Nemrég pár lépés is gondot okozott, most legyalogolta a maratont ez a kisfiú, hogy pénzt gyűjtsön

Az egyik legmeghatóbb történet, amit az utóbbi időben olvastunk.

Az agyi bénulással küzdő, autista Tobias Weller március elején még alig 50 métert tudott sétálni naponta. A 9 éves brit kisfiú azóta mégis legyalogolt nem kevesebb, mint42 kilométert sheffieldi otthona környékén, hogy pénzt gyűjtsön, jótékony célra – írja a 24.hu.

A kisfiú, alias "Tobias százados' a példaképéről, a háborús veterán Tom Moore századosról kapta a nevét, aki járókeretével a háza 25 méteres udvarán nemrég száz kört tett meg -még a századik születésnapja előtt - , hogy pénzt gyűjtsön a koronavírus-járvánnyal küzdő brit egészségügyi dolgozók számára. A terve az volt, hogy körülbelül 400 ezer forintnak megfelelő fontot gyűjtsön, ám végül több mint 13 milliárd forintra rúgott az adomány, amiért II. Erzsébet királynő lovaggá ütötte.

A példakép, Tom Moore százados

A kisfiú eredetileg 500 fontot szeretett volna gyűjteni, ezért pedig 42 kilométert sétált, összesen 70 nap alatt. Tobias május 31-én fejezte be a maratont, a végösszeg pedig bőven felülmúlta a várakozást: több mint 90 ezer font, vagyis 36 millió forint lett, amit aSheffieldi Gyermekkórház és a speciális iskolája kapott.

He's done it! 26.2 miles, 750 metres at a time, more than £43,000 raised! Congratulations @CaptainTobias9, you are amazing!!! pic.twitter.com/WJy1YD9P1U

— Sheffield Children's (@SheffChildrens) May 31, 2020

Tobias maga is meglepődött, hogy teljesíteni tudta a távot, és ennek megfelelően fantasztikusan érzi most magát. Állítása szerint rengeteg erőt adott neki a szomszédok folyamatos tapsa és biztatása is, ezértúgy döntött, hogy nem elégszik meg ennyivel, és további 8 kilométerrel megtoldja a távot, hogy felkerekítse 50 kilométerre.

Ezeket olvastad már?

via

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Klasszikus bécsi szelet

A bécsi szelet, vagyis Wiener Schnitzel az egyik legismertebb osztrák étel, mely ikonikussá vált világszerte. Leggyakrabban petrezselymes burgonyával vagy ecetes krumplisalátával tálalják ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Top Receptek

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...

Retro gyümölcstorta

Ezt a gyümölcstorta receptet valamikor a 70-es évek végén/80-as évek elején kaptuk egy kedves ismerősünktől, amikor a gyümölcstorta kezdett sláger lenni. Különlegessége, hogy puding ...