Hamarosan új környezetben találkozhatunk Palágyi Eszterrel. A neves séf a Costes Group után a 2020-ban a Matild-palotában megnyíló Luxury Collection Hotelben folytatja.
Palágyi Eszter nevét első sorban a Costesből ismerettük meg, ahol négy évig tevékenykedett konyhafőnökként. Bár az elmúlt fél évben a Michelin-csillagos séfnek kényszerpihenőre volt szüksége egy komoly betegség miatt, 2020-ban ismét a konyhapult mögé - írja a Magyar konyha.
Eszter a Costes után 2020-tól a Matild-palotában folytatja munkáját a hamarosan megnyílóLuxury Collection Hotel séfje lesz, előtte azonban még a Bocuse d’Or verseny hazai válogatóján indul el versenyzőként, immáron a Matild-palota támogatásával. A válogató során hat séf juthat majd tovább a februári magyar döntőbe, ahol eldől, ki képviseli hazánkat az európai selejtezőn, a Bocuse d’Or Tallin 2020-on.
A séf két étellel készül, aminek elkészítéséhez három és fél óra áll majd rendelkezésére. Eszter szerint a nehezítést igazán az fogja okozni, hogy a Bocuse d'Or válogatóján rengeteg szabályt kell betartani egy időben, a magát lázadó típusnak tartó Eszter azonban úgy véli, a válogató során bele fog rázódni az új helyzetbe.
"A másik nehezítés, hogy főleg magammal szoktam versenyezni, most pedig egy nehéz időszakon vagyok túl, úgyhogy jelenleg ismerkedem ezzel a helyzettel. Munkahelyváltás, fél év kényszerpihenő, két műtét, de lekopogom, túléltem, csináljunk úgy, mintha ez nem is lett volna, mert most rengeteg dolog vár rám.”
2020. júniusától viszont teljesen új helyen és környezetben, a Matild-palota luxusszállodájában találkozhatunk majd, ahol egy 130 szobás, 700 fő befogadására képes közegben mutatja majd meg külföldi és hazai vendégeknek a magyar konyha sava-borsát.
A Matild-palota olyan műemlék-épület, amelynek felújítása során is fontos, hogy megőrizze a hangulatát, felelevenítse a régi Belvárosi Kávéház és Lido Mulató atmoszféráját. A hely konyhájában a gondosan elkészített magyar ételek lesznek a középpontban, amelyet három szóban jellemeznek az alkotók: A Matild-stílus: szofisztikált, modern, magyar.
"Biztosan lesz mangalica, tokhal és kaviárja, de a reggelinél, ami természetesen inkább nemzetközi kínálat lesz, megjelennek majd magyar klasszikusok, mint a túrós táska, kakaós csiga, talán még a számomra nagyon kedves töltött zsemle is. Széles lesz a paletta, de olyan ételeket és atmoszférát szeretnénk, amiért szívesen visszatérnek a vendégek. Sokan elfelejtik, pedig a legfontosabb, hogy a vendég az első, az ő elégedettsége. Örülök, hogy itt nem csak 20-30 emberre főzünk majd, hiszen ez egy hatalmas létesítmény lesz, nagyon sok féle szegmenst kell maradéktalanul kielégítenünk, ami óriási kihívás.” - meséli Palágyi Eszter, aki a hotel teljes ételkínálatért felel majd.
Az új luxusszálloda tervei szerint a jövőben Európa legszebb skybarját is megnyitja majd, ahonnan 270 fokos kilátás nyílik majd egész Budapestre.
Nagyon lágy piskóta, egyszerűen imádom. Mindig vásárolok több fajta pudingport, így bármikor nekiláthatok ennek az egyszerű desszertnek. Jól lehűtve, könnyen szeletelhető lesz, és aki ...
Én így készítettem a szilvalekvárt, és tökéletesen finom lett. Nem sütőben sütöttem, nem egy napig főztem. Szép, élénk színe lett, és az íze is nagyon finom, főleg a ...
Nagymamám ezt a levágott, rétesszélek újra nyújtott tésztájából készítette. Mivel a sütéshez előkészített hagyományos töltelékek addigra elfogytak, ezt a tölteléket ...
Rendkívül gyenge almatermésre számítanak idén Magyarországon: az Alma Terméktanács friss előrejelzése szerint mindössze mintegy 135 ezer tonna alma teremhet, ami a statisztikák kezdete óta a legalacsonyabb mennyiség lehet.
Egy zöldség, ami nem nemcsak elengedhetetlen a magyar konyhában, de kvercetinben gazdag, és kutatások szerint a szív-érrendszer egészségét is támogathatja. Így tárold, hogy sokáig friss maradjon!
Csokonai, Református Nagytemplom, Nagyerdő, egy gyönyörű alföldi város. Debrecenbe kirándulni mindig jó ötlet, és közben még enni-inni is lehet, méghozzá finomakat! Kávézó, pékség vagy étterem egy hangulatos vacsorához? Mindenre van egy jó ötletünk! Ajánljunk hét szuper helyet Debrecenben, figyeljetek!
A mosás teljesen hétköznapi tevékenység, amit a legtöbben az adott textil címkéje alapján végeznek. Ha viszont nem vagy elégedett a törülközök milyenségével mosás után, akkor hadd áruljuk el mai Otthon Tippünkben, milyen házi keverék teszi igazán puhává és illatossá őket. Azt eláruljuk, hogy öblítőt nem használunk hozzá.
Ötven előtt még sokkal könnyebb olyan étkezési rutint kialakítani, amely hosszú távon is támogatja az energiaszintet, az izmokat és az emésztést. A dietetikusok szerint nem drasztikus diétákra, hanem néhány egyszerű, következetesen betartott szokásra van szükség.
Én így készítettem a szilvalekvárt, és tökéletesen finom lett. Nem sütőben sütöttem, nem egy napig főztem. Szép, élénk színe lett, és az íze is nagyon finom, főleg a ...
Turós Emil konyhai alapmű szakácskönyvéből származik a recept. Aki kedveli a hagyományos ízeket, ezzel a recepttel biztosan nem lő mellé. Az elkészítését annyival egészíteném ki, ...
Nagyon lágy piskóta, egyszerűen imádom. Mindig vásárolok több fajta pudingport, így bármikor nekiláthatok ennek az egyszerű desszertnek. Jól lehűtve, könnyen szeletelhető lesz, és aki ...