Nemes gesztust tett a hallássérültek felé ez a szupermarket-hálózat

A legtöbbünknek természetes, hogy mindent hallunk, ami a környezetünkben történik. A hallássérültek számára azonban még egy egyszerű bevásárlás is nehezített pálya lehet.

Példaértékű kezdeményezést hívott életre az egyik angol élelmiszerlánc, akik projektjükkel a hallássérültek integrációjára igyekeztek felhívni a figyelmet.

Vásárlás jelnyelven

A Sainsbury’s, az Egyesült Királyság 2. legnagyobb szupermarket-hálózata megnyitotta első jelelő üzletét – egyelőre még csak 3 napra. Az átmeneti időszakra a Batch városában található boltot Signsbury's -re keresztelték át: a szép gesztus a 150 nap a közösségért nevű mozgalom része volt, amivel az üzlethálózat 150. évfordulóját ünnepli.

A 3 nap alatt az eladók és a kasszában ülők is szóban, valamint jelnyelven kommunikáltak a vevőkkel. Az eseményt edukációra is használták: a gyerekek különböző vetélkedőkön vehettek részt, ahol megtanulhatták a legalapvetőbb jeleket, aki pedig helyesen jelelt, cserébe snackeket kapott.

Oscar-díjas színésznő is támogatta az eseményt

A projekt részeként több mint 100 alkalmazott vett részt jelnyelvórákon, a helyi jelnyelvoktató központ szervezésében. A kezdeményezést Sam Brook, a Sainsbury's siket munkatársa és Rachel Shenton színésznő is támogatott. Rachel tavaly Oscar-díjat kapott a Silent Child című rövidfilmért, amit egy siket négyéves kislányról írt. A színésznő egyben a Siket Gyermekek Nemzetközi Szervezetének a nagykövete is:

„Ez egy fantasztikus kezdeményezés, örülök, hogy részt vehettem benne. Csodás volt látni, ahogy a Sainsbury's munkatársai milyen elkötelezettek az ügyben, ez nagy lépés a siket közösségek befogadására."

Paul Robertson, üzletvezető elmondta, hogy a városban sok hallássérült van, akiknek ugyanúgy szeretnék biztosítani a vásárlás élményét, mint bárki másnak.

Reméljük, itthon is lesz hasonló kezdeményezés, még ha csak néhány nap erejéig is!

Ezeket olvastad már?

via

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Kovászos uborkás újkrumplileves

A kovászos uborka nyáron szinte kötelező szereplője a hűtőnek, de nemcsak köretként vagy magában érdemes elővenni. Ebben a házias levesben az újkrumplival, a tejföllel és a friss ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Öblítő helyett ezt a házi keveréket használd, hogy igazán illatosak...

A mosás teljesen hétköznapi tevékenység, amit a legtöbben az adott textil címkéje alapján végeznek. Ha viszont nem vagy elégedett a törülközök milyenségével mosás után, akkor hadd áruljuk el mai Otthon Tippünkben, milyen házi keverék teszi igazán puhává és illatossá őket. Azt eláruljuk, hogy öblítőt nem használunk hozzá.

Top Receptek

Hagyományos töltött paprika

Turós Emil konyhai alapmű szakácskönyvéből származik a recept. Aki kedveli a hagyományos ízeket, ezzel a recepttel biztosan nem lő mellé.  Az elkészítését annyival egészíteném ki, ...