Le a kalappal a 82 éves testépítő nagyi előtt, aki olyat tett, amire sok férfi se lenne képes

Bátorság és erő – ezekre volt nagy szüksége annak az idős hölgynek, akihez betört egy férfi, de a néni, ahelyett, hogy halálra ijedt volna, simán elbánt vele. 

A rochesteri Willie Murphy éppen lefekvéshez készülődött, mikor este tizenegy körül egy fiatalember kopogtatott be hozzá. A férfi megkérte a82 éves asszonyt, hogy hadd menjen be a házába, mert nagyon rosszul van, és csak mentőt szeretne hívni magának. Willie nemet mondott, de felajánlotta, hogy majd ő tárcsáz.

Az idős hölgy nem sokkal később óriási csattanást hallott, amiről gyorsan kiderült, hogy a férfi tulajdonképpen rátörte az ajtót. Willie nem sokat gondolkozott, felkapta az első kezébe kerülő tárgyat, ami ebben az esetben egy asztal volt, és püfölni kezdte vele.

A végén az idős hölgy annyira belelendült, hogy mire a rendőrök kiérkeztek, inkábba betörő szorult volna segítségnyújtásra.A tisztek gratuláltak Willie-nek, hogy ilyen ügyesen elbánt támadójával, majd kórházba szállították a férfit.

A nő egyébként szenvedélyes testépítő, minden nap lemegy az edzőterembe,ahol102 kilós súlyokat emelget álló helyzetből.Willie azt reméli, hogy lélegzetelállító sztorija mindenki számára inspiráló lesz, főleg az ő korosztályában.

Ezeket olvastad már?

via

Címlapkép: Facebook

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Meggyes cobbler

Frissen, kellemes melegen a legfinomabb! Elkészítéskor mindenki a saját sütőjének a teljesítményét vegye figyelembe!

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Indul a poloskainvázió: ezt tedd az ablakok és ajtók közelébe

Ahogy véget ér a nyár, és hűvösebbre fordul az idő, egyre gyakrabban jelenhetnek meg a házak és lakások környékén a kellemetlen szagukról ismert poloskák. Ezek a rovarok ilyenkor melegebb, védettebb helyet keresnek maguknak, ezért könnyen bejuthatnak a lakásba az ablakok, ajtók és apró réseken keresztül. Mai Otthon Tippünkben eláruljuk, mit kell tenned, hogy távol tartsd őket az életteredtől!

Top Receptek

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...