Bezárja kapuit Balatonfüred egyik legkedveltebb étterme

A bezárás hírével együtt azt is bejelentették, hogy mikor lehet még utoljára náluk natúrborozni és étkezni.

„Jelenlegi formájában bezár az ország egyik legjobb étterme, a balatonfüredi Mór24" – számolt be a hírről a 24.hu oldala. A Mór24 2022-ben megkapta a Michelin által kiosztott Bib Gourmand-jelölést.

A Mór24 egy innovatív „small plate" étteremként és vagány natúrborbárként üzemelt / Fotó: Mór24

A Mór24 jelenlegi formájában búcsúzik a vendégtől

Az étterem tulajdonosai, Albrecht Tamás és Almás Edit egy Facebook-posztban jelentették be, hogy bezárnak:

„2020 nyarán, amikor belevágtunk életünk talán legnagyobb kihívásába, szerelemprojektjébe, őszhajszálaink és nevetőráncaink elsőszámú megszaporítójába, még fogalmunk sem volt, hogy 3 év múlva mennyire nehéz lesz kimondani, amire most készülünk. Ahogy minden étkezésnek van eleje és vége, úgy egy étterem története sem tarthat örökké. A Mór24 jelenlegi formájában búcsúzik tőletek."

A posztban azt is kifejtették, hogy mennyire hálásak azért, hogy vendégeik mindig is nyitottan fogadták a „small plate" és natúr borok koncepciót.

Reméljük, maradandó nyomot hagytunk bennetek, és minden nálunk töltött étkezésre szívesen gondoltok vissza, az első kortytól az utolsó falatig

– tették hozzá.
Az étterem tulajdonosai, Albrecht Tamás és Almás Edit / Fotó: Mór24

Ha valaki szeretné még egyszer utoljára náluk ebédelni vagy vacsorázni, akkor ezt már csak az alábbi időpontokban tudja megtenni.

  • 2023.10.13. péntek - 18:00-21:00
  • 2023.10.14. szombat - 12:00-15:00 & 18:00-21:00
  • 2023.10.15. vasárnap - 12:00-16:00
  • 2023.10.20 péntek -18:00-21:00
  • 2023.10.21. szombat 12:00-15:00 18:00-21:00
  • 2023.10.22. vasárnap 13:00-16:00 19:00-21:00

„Tartsátok rajtunk a szemeteket, mert azt megígérhetjük, hogy amikor eljön az ideje, a folytatásról mindent megosztunk veletek!” – fejezték be a tulajdonosok a posztot.

Címlapfotó: Mór24

Forrásunk volt.


Még több friss hír:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Nyári saslik bulgursalátával

A nyári szezon nem tart sokáig, ilyenkor érdemes kihasználni a különböző friss, szabadföldi zöldségeket, és minél többet fogyasztani belőlük. Ez a nyári saslik bulgursalátával ...

Zakuszka Erdélyből

A zakuszka egy erdélyi-román, grillezett zöldségkrém, amit nagy mennyiségben szoktak főzni, majd befőttes üvegekbe porciózzák, hogy így akár több hónapig is elálljon. Ha faszénen ...

Címlapról ajánljuk

A legtöbben rossz időpontban fogyasztjuk a rostot, állítja a Harvard...

Ugye sok rostot eszel, és a tányérod nagyobbik felét a nyers zöldségek, hüvelyesek, a jó minőségű fehérjék és a jó zsírok foglalják el, nem a lassan felszívódó péktermékek, szénhidrátok? Neves egyetemek szakértői szerint viszont az sem mindegy, mikor visszük be a legtöbb rostot - ha rendszeresen, már reggel rostdúsan étkezünk, a napi székletürítés gördülékenysége és az egészséges bélműködés alapvetés lehet.

Brecz Judit

További cikkek

Top Receptek

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.

Kovászos uborka egyszerűen

Túlmisztifikált receptek helyett a 96 éves Dédimama receptje. Tanyán született, ott nőtt föl, sok hasznos  praktikát hozott magával. Sokszor készítettük már, de legfinomabb akkor ...

Cukkinifasírt alaprecept

Azt gondolhatnátok, hogy a sok hozzávaló miatt biztosan valami bonyolult recepttel álltunk elő - pedig nem! Ez a cukkinifasírt ugyanis gyorsan összeállítható és elkészíthető. Ha már ...