5 konyhatrend, amit jobb, ha elfelejtünk a belsőépítészek szerint

Kíváncsi vagy, mely konyhai trendeket érdemes elkerülni idén a szakemberek szerint? Ezek azok a funkciók és megoldások, amelyek 2022-ben egyáltalán nem hasítanak az otthonokban.

Bőven dübörög a tavasz, ezzel egyenes arányban a kedvünk is felfelé ível, mindenhol virágillat, és az otthonunkat is több fény és melegség járja át. Ilyenkor sokan érzik magukban, hogy a szunnyadó kreativitás erőre kap, belevágnak hát egy laza lakásfelújításba vagy csak egy kis csinosításra adják a fejüket. A belsőépítészek viszont sosem pihennek, árgus szemekkel követik a lakástrendeket, és segítséget nyújtanak a festőecsettel, barkácskészlettel a kezükben tévelygőknek, mi az, amitől egyértelműen váljanak meg, ha a sütés-főzések szinteréről van szó, vagy mely dekortrendekbe ne engedjék berántani magukat a szomszédok unszolására.

Jöjjen 5 konyhatrend, aminek tehát 2022-ben jobb, ha végre leáldoz!

  • Vakító fehérség

Azt gondoljuk, a fehér örök, igaz? Nos, van ebben valami, 10-ből 7 háztartásban ez a szín uralkodik, mert a tisztaság érzését közvetíti. Ugyanakkor azon túl, hogy egyszerűen unalmas, a praktikum is elvész, ha amerre a szem ellát, fehérséggel találkozunk. Minden apró folt meglátszik a konyhaszigeten vagy a bútorlapokon, ráadásul semmilyen melegséget nem sugároz, ha egymásra rétegezve fehér, magasfényű bútorokat, szerelvényeket halmozunk fel.

5 konyhatrend, amit jobb, ha elfelejtünk a belsőépítészek szerint

A teljesen fehér konyhák túl hidegek és sterilek

– mondja Tula Summerford észak-karolinai tervező, a Design by Tula vezetője.

A fehér konyhai ötletek korszerűsítéséhez Tula azt javasolja, hogy szakítsuk meg a hideg palettát meleg árnyalatokkal, fával vagy kővel. Ez mélyebbé és érdekesebbé teszi a helyiséget. A főzés, étkezés helyének praktikusnak kell lennie, de stílusosnak is, így sokkal jobban járunk, ha személyiségünket tükröző kiegészítőkkel és színekkel játsszunk.

  • Viszlát, konyha-étkező-nappali!

Sokan vágynak rá már a lakáskereséskor is, hogy a praktikus hármas egy helyiséget alkosson, hiszen ezzel négyzetmétert is nyernek. Igen ám, de Tom Howley designer szerint itt az idő szakítani ezzel a hagyománnyal.

Inkább funkcionálisan alakítsuk a tereket

Amikor a konyhai elrendezésról, ötletekről van szó, első sorban iérdemes megfontolni a tér zónázását, ahelyett, hogy rögtön az egybenyitott elrendezést választanánk.

A nyitott terű design uralta eddig a lakberendezési trendeket a konyhában és azon túl is, de a tervező szerint ez az egyeduralom a végéhez közelít. Az emberek ehelyett arra törekszenek, hogy elkülönítsék a funkcionális tereket a szórakozás és a pihenés szintereitől – így speciálisan meghatározott területeken dolgozhatnak, pihenhetnek és étkezhetnek. Okos térelválasztók, könyvespolccal elkülönített helyiségek, gyertek!

  • Tiritarka csempék

Megfelelő használat esetén a mintás csempe hatásos módja annak, hogy ráirányítsa a figyelmet egy kívánt területre a konyhánkban, vagy éppen a már említett unalmas fehéret életre keltse, azonban könnyedén a visszájára fordulhat, ha túlontúl elrugaszkodunk. Nishtha Sadana belsőépítész azt javasolja, hogy a választás során kerüljük a túlságosan harsány vagy éppen túlzó mintájú burkolatot, mert az rontani fogja a tér hangulatát, kaotikussá válhat tőle a konyhánk.

Túl sok minta és forma

A finom, vintage csempék, és egyszínű árnyalatok viszont mindig működnek, ha mégis színre, mintára vágyunk. Érdemes úgy kiválasztani a csempéket, hogy a konyhabútor többi részének színét, anyagát, formáját és esetleges mintázatát is tudjuk már, és ebben a közegben képzeljük el, mennyire áll helyt a döntésünk.

  • Mindent az arcunkba, avagy a nyitott polcok

A nyitott konyhai polcok jól néznek ki, ha makulátlan az életünk és a tárgyaink, de még akkor is takarékosan kell élni ezzel a lehetőséggel. Ellenkező esetben egy nagyon nem praktikus tervezésről beszélünk, amit ráadásul nehéz nehéz rendben tartani

– figyelmeztet Ryan Kaplan, a Douglas Elliman ingatlanügynöke.

A nappaliba mutatós, de akár a hálóba is, ahol kevesebb tárgyat tartunk, melyeket ráadásul nem napi szinten használunk, mert a takarításhoz ebben az esetben viszont a nyitott polcok miatt a portalanítást is be kell kalkulálnunk, valamint azt is, hogy minden élére állítva, patyolat tisztán kerüljön vissza a polcra egy szószosabb spagetti elkészítése után is.

Mindent a szemnek?

„Kerüljük a nyitott polcokat! A konyhák zsírosak, így ha a levegőben szálló zsír a poros felületekre gyűlik össze, az rengeteg bosszúságot okoz majd a tisztítás során – teszi hozzá Christine Tanaka, a minneapolisi Harmony Interiors tervezője.

Christine továbbá azt javasolja, hogy amikor csak lehetséges, válasszunk zárt szekrényt – de az üvegajtós megoldás is működőképes, ha mindenáron közszemlére szeretnénk tenni a csetreszeket vagy a kedvenc borospoharunkat.

  • Ahoy, kék!

A tengerészkék, mélykék már régóta beszédtéma a belsőépítészek között, fellángolása szépen alábbhagyott az egyes helyiségekben, főleg a falak színét tekintve. A lakástulajdonosok kegyeiből is olyan hamar esett ki, ahogyan berobbant korábban l – különösen igaz ez a konyhákra.

fotó: Freepik.com/vanitjan

Ez a kék egy olyan tónus, amelyet gyakran használnak a hangulatos megjelenés megteremtésére a konyhában, de az elmúlt néhány évben túlzásba vitték

– mondja Christine.

Ha azonban továbbra is a sötétkéket szeretnénk használni, a tervező azt javasolja, hogy a főszínt a szoba egy részén tartsuk meg, például csak a konyhaszigeten. „Egy sziget átfestése sokkal egyszerűbb, mint egy egész konyhai szekrényé” – teszi hozzá.

A szakemberek szerint tehát kerüljük el ezeket a konyhai trendeket, hiszen mint sok minden, ez is csak múló divat, és törekedjünk arra, hogy egyedi, mégis időtálló megoldásokat válasszunk, bármekkora felújításba is fogunk, hogy ez a helyiség a következő években is szolgáljon minket.

Forrásunk volt.

Címlapkép: Freepik.com/vanitjan


Még több lakberendezés:

Címlapról ajánljuk

További cikkek