Csak kólát hajlandó inni ez az 50 éves férfi

Még a gyógyszereit is kólával szedi be az a nyugdíjas, aki semmi mást nem hajlandó meginni.

Roberto Pedreira egy 70 éves brazil nyugdíjas, aki azzal lett híres az utóbbi időben, hogy annyira gyűlöli a víz ízét, hogy már 50 éve egy kortyot sem ivott, helyette rengeteg kólát fogyasztott. A kezdetekben még a megszokott Coca-Colát kortyolgatta, az utóbbi időben azonban inkább Coke Zerora tért át, hogy kicsit "egészségesebb" legyen.

Csak kólát hajlandó inni ez az 50 éves férfi

Olyannyira gyűlöli a férfi a vizet, hogy még az orvosait is meggyőzte arról, hogy ezzel az üdítőitallal vehesse be a gyógyszereit.

50 éve nem iszom vizet. Nem szeretem a vizet. Minden orvos, akihez járok, a vizet ajánlja, de én még a kardiológusommal és az endokrinológusommal is szembementem. És még a gyógyszereimet is kólával veszem be

 – nyilatkozta a helyi médiának a nyugdíjas férfi.

Joao Victor Paixao, a férfi 27 éves keresztfia elmondta, hogy akik nem ismerik, valószínűleg nem hiszik el, hogy tényleg csak kólát iszik, de állítása szerint tényleg mindig ezt az üdítőitalt választja, még a jégkrémhez is ezt issza.

Egyszerűen inkább kólát iszik, de vigyáz magára. Mindig minden orvoshoz elmegy, minden gyógyszerét beszedi. Csak az ivás kérdése az, ami nem igazán változik.

 – tette hozzá a fiú.

Egyébként Roberto Pedreira egészségére valószínűleg nincs különösebben rossz hatással a kólaivás, hiszen a családja szerint a koronavírust is legyőzte, és soha nem volt semmilyen más komoly betegsége. Mindenesetre azért a szakértők azt javasolják, senki ne kövesse a példáját.

Forrásunk volt.


Még több friss hír:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Balatoni bowl

A Balaton sokunknak egyet jelent a nyárral, ennek pedig elmaradhatatlan eleme a sült hekk, a kovászos uborka, a főtt kukorica és a jól behűtött görög dinnye. Farkas Ricsi, a Penny séfje, ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Tuja helyett ilyen cserjét ültess a kertedbe: kertészek is ajánlják...

A tuja az egyik legnépszerűbb kerti növény. Nem véletlen, hiszen szép sudár termete a kiváncsiskodók szeme elől is eltakarja a kertet, miközben megjelenése sem utolsó. Igen ám, de az utóbbi évek szárazsága és forrósága sorra kikezdi a kerti tujákat, így az elszáradó, barnuló ágak jelensége egyre gyakoribbá vált. Ha hasonló megjelenésű, de a szárazságot jobban tűrő növényt szeretnél, akkor olvass tovább!

Top Receptek

Hagyományos töltött paprika

Turós Emil konyhai alapmű szakácskönyvéből származik a recept. Aki kedveli a hagyományos ízeket, ezzel a recepttel biztosan nem lő mellé.  Az elkészítését annyival egészíteném ki, ...

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.