Menő plakátkiállítás mutatja be a HEINEKEN fenntarthatósági programját

A sörgyártó installációja ingyenesen megtekinthető a budapesti Akvárium Klub előtt február 5-tól 26-ig

Minden váltás nehéz? A visszaváltás nem! Visszaváltható csomagolású termék választásával és újrahasznosítással már mi is tettünk a bolygóért – erre hívja fel a figyelmet a HEINEKEN Hungária rendhagyó kiállítása.

A kiállítás célja, hogy a humoros és egyben gondolatébresztő plakátok segítségével mesélje el a HEINEKEN fenntarthatósági tevékenységét, és hívja fel a figyelmet az egyén felelősségére a környezetvédelemben. A HEINEKEN Hungária mindent elkövet azért, hogy a legzöldebb sörgyártó címet kiérdemelje, hiszen 2008-hoz képest 23%-kal csökkentette a fajlagos vízfelhasználását, míg ez idő alatt a CO2 kibocsátása 50%-kal csökkent. A sörgyártó hisz abban, hogy igazán átütő sikert csak a fogyasztókkal közösen tud elérni, ezért döntött úgy, hogy rendhagyó módon hívja fel erre a figyelmet.

„A kiállítással szeretnénk bemutatni, hogy a 2010-ben meghirdetett, „Csapoljunk jobb világot” fenntarthatósági stratégiánk milyen eredményeket hozott, és azt is, hogy egyéni szinten milyen kis dolgokkal is tehetünk a zöldebb jövőért. Az olyan apróságoknak tűnő dolgok, mint az csapolt sör vagy a visszaválthatóüveges sör választása, vagy az alumínium doboz visszaváltása, jelentős változásokhoz vezetnek. A visszaváltható üvegnek tizedannyi karbonlábnyoma, mint az alumíniumnak, amennyiben mégis a dobozos sör mellett döntünk, érdemes tudni, hogy az aludoboz végtelenszer újrahasznosítható” – mondta Pálfalvi Márta, a HEINEKEN Hungária vállalati kapcsolatok igazgatója.

A vállalat mindennapi működéséhez szervesen kapcsolódik a fenntartható gondolkodás, a zöldebb jövő és söripar megteremtése. A „Csapoljunk jobb világot” program keretein belül a sörgyártó vállalta, hogy csökkenti a CO2 kibocsátását, vízfelhasználását, aktívan támogatja a helyi közösségeket és a felelős alkoholfogyasztást. A fenntarthatósági program célja, hogy a HEINEKEN leányvállalatok a világ minden pontján, együttes erővel törekedjenek a globális vállalások elérésére, hogy a HEINEKEN csoport a világ „legzöldebb” sörgyártójává váljon.

Pálfalvi Márta hozzátette:

„Szerettük volna a komoly üzeneteket vicces formában eljuttatni a nagyközönséghez, akiket be is vonunk a kiállításba, a selfie lehetőséget biztosító plakáttal. Reméljük az installáció arra ösztönzi majd az embereket, hogy egy kicsit jobban óvják a Földet, hiszen ez az egyetlen bolygó, ahol van sör”

A HEINEKEN Hungária fenntarthatósági jelentése ITT tekinthető meg.

Ezeket olvastad már?

Legújabb receptek

Nagymamám kapart rétese

Nagymamám ezt a levágott, rétesszélek újra nyújtott tésztájából készítette. Mivel a sütéshez előkészített hagyományos töltelékek addigra elfogytak, ezt a tölteléket ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Öblítő helyett ezt a házi keveréket használd, hogy igazán illatosak...

A mosás teljesen hétköznapi tevékenység, amit a legtöbben az adott textil címkéje alapján végeznek. Ha viszont nem vagy elégedett a törülközök milyenségével mosás után, akkor hadd áruljuk el mai Otthon Tippünkben, milyen házi keverék teszi igazán puhává és illatossá őket. Azt eláruljuk, hogy öblítőt nem használunk hozzá.

Top Receptek

Hagyományos töltött paprika

Turós Emil konyhai alapmű szakácskönyvéből származik a recept. Aki kedveli a hagyományos ízeket, ezzel a recepttel biztosan nem lő mellé.  Az elkészítését annyival egészíteném ki, ...