Koronavírus: Így változik meg az életünk szombattól

Jobb tisztázni a pénteki bejelentés után, hova mehetünk holnaptól, és hova nem.  

A kormány pénteken bejelentette, hogy március 28. és április 11. között, vagyis most szombattól kijárási korlátozást rendel el az ország egész területére. Nem kijárási tilalomról van szó, de alaposan megszabják, hogy hová mehetünk és kivel, esetenként azt is, hogy mikor. Azt pedig minden esetben meghatározzák, hogy a családtagjainkat kivéve másoktól milyen messze kell lennünk – írja a 24.hu.

Újdonság

Az eddigi egy méteres távolság helyett mostantól 1,5 métert kell majd tartani az utcán, a tömegközlekedési eszközökön, illetve a boltban. Ezt csak és kizárólag a velünk egy háztartásban élőkkel nem kell betartanunk. Emellett a rendelet szerint mindenki köteles a más emberekkel való érintkezést a lehető legkisebb mértékűre korlátozni, vagyis kerülni a kijárást minden olyan esetben, amikor az nem nélkülözhetetlen, de legalábbis szükségszerű.

De ez mit is jelent pontosan a gyakorlatban?

Bevásárlás

Nagyon fontos, hogy mostantól nem mehetünk bármikorbevásárolni. A rendelet szerint 9 és 12 óra között az élelmiszerüzletekben, a drogériákban, a piacokon és a gyógyszertárakban csak és kizárólag 65 évnél idősebbek tartózkodhatnak. Tehát ebben az idősávban az ennél fiatalabbak nem vásárolhatnak, így a nap többi részében kell megoldaniuk a beszerzést.

Az alapvető cikkek kereskedelmét nem korlátozzák, így a háziállatainknak be tudunk vásárolni, mivel nyitva vannak az erre szakosodott boltok, ugyanígy a benzinkutak, a trafikok, a fodrászatok, a manikűrösök, a tisztítók, a gépjármű- és kerékpárszervizek is. Kinyitnak a műszaki boltok is, bár az nem teljesen világos, hogy csak a munkavégzéshez szükséges dolgokat lehet-e megvenni, vagy továbbra is vásárolhatunk mondjuk tévét vagy hűtőt. Mivel azonban nyitva lesznek, a célhoz kötöttséget pedig nehéz lenne ellenőrizni, így valószínűleg ezekben nem lesz semmilyen korlátozás.

A műszaki boltokhoz hasonlóan a ruhaboltok és a könyvesboltok is nyitva tarthatnak, de erre nem tér ki külön a rendelet. Azonban ez változhat, de egyelőre az üzletek arra készülnek, hogy 28-án még kinyitnak.

Bankok, posták

Ami biztos még, hogy a személyes megjelenést igénylő hatósági, banki, pénzügyi, biztosítási és postai ügyintézés folytatódhat, tehát a bankfiókok, posták nyitva lesznek továbbra is.

Mi lesz az éttermekkel és a sporttal?

Komoly változás, hogy holnaptól a vendéglátóhelyekmár délután 3-ig sem lehetnek nyitva, kizárólag elvitelre adhatnak ételt, vagy marad a kiszállítás. Ezek alól amúgy a gyorséttermek sem kivételek.

Az edzőtermek is bezárnak holnaptól, így csakis kizárólag a szabadban vagy a lakásunkban sportolhatunk, és azt is csak egyedül tehetjük. Sétálni, kutyát kivinni azonban továbbra is lehet, bár azt kérik, ha lehetséges zöld területen tegyük, ne pedig a körúton. Azonban itt is azt kérik, hogy egyedül, illetve azokkal gyalogoljunk, akikkel egy háztartásban élünk, minden más esetben tartani kell a másfél méteres távolságot.

A rendeletből egyértelműen kiderül, hogy minden csoportos tevékenység tiltott. Tehát nem lehet barátokkal biciklizni vagy kirándulni menni, kizárólag egyedül vagy a szűk családdal, azokkal, akikkel együtt élünk.

Munkába még mehetünk

Ráadásulmunkáltatói igazolásra sincs szükségünk. A gyerekeket is elvihetjük az iskolába, ha a szülő nem tudja megoldani a felügyeletet.

A kicsiket egyébként továbbra is ki lehet vinni, de itt is azt kérik, hogy ne csoportosuljanak, bár a játszóterek már régóta le vannak zárva, így ezt nem annyira nehéz betartani. A szülői jogok és kötelezettségek ellátását sem korlátozzák, így például bárki meglátogathatja a gyermekét, ha nem vele egy háztartásban él.

FONTOS!

A kormány hangsúlyozta, hogy az érintkezések számának további csökkentése a cél, nem a büntetés, ezzel együtt a rendelkezések megsértése 5000 és 500 000 ezer forint közötti szabálysértési bírsággal járhat.

Ezeket olvastad már?

via

Címlapról ajánljuk

További cikkek