Ezért volt teljesen oda a két világsztár a magyar McDonald's-ért

Emma Stone és Mark Ruffalo egy interjú során mesélte el, hogy milyen nagy benyomást tett rájuk a magyar McDonald’s.

Emma Stone és Mark Ruffalo nemrég a LADbible TV-nek adott interjút, amiből az derült ki, hogy Magyarországon tartózkodásuk során gyakorta megfordultak magyar meki egységeiben – számolt be a hírről az IGN oldala. A két színész egyébként a Jórgosz Lánthimosz által rendezett Szegény párák (Poor Things) című film forgatása miatt volt tavaly Magyarországon. A görög filmrendező és producer filmje nagy esélyes az idei, március 11-én megrendezésre kerülő Oscar-átadón.

Emma Stone és Mark Ruffalo imádták a magyar Mekit / Fotó: Taylor Hill / Getty Images

A két hollywoodi színész imádta a magyar Mekit

Az interjú során azt a kérdést tették fel a két színésznek, hogy szerintük „kötelező-e ellátogatni egy adott ország Mekijébe, és kipróbálni, mi mindenben más az, mint az amerikai”? Ruffalo és Stone válasza is azt volt, hogy mindenképpen, majd előbbi felidézte magyarországi emlékeit. A színész elmondta, hogy minden másnap ott evett, sőt, arra is emlékeztette kolléganőjét, hogy egyszer még őt is meghívta egy ebédre – írja a cikk. A fenti videóban 8:15-től lehet hallani az említett beszélgetést.

Nagyon jó a magyarországi McDonald's, mert friss a hús, és a sült krumpli is pazar!

- magyarázta a sztár.

A történetmesélés során azt is elárulta Ruffalo, hogy ő általában Sajtos McRoyalt szokott enni, hagyma nélkül, hiszen az említett zöldség beindíthatja a gáztermelést, amivel nem kínozná a körülötte lévőket... De cserébe, ha egyedül van, akkor dupla adag hagymát kér a hambijába. Ruffalo egyébként tavaly a Rosenstein vendéglőben is járt, amiről itt írtunk bővebben.

Címlapfotó: Taylor Hill / Getty Images

Forrásunk volt.


Még több friss hír:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Nagymamám kapart rétese

Nagymamám ezt a levágott, rétesszélek újra nyújtott tésztájából készítette. Mivel a sütéshez előkészített hagyományos töltelékek addigra elfogytak, ezt a tölteléket ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Öblítő helyett ezt a házi keveréket használd, hogy igazán illatosak...

A mosás teljesen hétköznapi tevékenység, amit a legtöbben az adott textil címkéje alapján végeznek. Ha viszont nem vagy elégedett a törülközök milyenségével mosás után, akkor hadd áruljuk el mai Otthon Tippünkben, milyen házi keverék teszi igazán puhává és illatossá őket. Azt eláruljuk, hogy öblítőt nem használunk hozzá.

Top Receptek

Hagyományos töltött paprika

Turós Emil konyhai alapmű szakácskönyvéből származik a recept. Aki kedveli a hagyományos ízeket, ezzel a recepttel biztosan nem lő mellé.  Az elkészítését annyival egészíteném ki, ...