkas Ricsi, a Penny séfje, ...

Házi ketchup egyszerűen

Bevalljuk, IMÁDJUK a ketchupot - a házi ketchuppal azonban egyetlen bolti márka sem veszi fel a versenyt! Ha egyszer rászánjuk magunkat, hogy nekiálljunk elkészíteni, hamar rájövünk, hogy ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Ezért ne tegyél olajat a tésztavízbe – a séfek szerint...

Sokan automatikusan egy kanál olajat öntenek a tészta főzővizébe, mert úgy gondolják, ezzel megakadályozhatják, hogy a tészta összetapadjon. A konyhai trükk azonban nem igazán működik, sőt még a kész étel állagán is ronthat. Sokkal egyszerűbb módszerrel érhetünk el jobb eredményt.

Honnan ered a főzelék, mint műfaj? Miért nincs rá szó...

Vérre menő viták zajlanak arról, hogy vajon a gulyásleves vagy a töltött káposzta, a dunai vagy a tiszai halászlé-e a magyar konyha abszolút állócsillaga, hogy a honi gasztronómia akkor most paprikás-e vagy sem, miközben szót sem ejtünk a magyar konyhák utánozhatatlan szupersztárjáról: a főzelékekről. Erről a zöldségalapú egytálételről, ami annyira egyedi, annyira a miénk, hogy külföldön megfelelő szót sem találni rá. Honnan ered a főzelék? Miért traumatizáltak minket a menzai változatok? Melyik főzeléket hogy érdemes elkészíteni? Kajatények sorozatunk legújabb részében ennek járunk utána.

Top Receptek

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.