Kiderült, ez a lángossütő az ország legjobbja

A magyar lángosrajongók egy bajai lángosozót választottak idén a legjobbnak.

A magyar lángos rajongók szavazatai alapján 2018-ban a bajai Sugóparti Lángossütő végzett a Lángos Voks verseny első helyén, ebben az évben ők nyerték el a megtisztelő „Vénusz kedvenc lángosozója 2018” címet, illetve az 500 liter napraforgó-étolaj nyereményt.

A nyertes a csodálatos bajai Sugovica folyó partján süti díjnyertes lángosait, amelyek tésztája a szavazók egyöntetű véleménye szerint közepesen vastag, kellően ropogós, és éppen annyi sajt és fokhagyma kerül rá, amennyitől ellenállhatatlanul finom lesz. A Sugó-part népszerű lángosa már évtizedekkel ezelőtt fogalommá vált a déli országrészben, mindig is hozzátartozott a bajai életérzéshez, a Sugovica hangulatához. A lángossütő 2011 őszén megújult, ugyanakkor retro hangulatát megtartotta – a lángos viszont a régi, hagyományos recept szerint készül. A tulajdonos, Szabó Richárd szakértelem és emberség terén is példaértékű, ugyanis a téli nagy hidegben többször előfordult, hogy a lángosozó ajtaja nyitva állt azok előtt is, akik nem feltétlenül fogyasztani, hanem csak átmelegedni szerettek volna náluk. Ők a hivatalos zárás után is maradhattak a fűtött üzlethelyiségben, és meleg teával kedveskedtek nekik. A nyeremény 500 liter Vénusz napraforgó-étolaj így kétségkívül nagyon jó helyre kerül.

Az ezüstérmet a Flórián téri aluljáró lángosozójának ítélték oda a lángos kedvelői, míg a bronzérmes a mezőkövesdi Csini Büfé lett, akik 300, illetve 200 liter napraforgó-étolaj nyereményben részesülnek.

A különdíjat, azaz a „Vénusz kedvenc balatoni lángosozója 2018” címet, illetve az ezzel együtt járó 500 liter Vénusz napraforgóolaj nyereményt immár egyhuzamban ötödik éve a Tihanyi Piac Lángos Sütői hozták el, akik kitartása és lelkesedése, illetve népszerűsége hosszú évek óta töretlen.

Lángosreceptek:

Az idei verseny véget ért, azonban a Lángos Voksra nevezett 499 lángosozó az év további részében is elérhető a www.langosvoks.hu oldalon, amely egyúttal Magyarország legnagyobb lángos adatbázisa.

Ezeket olvastad már?

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Lencsefőzelék tejmentesen

A Szilveszter vagy az Újév elmaradhatatlan étele a lencsefőzelék. Tálalhatjuk sült hússal is és ér az év többi részében is lencsét enni, hiszen finom és egészséges!

Csokiszalámi

A csokiszalámi több szempontból is jó választás. Mindenki szokta szeretni, könnyen elkészül és sütni sem kell. Sőt, általában otthon megtalálható az összes alapanyag is. Ízlés ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Top Receptek

Párolt lila káposzta

A párolt lila káposzta remek kísérője a különféle sült húsoknak, például a kacsa elképzelhetetlen nélküle. Ezzel a recepttel könnyedén elkészítheted Te is otthon, bár tény, hogy ...