Eltűnt a magyarok leghíresebb hagymája

Szinte teljesen eltűnt a makói hagyma a magyar földekről, a piacon pedig a külföldi, zömmel spanyol, olasz és német fajták vették át az uralmat.

Szinte teljesen eltűnt a makói hagyma a termőföldekről – írja a Telex.hu a Magyar Nemzet cikkére hivatkozva. Fekete János, az Országos Hagyma Terméktanács elnöke azt mondta, míg húsz éve Makó térségében évi 1500-2000 hektáron termett meg a hagyma, addig ez a szám idén nagyjából 20-30 hektárra csökkent.

Eltűnt a hagyma a magyar földekről

A fő probléma egyfelől, hogy a magyar hagymatermesztés egyre kevésbé tudja felvenni a versenyt a külföldi olasz, spanyol vagy német versenytársakkal, akik öntözött körülmények között egy hektáron akár 700-800 hektárnyi hozamot tudnak produkálni magról termesztve a magyar 200-300 mázsás terméssel szemben.

Az idei évben az aszály is súlyos károkat okozott a hagymatermesztésben nemcsak Magyarországon, de egész Európában is.

Megfelelő vízgazdálkodás és öntözés nélkül nincs jövője a magyar hagymának, ez abból is jól érzékelhető, hogy a szintén aszály sújtotta Olaszországban az öntözőrendszerek kiépítése volt a siker egyik kulcsa.

Forrásunk volt.


Ezek a cikkek is érdekelhetnek:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Balatoni bowl

A Balaton sokunknak egyet jelent a nyárral, ennek pedig elmaradhatatlan eleme a sült hekk, a kovászos uborka, a főtt kukorica és a jól behűtött görög dinnye. Farkas Ricsi, a Penny séfje, ...

Házi ketchup egyszerűen

Bevalljuk, IMÁDJUK a ketchupot - a házi ketchuppal azonban egyetlen bolti márka sem veszi fel a versenyt! Ha egyszer rászánjuk magunkat, hogy nekiálljunk elkészíteni, hamar rájövünk, hogy ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Ezért ne tegyél olajat a tésztavízbe – a séfek szerint...

Sokan automatikusan egy kanál olajat öntenek a tészta főzővizébe, mert úgy gondolják, ezzel megakadályozhatják, hogy a tészta összetapadjon. A konyhai trükk azonban nem igazán működik, sőt még a kész étel állagán is ronthat. Sokkal egyszerűbb módszerrel érhetünk el jobb eredményt.

Honnan ered a főzelék, mint műfaj? Miért nincs rá szó...

Vérre menő viták zajlanak arról, hogy vajon a gulyásleves vagy a töltött káposzta, a dunai vagy a tiszai halászlé-e a magyar konyha abszolút állócsillaga, hogy a honi gasztronómia akkor most paprikás-e vagy sem, miközben szót sem ejtünk a magyar konyhák utánozhatatlan szupersztárjáról: a főzelékekről. Erről a zöldségalapú egytálételről, ami annyira egyedi, annyira a miénk, hogy külföldön megfelelő szót sem találni rá. Honnan ered a főzelék? Miért traumatizáltak minket a menzai változatok? Melyik főzeléket hogy érdemes elkészíteni? Kajatények sorozatunk legújabb részében ennek járunk utána.

Top Receptek

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.