Ez a koreai édesség tartja lázban a világot, hála a TikToknak

A Netflix legújabb sikersorozata a koreai túlélős dráma, amelyben a résztvevőknek gyerekjátékokat kell teljesíteniük. Az egyik feladvány különösen megragadta TikTok a gasztroközösségét, amihez egy koreai édességre, a dalgona candy-re van szükség.

A dalgona kávé után egy újabb koreai különlegesség tartja lázban az internetet. Ha még nem láttad a Netflix legújabb szenzációját, a Nyerd meg az életed (angolul Squid Game) című sorozatot, akkor röviden a lényeg: a szorult anyagi helyzetbe került több száz ember egy furcsa vetélkedőben vesz részt, ahol koreai gyerekjátékokat kell teljesíteniük, ám ha nem sikerül nekik, az életükkel fizetnek. A játékok során egyre kevesebben maradnak a több száz résztvevőből, a hatodik játék végén pedig csak egyvalaki marad talpon, aki megnyeri a több tíz milliós fődíjat. Az egyik feladványban egy koreai desszert, a dalgona candy jut főszerephez, a TikTok pedig azonnal lecsapott rá.

Fotó: Netflix

A Dalgona Candy egyszerűen cukor és szódabikarbóna keverékéből kisütött lapocska, ami kicsit a palacsintára emlékeztet, ellenben kemény, így könnyen törik. A játékosoknak az a feladata, hogy ebbe a kemény lapba égetett mintát óvatosan vájják ki egy tű segítségével, de úgy, hogy ne törjék el azt. Ez sokkal nehezebb feladat, mint amilyennek elsőre hangzik, főleg, ha hozzáadjuk azt a nem csekély stresszfaktort, hogy egyetlen rossz mozdulat a játékos életébe kerülhet.

De úgy tűnik, enélkül is épp elég trükkös a feladvány, sokan próbálkoznak vele a TikTokon, kevés sikerrel. Még szerencse, hogy ők nem vesznek részt a „játékban”.

@audreyvalenciaa

squid game candy❣️ #fyp #fypdong #squidgame #squidgamecandy

♬ Squid Game - Green Light Red Light - Yovinca Prafika
@masakmakanmain

Dalgona candy squid game #squidgame #squidgamecandy #dalgonacandy #marikitacoba

♬ Squid Game - Green Light Red Light - Yovinca Prafika
@k.aza.f

Reply to @bozoboy69 Goodbye 😬 I know, You hate this trend, but sorry, not sorry 😂 #fyp #squidgame #squidgamecandy

♬ Squid Game - Green Light Red Light - Yovinca Prafika
@deannalalala

Yes, It literally just took my 3second to finish #squidgame #fyp #dalgonacandy #squidgamecandy

♬ original sound - deanalalala

Ha próbára tennéd magad, akár te is elkészítheted a Dalgona Candy-t.

Ehhez csak két alapanyagra lesz szükséged:

  • 2 evőkanál cukor
  • ¼ teáskanál szódabikarbóna

Elkészítés:

  • A cukrot forrald fel egy hőálló serpenyőben, alacsony lángon. Óvatosan kevergesd körülbelül két percig, vagy amíg a keverék halványsárga színűvé nem válik.
  • Add hozzá a szódabikarbónát, és habverővel keverd el, mielőtt leveszed a serpenyőt a tűzről. Addig kevergesd tovább, amíg a szódabikarbóna teljesen fel nem oldódik, a keverék habossá válik, és duplájára nő.
  • Öntsd a keveréket egy szilikonlapra, és simítsd el az édességet egy spatulával. Ezután egy süteménykiszúróval valamilyen mintát vágj a lapba. Ezután 2-3 percig hagyd hűlni az édességet.

Címlapkép: Netflix

Forrásunk volt


Még több izgalmas műsor, amit követhetsz:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Balatoni bowl

A Balaton sokunknak egyet jelent a nyárral, ennek pedig elmaradhatatlan eleme a sült hekk, a kovászos uborka, a főtt kukorica és a jól behűtött görög dinnye. Farkas Ricsi, a Penny séfje, ...

Házi ketchup egyszerűen

Bevalljuk, IMÁDJUK a ketchupot - a házi ketchuppal azonban egyetlen bolti márka sem veszi fel a versenyt! Ha egyszer rászánjuk magunkat, hogy nekiálljunk elkészíteni, hamar rájövünk, hogy ...

Címlapról ajánljuk

Tuja helyett ilyen cserjét ültess a kertedbe: kertészek is ajánlják...

A tuja az egyik legnépszerűbb kerti növény. Nem véletlen, hiszen szép sudár termete a kiváncsiskodók szeme elől is eltakarja a kertet, miközben megjelenése sem utolsó. Igen ám, de az utóbbi évek szárazsága és forrósága sorra kikezdi a kerti tujákat, így az elszáradó, barnuló ágak jelensége egyre gyakoribbá vált. Ha hasonló megjelenésű, de a szárazságot jobban tűrő növényt szeretnél, akkor olvass tovább!

Nosalty

Ha ilyet vettél, ne szedd be: avasodás miatt kivontak a...

Egy vény nélkül kapható gyógyszer meghatározott gyártási tétele került le a magyarországi forgalomból. A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) a készítmény visszahívásáról is döntött, így az érintett dobozokat a betegeknek is vissza kell vinniük a gyógyszertárakba.

Nosalty

További cikkek

Tuja helyett ilyen cserjét ültess a kertedbe: kertészek is ajánlják...

A tuja az egyik legnépszerűbb kerti növény. Nem véletlen, hiszen szép sudár termete a kiváncsiskodók szeme elől is eltakarja a kertet, miközben megjelenése sem utolsó. Igen ám, de az utóbbi évek szárazsága és forrósága sorra kikezdi a kerti tujákat, így az elszáradó, barnuló ágak jelensége egyre gyakoribbá vált. Ha hasonló megjelenésű, de a szárazságot jobban tűrő növényt szeretnél, akkor olvass tovább!

Top Receptek

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.

Palacsinta alaprecept

Kicsik és nagyok kedvence a palacsinta. Akár sós, akár édes töltelékkel készíted, a legfontosabb, hogy az alap rendben legyen: ez a mi tökéletes palacsinta alapreceptünk, amiben biztosan ...