A Michelin-csillagos Palágyi Eszter súlyos betegségéről és munka iránti szerelméről beszélt

Palágyi Eszter, a Costes Michelin-csillagos séfje és konyhafőnöke D. Tóth Kriszta vendége volt az Elviszlek magammal című műsorban - az interjúból mazsoláztunk.

Az autós interjúban Eszter mesélt - sajnos - friss betegségéről, munkáról és magánéletről, és a minden felett álló elhivatottságról, aminek mértéke egészen megdöbbentő.

A mindössze 33 éves, de már évek óta Michelin-csillagos, sikeres és igen határozott Palágyi Eszter nem kertel, rögtön elmeséli, hogy immáron második gerincműtéten van túl - daganatot találtak nála a derékszakaszon, az első műtét után pedig mindössze 5 napot adott magának a lábadozásra.

Az interjú készültekor éppen második, sikeres műtéten van túl, két hetes lábadozás után - saját állítása szerint most tudatosan több időt hagyott a regenerálódásra.

A "több"-et nyugodtan idézőjelbe is tehetjük.

"Én ez a bolond kategória vagyok, ha nem kell, én akkor is megyek dolgozni" - vall színt Eszter.

Hogy megéri-e ez az attitűd és a gerincdaganat (amit a napi tizeniksz órás állómunka és stressz is elősegített - abban a néző azért elbizonytalanodik, de Eszter számára láthatóan nincs más út. Dolgozni kell. Mert imád dolgozni.

Bár hisz benne, hogy minden betegségnek lelki oka is van, és elmondása szerint egy időben valóban mindent magára vállalt, sajátjának tekintve a Costest, 0-24 óra munkával, úgy véli, hogy:

"...mindenből tanul az ember. "Nem haragszom a szakmára, mert megbetegített. Jó tanulópénz volt, hogy okosabban kéne csinálni."

Kemény előélet után, 27 évesen került az étterembe, és bár cukrászként kezdett, pár hét múlva konyhafőnökké léptették elő - a már összeszokott csapattal való elfogadtatása pedig nem volt akadálymentes. Női séfként és főnökként sem.

A teljes interjút itt nézhetitek meg:

Érdemes meghallgatni, ahogy ételkreációiról mesél, és arról, hogyan "hozta fel a magyaros ízeket fine dining-ba."

Édesapját a siker útján, egy hirtelen balesetben vesztette el, a gyász elől szintén a munkába menekült - 3 éve pedig megérkezett az első csillag. Ahogy mondja, nincs nyomás Gerendai Károly (a Costes tulajdonosa) részéről sem, hogy legyen második, ő pedig "sose a csillagért főzött."

Világevő friss interjúját Eszterrel itt találjátok:

Többek közt arról is szó esik, folytatja-e Eszter a Costes-beli munkáját, vagy egészségét helyezi előtérbe

Saját magáról viszont mai napig nem hiszi el, hogy top séfnek számít.

A befejezés kellőképpen magasztos és irigylésre méltó:

"Ennyi nehézség után én még mindig szerelmes vagyok a munkámba...Bárki bármilyen szakmát választ, úgy válassza, hogy azt szereti, mert egyébként elpocsékolt idő az élet."

Ezt láttad már?

„Hatalmas nyomás egy csillag, mert folyamatosan jónak kell lenni" - Sláger Kult interjú Sárközy Ákossal

Legújabb receptek

Nyári saslik bulgursalátával

A nyári szezon nem tart sokáig, ilyenkor érdemes kihasználni a különböző friss, szabadföldi zöldségeket, és minél többet fogyasztani belőlük. Ez a nyári saslik bulgursalátával ...

Zakuszka Erdélyből

A zakuszka egy erdélyi-román, grillezett zöldségkrém, amit nagy mennyiségben szoktak főzni, majd befőttes üvegekbe porciózzák, hogy így akár több hónapig is elálljon. Ha faszénen ...

Címlapról ajánljuk

A legtöbben rossz időpontban fogyasztjuk a rostot, állítja a Harvard...

Ugye sok rostot eszel, és a tányérod nagyobbik felét a nyers zöldségek, hüvelyesek, a jó minőségű fehérjék és a jó zsírok foglalják el, nem a lassan felszívódó péktermékek, szénhidrátok? Neves egyetemek szakértői szerint viszont az sem mindegy, mikor visszük be a legtöbb rostot - ha rendszeresen, már reggel rostdúsan étkezünk, a napi székletürítés gördülékenysége és az egészséges bélműködés alapvetés lehet.

Brecz Judit

További cikkek

Top Receptek

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.

Kovászos uborka egyszerűen

Túlmisztifikált receptek helyett a 96 éves Dédimama receptje. Tanyán született, ott nőtt föl, sok hasznos  praktikát hozott magával. Sokszor készítettük már, de legfinomabb akkor ...

Cukkinifasírt alaprecept

Azt gondolhatnátok, hogy a sok hozzávaló miatt biztosan valami bonyolult recepttel álltunk elő - pedig nem! Ez a cukkinifasírt ugyanis gyorsan összeállítható és elkészíthető. Ha már ...