Korábban már több tanulmány is kimutatta, hogy mikroműanyagok halmozódhatnak fel az ember különböző szerveiben, például a májban, a vesékben, sőt, az agyban is. A friss felfedezések pedig új összefüggésre mutatnak rá: a rendkívül feldolgozott élelmiszerek és egyes idegrendszeri betegségek közötti lehetséges kapcsolatra. A kutatók szerint ebben a láncolatban kulcsszerepet játszhatnak a mikroműanyagok.
Az ultrafeldolgozott élelmiszerek már az energiabevitel több mint 50 százalékát teszik ki az olyan országokban, mint az Egyesült Államok – ráadásul ezek jóval nagyobb koncentrációban tartalmaznak mikroműanyagokat, mint a teljes értékű élelmiszerek
– emelte ki Nicholas Fabiano, az Ottawai Egyetem pszichiátriai rezidense, aki a Brain Medicine című folyóiratban megjelent tanulmány vezető szerzője.
A Gizmodo beszámolója szerint korábbi vizsgálatok is alátámasztják, hogy minél inkább feldolgozott egy élelmiszer, annál több műanyagrészecskét tartalmazhat. Egy kutatás során például azt tapasztalták, hogy a csirkenuggetsekben akár harmincszor több mikroműanyag is lehet grammra vetítve, mint a natúr csirkemellben. Ezt főként a gyártás során alkalmazott technológiai és csomagolási folyamatok okozzák – állítja a Food Processing Forum.
Hogyan juthatnak mikroműanyagok az agyba?
A legaggasztóbb megállapítás talán az, hogy ezek az apró műanyagrészecskék képesek átjutni a vér-agy gáton, amelynek normál esetben az agy védelme a feladata. A tanulmány szerint a részecskék oxidatív stresszt idéznek elő az agyban, ami sejtkárosodáshoz vezethet, és növeli az idegrendszeri megbetegedések kialakulásának esélyét.
A kutatók szerint a mikroműanyagok az agyban különösen befolyásolhatják a neurotranszmitterek működését – ezek az anyagok a depresszióval, demenciával és más pszichiátriai kórképekkel is összefüggésbe hozhatók. Bár ezek az összefüggések még további vizsgálatokat igényelnek, a szakértők szerint a megfigyelt káros hatások igen hasonlók azokhoz, amelyeket az ultrafeldolgozott élelmiszerek is kiválthatnak. Korábbi kutatások már jelezték, hogy akik rendszeresen fogyasztanak ilyen típusú ételeket, nagyobb eséllyel szenvednek depressziótól, alvászavaroktól vagy szorongástól.
A jó hír azonban az, hogy már van remény a mikroműanyagok eltávolítására. Egy másik tanulmány, szintén a Brain Medicine-ben jelent meg, és egy már létező orvosi módszer, az extracorporeal apheresis alkalmazhatóságát vizsgálta e célra.
Az eljárás során a vért leválasztják a szervezetből, majd gépi segítséggel plazmára és vérsejtekre bontják.
A plazmát ezt követően megszűrik, hogy eltávolítsák belőle a nem kívánt részecskéket – köztük a mikroműanyagokat is –, majd a tisztított folyadékot visszajuttatják a szervezetbe. A módszer ígéretes lehetőség arra, hogy a jövőben hatékonyan megtisztítsák az emberi testet ezektől az egészségre veszélyes anyagoktól.
További érdekességeket itt találsz: