Megpróbáltunk nem könnybe lábadni a Coca Cola karácsonyi reklámján

A Coca Cola nagyon tudja, mihez kell nyúlni, hogy meghatódjunk. És jól döntött, mikor nem a koronavírusra reflektált idei karácsonyi reklámjában. Ettől még azonban lehet rajta sírni, sőt!

A Cola Cola nagyon érti a dolgát - már megint. Mondjuk 2020-ban, valljuk be, kicsit könnyebb bárkit megríkatni, mivel ez az év enyhén szólva sem a legoptimistább és gondtalanabb év az emberek többségnek. Ebből következően jóval fogékonyabbak is vagyunk a szentimentálisabb témákra - a karácsony pedig szó szerint felkínálja magát ebben a tekintetben.

A sztori:

Apa elmegy dolgozni, hátrahagyva egy időre a családját, a kislánya szomorúan búcsúzik tőle egy a Mikulásnak írt levéllel, rábízva a kézbesítést. Apa mindent megpróbál, tűzön-vízen átkel, de elkésik, és már nem találja a Télapót az Északi Sarkon. Csalódottan száll be az ikonikus Coca Cola kamionba, ami hazaszállítja a családhoz - és persze csak az utolsó pillanatban derül ki, hogy mi állt kislánya levelében: csupán annyit kért, hogy édesapja hazaérjen karácsonyig.

NÉZZÉTEK:

A sztori és a kivitelezés szerintünk picit magával hozza Wes Anderson illetve az Amélie csodálatos élete című film mesés-kalandos hangulatát, már-már túlzó és komikus is, azonban a legutolsó jelenetnél már megint nem bírtuk ki, hiába próbáltuk. Könnyek! Megint sikerült!

Ezeket olvastad már?

Forrásunk volt.

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Kovászos uborkás újkrumplileves

A kovászos uborka nyáron szinte kötelező szereplője a hűtőnek, de nemcsak köretként vagy magában érdemes elővenni. Ebben a házias levesben az újkrumplival, a tejföllel és a friss ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Top Receptek

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...