Megalázták fiatalabb korában a gyönyörű színésznőt, csak mert nem volt csont és bőr

A színésznőnek paparazzók szóltak be a testalkatára egy forgatás közben - Alicia Silverstone-t többször is kövérnek nevezték.

A népszerű,Spinédzserekcímű 1996-os tinifilm sztárját, Alicia Silverstone-t a Batman és Robin című mozi forgatását követően alázták meg többször is, amikor is a paparazzók csúnya szavakkal illették külsejét, csak mert nem volt csont és bőr.

A színésznő még 1997-ben kapta meg Batgirl szerepét, és bár ekkor még csak a huszas évei elején járt, már tudta, hogyan kezelje a bántó és hamis kritikát. Akárhányszor elhagyta ugyanis a forgatási helyszínt, a fotósok olyan megjegyzésekkel illették, mint 'fatgirl' vagyis 'dagadt lány', sőt egyszer még a melltartója méretét is megkérdezték tőle.

„Viccet akartak csinálni a testemből, amikor fiatalabb voltam. Rosszul esett, de tudtam, hogy nincs igazuk. Nem voltam összezavarodva. Tudtam, hogy nincs rendben az, ha valakinek kinevetik a testalkatát, emberileg nem helyes ilyesmit tenni” – mesélte egy interjúban a Guardiannek.

Szerencsére Silverstone nem ment bele a játszmába, és ahelyett, hogy visszaszólt volna, inkább tudomást sem vett róluk.

Ezeket olvastad már?

via

Címlapkép:UIP-Duna Film

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Nyári saslik bulgursalátával

A nyári szezon nem tart sokáig, ilyenkor érdemes kihasználni a különböző friss, szabadföldi zöldségeket, és minél többet fogyasztani belőlük. Ez a nyári saslik bulgursalátával ...

Zakuszka Erdélyből

A zakuszka egy erdélyi-román, grillezett zöldségkrém, amit nagy mennyiségben szoktak főzni, majd befőttes üvegekbe porciózzák, hogy így akár több hónapig is elálljon. Ha faszénen ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Telitalálat akciók a Lidlben: spórolj a vízzel ezekkel a praktikus...

Úgy tűnik, mindenki szívén viseli az idei nyári forróság és aszály miatt fellépő vízellátási problémákat, nagyon helyesen. A vízzel való spórolásra ösztönöznek a Lidl termékei is, a közkedvelt Parkside márkától: akkus esővízszivattyú-készletet és házi vízművet kínálnak, akciós áron, július 2-től.

Top Receptek

Kovászos uborka egyszerűen

Túlmisztifikált receptek helyett a 96 éves Dédimama receptje. Tanyán született, ott nőtt föl, sok hasznos  praktikát hozott magával. Sokszor készítettük már, de legfinomabb akkor ...

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.

Palacsinta alaprecept

Kicsik és nagyok kedvence a palacsinta. Akár sós, akár édes töltelékkel készíted, a legfontosabb, hogy az alap rendben legyen: ez a mi tökéletes palacsinta alapreceptünk, amiben biztosan ...