Így főtt nálunk medvehagymás-pórés burgonyakrémleves

Nemcsak az erdei állatkák kedvelik, mi is nagy előszeretettel használjuk a konyhában. Most éppen két olyan finomságot készítettünk medvehagymából, amelyek együtt is nagyszerűek.

A legegyszerűbb, gyors, akár hét közben is elkészíthető krémleves burgonyából készül. Ahhoz, hogy a középmezőnyből kitűnjön, adjunk hozzá egy szép szál póréhagymát, ízesítésképpen pedig pár levél medvehagymát is turmixoljunk hozzá. Ez nemcsak az ízén, a színén is dob.

Medvehagymás-pórés burgonyakrémleves - receptért katt a kérpre!

Vajon pároljuk egy kevéskét a pórét, hozza ki az édességét teljesen, aztán adjuk hozzá a pucolt, kockázott burgonyát, sózzuk borsozzuk, és engedjük fel úgy vízzel, hogy éppen ellepje. Főzzük puhára, majd ízlés szerint dobjunk bele pár aprított medvehagyma levelet. Aztán kevés tejszínnel krémesítsük. Nem kell bele sok medvehagyma, csak ízesítésként alkalmazzuk. Nagyobb mennyiségben olyan agresszív lesz, hogy átveszi az irányítást, és mást már nem enged érvényesülni maga mellett.

Tipp: kis mennyiségben nem érdemes készíteni, mert nagyon eteti magát!

Medvehagymás fűszerolaj - receptért katt a képre!

A leves tetejére mehet egy kis fűszerolaj, ebbe rejtsük a sok-sok medvehagyma ízt, így ha valakinek nem volt elég erős a leves, ezzel turbózhatja. Ha az érzékeny levelű medvehagyma kezdi egy kicsit megadni magát, fonnyadozik, akkor ezzel a módszerrel megmenthetjük. Az aprítás után olajba fagyasztás sem rossz, de ez még ráadásul szép is. A hevített olajban megfuttatjuk a medvehagymát, majd összeturmixoljuk, és szűrőn átpréseljük, így nem maradnak benne szálak.

Tipp: használat előtt rázd össze, hogy még intenzívebb legyen a medvehagymás élmény!

Ha erdőben szeded, akkor mindig nagyon figyelj, a medvehagyma leveleit nagyon könnyű összetéveszteni a gyöngyvirágéval, az pedig mérgező!

Fotók és recept: Bagdi Gréta

Ha tetszett ez a cikk, nézd meg legújabb videóinkat is, a legfrissebb tartalmainkért pedig lájkolj minket a Facebookon, és kövess az Instagramon, a Viberen, a TikTokon vagy a YouTube-on!


Még több szépség Grétitől:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Nyári saslik bulgursalátával

A nyári szezon nem tart sokáig, ilyenkor érdemes kihasználni a különböző friss, szabadföldi zöldségeket, és minél többet fogyasztani belőlük. Ez a nyári saslik bulgursalátával ...

Zakuszka Erdélyből

A zakuszka egy erdélyi-román, grillezett zöldségkrém, amit nagy mennyiségben szoktak főzni, majd befőttes üvegekbe porciózzák, hogy így akár több hónapig is elálljon. Ha faszénen ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

A legtöbben rossz időpontban fogyasztjuk a rostot, állítja a Harvard...

Ugye sok rostot eszel, és a tányérod nagyobbik felét a nyers zöldségek, hüvelyesek, a jó minőségű fehérjék és a jó zsírok foglalják el, nem a lassan felszívódó péktermékek, szénhidrátok? Neves egyetemek szakértői szerint viszont az sem mindegy, mikor visszük be a legtöbb rostot - ha rendszeresen, már reggel rostdúsan étkezünk, a napi székletürítés gördülékenysége és az egészséges bélműködés alapvetés lehet.

Top Receptek

Zakuszka Erdélyből

A zakuszka egy erdélyi-román, grillezett zöldségkrém, amit nagy mennyiségben szoktak főzni, majd befőttes üvegekbe porciózzák, hogy így akár több hónapig is elálljon. Ha faszénen ...

Kovászos uborka egyszerűen

Túlmisztifikált receptek helyett a 96 éves Dédimama receptje. Tanyán született, ott nőtt föl, sok hasznos  praktikát hozott magával. Sokszor készítettük már, de legfinomabb akkor ...