A laktózérzékenyeken nyerészkedtek a boltok? Itt a válasz, milyen árréssel dolgoztak korábban

A Telex készített összehasonlítást a sima és a laktózmentes termékek árrésstop előtti és jelenlegi árát vizsgálva. Az eredmény lesújtó a laktózérzékenyek számára.

A Telexnek köszönhetően kiderült, hogy milyen árréssel dolgoztak a boltok a rendelkezés bevezetése előtt a tejtermékeket illetően. A sima és a laktózmentes tejeket, tejfölöket és natúr joghurtokat hasonlították össze. Az eredmény elszomorító lehet a laktózérzékenyek számára.

Tejtermékek
A laktózérzékenyeken nyerészkedtek a boltok? Itt a válasz milyen árréssel dolgoztak korábban

Az intézkedés értelmében a kereskedők 30 termékkategóriában nem tehetnek 10 százaléknál nagyobb árrést a termékekre, ami leginkább tejtermékekre, húsokra és olyan alapvető élelmiszerekre vonatkozik, mint a liszt és olaj. A kiskereskedelmi láncok eddig veszteséggel vagy minimális nyereséggel működtek, amiatt feltételezhető, hogy a rendelkezés bevezetése után egységesen 10 százalékra csökkentették az érintett termékek árrését.

Ez egyben azt is jelenti, hogy most azoknak a termékeknek csökkent a legnagyobb mértékben az ára, melyeken a legnagyobb árrésvolt korábban. Ez pedig szinte mindenhol (Lidl, Spar, Tesco, Aldi, Penny) a laktózmentes tejtermékek köre.

Azt a kérdést, hogy valóban a laktózmentes termékeken volt mindezidáig a legnagyobb árrés, nem lehet biztosan megválaszolni, hiszen nehéz a különböző boltok között, ugyanazon termék, ugyanazon kiszerelését összehasonlítani, mert nincs mindenből ugyanaz. Az összehasonlításhoz ezért ezeket a szempontokat kellett figyelembe venni, aminek eredménye:

  • a Lidlben a 20 százalékos sima tejföl ára 3,6 százalékkal, míg a laktózmentesé 7,3 százalékkal csökkent,
  • a Sparban a 20 százalékos sima tejföl ára 18,8; míg a laktózmentesé 32,4 százalékkal csökkent,
  • a Tesco 2,8 százalékos sima UHT tejének ára 1,2 százalékkal, míg ugyanez laktózmentes verzióban 15,3 százalékkal csökkent,
  • az Aldiban a sima, 1,5 százalékos UHT tej ára 5,5 százalékkal, míg ugyanez laktózmentes tejben 22,9 százalékkal csökkent,
  • a Penny 2,8 százalékos zsírtartalmú UHT tejének ára nem változott, míg a laktózmentesé 14,9 százalékkal csökkent.

Az összehasonlításnak további elemei is vannak, és összességében kiderül, hogy a boltok különböző árstratégiát alkalmaznak, hogy mire mekkora árrést tesznek és mekkora különbséget tartanak fent a termékek árai között.

A több mint 100 sima és több mint 100 laktózmentes termék árváltozásának összehasonlításának eredménye, hogy a sima termékek ára átlagosan 8 százalékkal, a laktózmenteseké pedig 18 százalékkal csökkent.

A feltételezés szerint, miszerint a kereskedők 10 százalékra csökkentették az árrést minden terméknél, akkor a matek szerint a laktózmentes termékeken átlagosan 34,2 százalékos árrés, ezzel szemben a laktózos termékeken csak 19,6 százalék volt átlagosan.

Forrásunk volt.


Hírek, érdekességek, újdonságok:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Lencsefőzelék tejmentesen

A Szilveszter vagy az Újév elmaradhatatlan étele a lencsefőzelék. Tálalhatjuk sült hússal is és ér az év többi részében is lencsét enni, hiszen finom és egészséges!

Csokiszalámi

A csokiszalámi több szempontból is jó választás. Mindenki szokta szeretni, könnyen elkészül és sütni sem kell. Sőt, általában otthon megtalálható az összes alapanyag is. Ízlés ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Top Receptek

Hagyományos lencsefőzelék

Amikor Turós Emil kopott szakácskönyvéből főztem, mindig rácsodálkoztam, hogy évtizedekkel ezelőtt milyen ízletes ételek készülhettek. Ma már nem csodálkozom, és ha egy klasszikus ...

Osztrák krumplisaláta

Ha Bécsben járok, mindenképpen ennem KELL Wiener Schnitzel-t (bécsi szeletet)! Sokszor volt már szerencsénk egymáshoz, de talán legutóbb adták hozzá a legfinomabb krumplisalátát. Ezt ...