Mila Kunis és Ashton Kutcher konyhája gyönyörű fényárban úszik egész nap

A sztárpár luxustanyája maga az álom, amiben talán a konyha az egyik legfantasztikusabb helyiség.

Mila Kunis és Ashton Kutcher az Architectural Digest magazinnak mutatta meg fényűző otthonát. A kéthektáros területen fekvő házuk szinte minden négyzetmétere gyönyörű fényárban úszik. A sztárpár arra törekedett, hogy ne csak simán egy házat építsenek fel, inkább egy otthont alkossanak: ehhez az első lépés az volt, hogy hatalmas ablakokra voksoltak.

Azt szerettük volna, hogy a ház úgy nézzen ki, mint egy régi istálló, valami, ami évtizedek óta létezik, de később házzá alakítottak át. De modernnek és relevánsnak is kellett lennie.

Konyhájukba fekete bútorokat válogattak, a konyhaszigetük fölött négy hatalmas üvegburával rendelkező lámpa lóg, ami este is jól bevilágítja a helyiséget.

Kisebb étkezőbútoraik picit régies hatást keltenek, különösen az alattuk lévő szőnyegnek köszönhetően.

Nem kicsi étkezőjük tényleg teljesen olyan, mintha egy istállóból lett volna átalakítva lakrésszé. Kissé elegáns teszi, hogy egy hatalmas versenyzongora is helyet kapott itt, sőt, egy íróasztal is.


Még több sztárlakás:

Forrásunk volt.

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Nagymamám kapart rétese

Nagymamám ezt a levágott, rétesszélek újra nyújtott tésztájából készítette. Mivel a sütéshez előkészített hagyományos töltelékek addigra elfogytak, ezt a tölteléket ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Öblítő helyett ezt a házi keveréket használd, hogy igazán illatosak...

A mosás teljesen hétköznapi tevékenység, amit a legtöbben az adott textil címkéje alapján végeznek. Ha viszont nem vagy elégedett a törülközök milyenségével mosás után, akkor hadd áruljuk el mai Otthon Tippünkben, milyen házi keverék teszi igazán puhává és illatossá őket. Azt eláruljuk, hogy öblítőt nem használunk hozzá.

Top Receptek

Hagyományos töltött paprika

Turós Emil konyhai alapmű szakácskönyvéből származik a recept. Aki kedveli a hagyományos ízeket, ezzel a recepttel biztosan nem lő mellé.  Az elkészítését annyival egészíteném ki, ...