Örökre elbúcsúzhatunk ettől az ikonikus csokoládétól

Rossz hírünk van a marcipánkrémmel és mogyorókrémmel töltött golyók szerelmeseinek, mivel az édességet gyártó cég csődbe ment.

A napokban fizetésképtelenséget jelentett a Salzburg Schokolade névre hallgató cég, amely a Mozart-golyókat gyártja – írja az Index.hu oldala. A szakszervezet vezetőjének elmondása szerint őket is meglepte a bejelentés.

Örökre elbúcsúzhatunk ettől az ikonikus csokoládétól

Súlyosan érintette a világjárvány a Mozart-golyókat gyártó céget 

A pandémia rendkívül rossz hatással volt a vállalatra, mivel a forgalmat együttesen vetette vissza a rendezvények, az esküvők, illetve a turisták hiánya

– írta levelében Christian Schügerl, a Salzburg Schokolade cég ügyvezető igazgatója.

Készítsd inkább otthon finom házi csokit

A koronavírus-járvány miatti lezárások miatt továbbá a cukrászdák is hosszú ideig zárva voltak. Így az osztrák kormány segítsége ellenére is hatalmas veszteséget könyvelt el a cég. Az ügyvezető továbbá azt is hozzátette, hogy a nyersanyagok, az energia, a bérek és a logisztikai költségek, valamint a csomagolóanyagok jelentős költségnövekedése is komoly fejtörést okozott nekik, így csődöt jelentettek be.

Forrásunk volt.


Hírek, érdekességek, újdonságok:

Legújabb receptek

Klasszikus Bécsi szelet

A Bécsi szelet, vagyis Wiener Schnitzel az egyik legismertebb osztrák étel, mely ikonikussá vált világszerte. Leggyakrabban petrezselymes burgonyával, vagy ecetes krumplisalátával tálalják ...

Címlapról ajánljuk

Kerülöd az önkiszolgáló kasszákat? 5 tulajdonság, ami rád is igaz...

Már jó pár éve velünk vannak az önkiszolgáló kasszák, és egyre inkább rá vagyunk kényszerítve arra, hogy igénybe is vegyük őket, hiszen a normál kasszák mögött gyakran nem találunk senkit. Ha te is azok közé tartozol, akik kerülik az önkiszolgáló kasszát, akkor valószínűleg az alábbi 5 tulajdonság közül rád is igaz néhány.

Nosalty

További cikkek

Top Receptek

Klasszikus Bécsi szelet

A Bécsi szelet, vagyis Wiener Schnitzel az egyik legismertebb osztrák étel, mely ikonikussá vált világszerte. Leggyakrabban petrezselymes burgonyával, vagy ecetes krumplisalátával tálalják ...

Lilahagymás-ecetes krumplisaláta

Az lilahagymás-ecetes krumplisaláta egy klasszikus köret húsok és rántott ételek mellé, sokunk ünnepi asztalán rendszeresen megtalálható. Az íze friss, savanykás és édes egyszerre, ...

Palacsinta alaprecept

Kicsik és nagyok kedvence a palacsinta. Akár sós, akár édes töltelékkel készíted, a legfontosabb, hogy az alap rendben legyen: ez a mi tökéletes palacsinta alapreceptünk, amiben biztosan ...