Lehet, hogy pánikrohamot kapsz a saját tükörképedtől, de ezért jó az arcodon a méz vagy az uborka

Tarts lépést a természettel, újítsd meg az arcbőröd a legjobb otthon található csodaszerekkel, nem feltétlenül szükséges a legdrágább kozmetikai termék hozzá!

Itt a tavasz és ilyenkor nem csak a ruhásszekrényünket rendezzük át, hogy kézügyre keveredjenek a lengéb darabok, hanem a testünkkel is újból jóban szeretnénk lenni. Picit visszaveszünk a sok kajálásból, ami nem is olyan nehéz, mert végre süt a nap és kevésbé van rá szükségünk. Elmegyünk futni vagy elkezdünk edzésekre járni, mert jól szeretnénk kinézni, mire beköszönt a fürdőruha szezon. Aztán a bőrünknek is adhatunk egy kis frissességet, hogy tartsuk a lépést a természettel és vele együtt lépjünk át a megújulás fázisain.

  • Minden alábbiakban felsorolt házi kutyulmányra igaz, hogy nem próbáltuk ki, nem tudjuk pontosan, milyen a hatása, és ha kipróbáltuk volna, akkor sem biztos, hogy rád ugyan úgy hatna.
  • Tehát légy körültekintő a kipróbálása során, először ne az arcodon próbáld ki, hanem más, kevésbé feltűnő bőrfelületen, így, ha bármire is allergiás lennél, amiről idáig nem tudtad, akkor nem okozol nagy gondot saját magadnak.
  • Ha már felkerült a választott pakolás, ne ugrálj, ne rohangálj a lakásban, dobd magad el a kanapén, vagy merülj bele egy habos fürdőbe és relaxálj, pihenj kicsit.
  • Ne hagyd fent egyik pakolást sem 20 percnél tovább az arcodon. A száraz bőrűeknek a 10-15 perc is elegendő.
  • Nedves kézzel lassan, nem dörzsölve mosd le a pakolást, aztán használd a saját szappanmentes arclemosódat.
  • Azt is öblítsd le bő vízzel, végül jöhet a jól bevált hidratálókrémed.
  • Hagyd jól beszívódni és csak utána sminkelj.

Uborka

Ha otthoni arcpakolásról beszélünk, akkor az első kép, ami beugrik mindenkinek: a törölközőbe tekert fejű nő, uborkakarikákkal a szemén. Most nem erről a szemkörnyék ápolási trükkről lesz szó, hanem valami másról. Most a vízhiányos bőrűek figyeljenek.

Arcpakolás: reszeld le az uborkát nagyobb lyukú reszelőn és keverd el natúr joghurtban egy törésnyi élesztővel. Pórusösszehúzó, hámképző, regeneráló hatású.

Dinnyefélék

Az uborkát más dinnyefélével lehet felváltani, melyeknek vízszázaléka ugyancsak nagyon magas. Ezek közül, mint kedvencünket, most mi kiemeltük a sárgadinnyét.

Arcpakolás: 2 ek sárgadinnyepüré és 1 ek zabpehely, vagy ugyanebben a mennyiségi összeállításban dinnye és csicseriborsóliszt keveréke, vagy fele-fele arányban barack és dinnye keveréke.

Alma

Annyiféle alma létezik, egyik illatosabb és szebb, mint a másik. Ehhez a procedúrához a legfrissebbet, leglédúsabbat válaszd.

Arcpakolás: pucolás után reszeld le az almát, és keverj hozzá 2:1 arányban búzacsírát úgy hogy felvihető legyen. Nyugtat, táplál és elméletileg minden bőrtípusra alkalmazható.

Banán

Igazából téli gyümölcsként tartjuk számon, de már egész évben kapható banán, tehát bármikor alkalmazhatjuk. Válasszuk a fürtről a pont tökéletes darabot, ami se nem zöld, se nem túl érett.

Arcpakolás: a gyümölcs húsát villával törd össze és adagolj hozzá joghurtot vagy tejfölt úgy, hogy könnyen kenhetővé váljon, de ne legyen folyós. Táplál, hidratál és csökkenti a faggyútermelést.

Burgonya

Főtt és nyers formában is alkalmazzák. Nekünk a nyers verzió jobban tetszik, mert a kedvencünk, a méz is szerepel benne. Ezt a pakolást praktikusan akkor készítsd, amikor tócsnit vagy sztrapacskát készítesz, mert ez az adag egy arcra elég bőségesnek tűnik.

Arcpakolás: 2 db nyers burgonyát reszelj le, keverd hozzá egy tojás sárgáját és egy kicsi mézet. Bőrtápláló, simító, nyugtató hatású.

Méz

Egy csomó házi receptben szerepel, de külön is meg kell említenünk. Lehet, hogy nem olcsó mulatság, de tényleg nem kell sok belőle, és ha jó minőségűt használsz egy aromaterápiával is felér a használata. Válassz minél természetesebb, adalékanyag és feldolgozás mentes terméket.

Arcpakolás: 3 ek mézhez keverj ½ tk fahéjat vagy szerecsendiót. Ezek helyett egy kis kurkumát is tehetsz a pakolásba, csak vigyázz, mert eszméletlenül színező hatású, ne ijedj meg, ha egy rövid időre sárgás lesz az arcbőröd. A fűszerek és a méz is igen allergének, itt aztán főleg kötelező a fentiekben említett előtesztelés!!! Antibakteriális hatású és állítólag az aknés bőrre is nagyszerű.

Tészta

Na, erre nem gondoltunk volna! Elég vadnak képzeljük, ahogy a tészta az arcodon kel?! De élesztőtartalma miatt, lehet, hogy tényleg hatásos.

Arcpakolás: gyúrj bele egy csokor aprított petrezselymet egy gombócnyi kelt tésztába ezt formázd a bőrödre úgy, hogy kapj levegőt! És hagyd kelni Állítólag nyugtat és ránctalanít.

Tojásfehérje

A zsíros bőr természetes őre. Ne hagyd fent sokáig, hogy túlszárítsa a bőröd!

Arcpakolás: a tojásfehérjét verd habbá, ehhez keverhetsz egy pár csepp citromot, de ezt közben add hozzá, nehogy összeessen tőle. Szép matt, és szárazabb bőrt eredményez.

Ezeken kívül találtunk még: csokis, epres, majonézes, ribizlis, salátás, sóskás és spenótos pakolásokat is. Ha valamelyik nagy kedvencetek a tányéron, keressetek hozzá arcpakolás receptet is, mert valószínűleg nem véletlenül kedvelitek: kívül belül hat rátok.

Ezeket olvastad már?

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Balatoni bowl

A Balaton sokunknak egyet jelent a nyárral, ennek pedig elmaradhatatlan eleme a sült hekk, a kovászos uborka, a főtt kukorica és a jól behűtött görög dinnye. Farkas Ricsi, a Penny séfje, ...

Házi ketchup egyszerűen

Bevalljuk, IMÁDJUK a ketchupot - a házi ketchuppal azonban egyetlen bolti márka sem veszi fel a versenyt! Ha egyszer rászánjuk magunkat, hogy nekiálljunk elkészíteni, hamar rájövünk, hogy ...

Címlapról ajánljuk

Tuja helyett ilyen cserjét ültess a kertedbe: kertészek is ajánlják...

A tuja az egyik legnépszerűbb kerti növény. Nem véletlen, hiszen szép sudár termete a kiváncsiskodók szeme elől is eltakarja a kertet, miközben megjelenése sem utolsó. Igen ám, de az utóbbi évek szárazsága és forrósága sorra kikezdi a kerti tujákat, így az elszáradó, barnuló ágak jelensége egyre gyakoribbá vált. Ha hasonló megjelenésű, de a szárazságot jobban tűrő növényt szeretnél, akkor olvass tovább!

Nosalty

Ha ilyet vettél, ne szedd be: avasodás miatt kivontak a...

Egy vény nélkül kapható gyógyszer meghatározott gyártási tétele került le a magyarországi forgalomból. A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) a készítmény visszahívásáról is döntött, így az érintett dobozokat a betegeknek is vissza kell vinniük a gyógyszertárakba.

Nosalty

További cikkek

Tuja helyett ilyen cserjét ültess a kertedbe: kertészek is ajánlják...

A tuja az egyik legnépszerűbb kerti növény. Nem véletlen, hiszen szép sudár termete a kiváncsiskodók szeme elől is eltakarja a kertet, miközben megjelenése sem utolsó. Igen ám, de az utóbbi évek szárazsága és forrósága sorra kikezdi a kerti tujákat, így az elszáradó, barnuló ágak jelensége egyre gyakoribbá vált. Ha hasonló megjelenésű, de a szárazságot jobban tűrő növényt szeretnél, akkor olvass tovább!

Top Receptek

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.

Palacsinta alaprecept

Kicsik és nagyok kedvence a palacsinta. Akár sós, akár édes töltelékkel készíted, a legfontosabb, hogy az alap rendben legyen: ez a mi tökéletes palacsinta alapreceptünk, amiben biztosan ...