Kiderült, ennyit vihetnek haza a Tesco dolgozói

A Tesco Global Áruházak Zrt. idén két lépésben emeli dolgozói alapbérét.

Két lépésben emelik a dolgozók alapbérét a Tesco, a legalacsonyabb keresetűek fizetése így januárban bruttó 197 ezer forintról 207 ezer forintra, szeptemberben pedig bruttó 215 ezer forintra nő - olvasható a társaság és a munkavállalókat képviselő két szakszervezet közös közleményében, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-nek.

A Tesco csak a legalacsonyabb bérek emelésének mértékét közölte, ugyanakkor az áruházlánc az MTI érdeklődésére megerősítette, hogy a fizetésemelés a bérmátrix minden szintjén megtörténik.

A Tesco a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetével (KASZ) és a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetével (KDFSZ) kötött megállapodása értelmében idén 3,4 milliárd forintot fordít bérfejlesztésre. Ezen felül abban is megállapodtak, hogy a vállalt idén további több mint 4 milliárd forintot biztosít a kollégák juttatási csomagjára.

A közlemény szerint mindezek hatására a legalacsonyabb elérhető csomag - amelynek részei az alapbér, a cafeteria és az átlagos pótlékok - januártól körülbelül 240 000 forintra, a szeptembertől 2020 februárjáig tartó időszakban pedig körülbelül 248 500 forintra emelkedik.

Ezeket olvastad már?

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Nyári saslik bulgursalátával

A nyári szezon nem tart sokáig, ilyenkor érdemes kihasználni a különböző friss, szabadföldi zöldségeket, és minél többet fogyasztani belőlük. Ez a nyári saslik bulgursalátával ...

Zakuszka Erdélyből

A zakuszka egy erdélyi-román, grillezett zöldségkrém, amit nagy mennyiségben szoktak főzni, majd befőttes üvegekbe porciózzák, hogy így akár több hónapig is elálljon. Ha faszénen ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

A legtöbben rossz időpontban fogyasztjuk a rostot, állítja a Harvard...

Ugye sok rostot eszel, és a tányérod nagyobbik felét a nyers zöldségek, hüvelyesek, a jó minőségű fehérjék és a jó zsírok foglalják el, nem a lassan felszívódó péktermékek, szénhidrátok? Neves egyetemek szakértői szerint viszont az sem mindegy, mikor visszük be a legtöbb rostot - ha rendszeresen, már reggel rostdúsan étkezünk, a napi székletürítés gördülékenysége és az egészséges bélműködés alapvetés lehet.

Top Receptek

Zakuszka Erdélyből

A zakuszka egy erdélyi-román, grillezett zöldségkrém, amit nagy mennyiségben szoktak főzni, majd befőttes üvegekbe porciózzák, hogy így akár több hónapig is elálljon. Ha faszénen ...

Kovászos uborka egyszerűen

Túlmisztifikált receptek helyett a 96 éves Dédimama receptje. Tanyán született, ott nőtt föl, sok hasznos  praktikát hozott magával. Sokszor készítettük már, de legfinomabb akkor ...