Úgy vagyok én a töltött káposztával, hogy nem ez a kedvenc káposztás ételem, de úgy a karácsonyt, mint a lakodalmakat, elképzelhetetlennek tartom nélküle. Olyannyira ragaszkodom hozzá, hogy egyszer, mikor váratlanul egy jótékonysági gálán találtam magam, csak azért tartottam ki éjfélig, mert a programban szerepelt az éjféli töltött káposzta. Pedig ezzel azt kockáztattam, hogy az asztalunkhoz ültetett szalonspicces erdész újra felkér egy táncra. Hogy ezzel talán nem vagyok egyedül, azt jól jelzi, hogy
ugyan ma már bármi beleférhet a lagzis menübe, a lehetőségeknek csak az ifjú pár képzelete, pénztárcája, és persze a vendégsereg különféle intoleranciái szabnak határt, azért az éjféli menü intézményét máig nem sikerült kihúzni a programból.
Töltött káposzta mint a lakodalmi vendégsereg gyógyírje
Meggyőződésem egyébként, hogy ez így helyes, a körömcipőtől meggyötört test és lélek gyógyítására, nem szólva az éjfélre elfogyasztott alkohol mennyiségétől, tökéletes gyógyírt jelent némi töltött káposzta az éjszaka közepén. Na de hogy jutottunk idáig?
Cikkajánlónk: A szabolcsi töltött káposzta, a cinke és a szabolcsi porlós almás története
A töltött káposzta nem ok, hanem következmény
Először is fontos tisztáznunk, hogy nem azért van éjféli menü, mert valahova be kellett illeszteni az egésznapos dínom-dánomba ezt a fogást is.
Szükség volt egy laktató, népszerű ételre, amit viszonylag egyszerűen, nagy mennyiségben el lehetett készíteni, és ami segített a násznépnek, hogy kicsit összekapják magukat az egész nap tartó mulatozás után/közben.
Régen a lakodalmak, főleg vidéken, minimum reggeltől estig tartottak, de a többnapos rendezvények sem voltak ritkák. Egy esküvő a pár tágabb környezetének is nagy esemény volt, ilyenkor illett, kis túlzással, mindenkit vendégül látni, aki a közösséghez tartozott. A dédnagymamám, de még a nagyszüleim is emlegették a régi lagzik kapcsán a „hívatlanokét”, vagyis azt a szokást, hogy az esti órákban vagy éjfél körül, a környékről odavetődött kíváncsiskodókat és azokat a szomszédokat is beengedték az ünnepségre, akikkel nem volt annyira szoros a viszony, hogy első körben felkerüljenek a vendéglistára. Volt, aki ilyenkor pénzt adott az ifjú párnak, és előfordult, hogy a házigazdák őket is megvendégelték.
Egyrészt tehát sok embert kellett jól tartani, ezért nem véletlen, hogy az esküvői menü alapját olyan fogások adják, amiket különösebb erőfeszítés nélkül nagy mennyiségben elő lehetett állítani.
Régen sokkal több esküvőt tartottak ősszel és télen
Másrészt, az csak az utóbbi időben lett szokás, hogy késő tavasztól nyár végéig tart az esküvőszezon. Először is, mikor még a vallási tradíciók jobban jelenvoltak a hétköznapokban, adott volt, hogy mikor lehet ilyen nagyszabású mulatságokat tartani, és mikor nem. Illetve vidéken, ahol a tavasz és a nyár elsősorban a mezőgazdasági munkákról szólt, jellemzően késő ősszel, szüret és betakarítás után tartottak lakodalmakat, vagy az új évben, vízkereszttől hamvazó szerdáig.
A hideg idő, a téli időszak egyébként is megkívánja a tartalmasabb ételeket, nem beszélve arról, hogy egyébként is ilyenkor volt szokás disznót vágni, így a lagzis menübe valóban frissen kerülhettek a hozzávalók.
A bőség és a szerencse ígérete
Tudom, hogy ahány ház, annyi töltött káposzta, hogy van a szabolcsi, meg van, ahol nem töltik a húst káposztalevélbe, egyszerűen csak húsgombócokat főznek a káposztás egytálételbe, de egy biztos, ez egy laktató, ízes, sűrű, gazdag fogás. Nem véletlenül lett belőle ünnepi étel.
Ahogy fentebb is írtam, sok embert jól lehetett lakatni vele, nem szólva arról, hogy azt is demonstrálta: a vendéglátónak módjában áll ennyi embert tisztességesen megetetni.
A lagzi árulkodik róla, mit engedhet meg magának az ifjú pár
Mifelénk a fűstölt húsos, savanyú káposztás alap és a szintén savanyított káposztalevélbe tekert töltelék járta, na meg persze annyi tejföl, amennyit az ember nem szégyell, már csak azért is, hogy a végén legyen mit kitunkolni a kenyérrel. Azokban az időkben, amikor az fel sem merülhetett, hogy mindennap kerüljön húsos étel az asztalra, pláne naponta többször, a jólét, a bőség, a gazdaság ígéretét hordozta magában, hogy az esküvőt követő vacsorán olyan fogással kínálják a vendégeket, ami szó szerint tele van hússal.
Azt gondolom, egyébként, ahogy szilveszterkor is azért eszünk sertéshúst, hogy meghozza a szerencsénket, az ifjú pár hosszú, boldog életének záloga is ott lapulhatott a csinosan hajtogatott töltelékek között.
Gondoljunk csak bele, hogy egy lagzi ma is, nem kis részben, arról árulkodik, hogy az ifjú pár mit engedhet meg magának és mit nem. Akkoriban persze még sokkal inkább arról volt szó, hogy mit bír el a családjuk pénztárcája, de a lényeg akkor is ugyanaz: a vendégsereg megítélte, hogy a vendéglátóik mennyire nagyvonalúak, mennyire gondoskodnak róluk, és nyilvánvalóan az számított jó házigazdának, aki azt adta a vendégeinek, amit legtöbbször magának sem engedett meg. Ebből persze az is látszik, hogy lett az esküvőből intim, családi együttlét helyett világraszóló erődemonstráció, de ezt most hagyjuk, majd más egy másik cikkben megírja. Mindenesetre, aki nem akart égni a közösség tagjai előtt, az éjfélkor újra tálalt. Ha nem is feltétlenül töltött káposztát, de mondjuk egy pörköltet, vagy visszahozatta a főételként tálalt sülteket. Én egyszer olyan lagziban voltam, ahol azokra is gondoltak, akik az egész este folytatólagosan elkövetett eszem-iszom után már nem akarják a gyomrukat töltött káposztával terhelni.
Ők ehettek spenótot tükörtojással, és szeretném elárulni, hogy bár én csak másnap kóstoltam meg, de az volt a leges-legfinomabb spenót, amit életemben ettem.
Hogy a másnap ne fájjon... annyira
Jövőre lesz tíz éve, hogy K. – barátom megnősült, és mikor a lagzit követő közös reggelin az ifjú férj hogyléte felől érdeklődtünk, ő csak legyintett, így jelezve, hogy köszöni szépen, nincs jól. Utóbb, mikor már némi kávé hatására meg tudott szólalni, azt állította, hogy túl sokat evett az éjféli töltött káposztából, és az ülte meg a gyomrát. Szerintem ezt maga sem hitte el, de tény és való, hogy ennek az extra étkezésnek bizony preventív funkciója is volt (vagyis inkább van).
A magyar embernek egyébként sem kell különösebben keresnie az okot a koccintásra, de egy esküvő aztán pláne bőven kínálja az alkalmakat, hogy a násznép igyon a fiatalok egészségére. Annak érdekében, hogy a vendégek jobban bírják az estét, és lehetőség szerint senkinek se kelljen másnap átadni a lagzi legkellemetlenebb holtrészeg vendégének járó elismerést, időről időre jól megetetnek mindenkit, amolyan kárenyhítő jelleggel.
Az utolsó kenet valójában maga az éjféli töltött káposzta
Amolyan végső menedék, mikor már üldöznek a pezsgőspoharak és a mindenáron koccintani óhajtó közelebbi-távolabbi hozzátartozók.
A hús, az antioxidánsokban és vitaminokban amúgy is igen gazdag savanyú káposzta, a kenyér, mind-mind azért állnak hadrendbe, hogy a kedves vendéget megóvják a másnap rémétől, vagy legalább mérsékeljék a hamarosan rátörő fájdalmakat.
Szerintem egyébként, aki éjfélre már átesett a ló túloldalára, annak mindegy, hogy káposztázik-e vagy sem, de ha a bajaira nem is jelent orvosságot, élvezeti értéke akkor is lesz, úgyhogy javaslom mindenkinek, pároknak-vendégeknek egyaránt, hogy az éjféli töltött káposztából bőven szedjenek, mert aztán várhatnak karácsonyig vagy a következő lakodalomig.
Kajatények sorozatunk korábbi epizódja:
A nagy európai zsírkörkép – A hájas tészta és a croissant nem is állnak olyan messze egymástól?
