A kertészkedés 3 veszélye, ami ellen jobb védekezni

A nyári időszakban sokan választják pihentető időtöltésnek a kertészkedést, ami nem is csoda, mivel remek kikapcsolódás, ha szép az idő. Azonban ez az ártalmatlannak tűnő hobbi is rejt olyan veszélyeket, amelyekre jobb felkészülni!

A kertészkedés mindig is jelentett valamilyen szintű veszélyt az egészségre – mint egyébként minden más tevékenység. Ennek ismeretében tehát nem meglepő, hogy az egyik első penicillinnel kezelt páciens is azért betegedett meg, mert megkarcolta egy rózsa tövise. És ez sajnos mind a mai napig igaz: nemrégiben járta be a sajtót egy brit nő története, aki szepszisben hunyt el, miután megkarcolta a kezét kertészkedés közben.

A kertészkedés 3 veszélye, ami ellen jobb védekezni

Hogy velünk ilyesmi ne fordulhasson elő, egyrészt elővigyázatosnak kell lennünk! Legyenek naprakészek a védőoltásaink és használjunk védőöltözetet! Ha mégis megtörténik a baj, tisztítsuk ki a sebeinket, fertőtlenítsük és fedjük le! Ha trágyázunk, tartsuk az arcunktól távol a komposztot tartalmazó zsákokat, amikor kinyitjuk! Előzzük meg, hogy valamilyen kártevő költözzön a kertünkbe, ha pedig már megtörtént, inkább hívjunk szakszerű irtókat!

De miért is olyan fontos mindez? Nézzük!

Forrásunk volt.


Még több kertészkedés:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Balatoni bowl

A Balaton sokunknak egyet jelent a nyárral, ennek pedig elmaradhatatlan eleme a sült hekk, a kovászos uborka, a főtt kukorica és a jól behűtött görög dinnye. Farkas Ricsi, a Penny séfje, ...

Házi ketchup egyszerűen

Bevalljuk, IMÁDJUK a ketchupot - a házi ketchuppal azonban egyetlen bolti márka sem veszi fel a versenyt! Ha egyszer rászánjuk magunkat, hogy nekiálljunk elkészíteni, hamar rájövünk, hogy ...

Patisszontócsni

A tócsni kifejezetten jó kísérletezős fogás, így nyáron érdemes minél több friss zöldséggel kipróbálni. Mi most patisszonnal teszteltük, és nagyon jól tettük, hiszen szuperül ...

Címlapról ajánljuk

Íme 5 tipp, amivel sokkal kevesebb fejfájást jelent a vacsora...

Este öt óra körül mindenki éhes, te pedig a hűtő előtt állva próbálod kitalálni, mi kerüljön az asztalra. A családtagok különböző ötleteket sorolnak, hiányzik egy-két alapanyag, végül pedig gyakran a rendelt étel vagy egy gyors, kevésbé egészséges megoldás lesz a nyerő. Pedig néhány apró változtatással jelentősen csökkenthető a vacsorával járó stressz. A titok nem a bonyolult receptekben, hanem az előretervezésben rejlik.

Nosalty

Mutatjuk az idei Sziget Fesztivál étel és ital árait: a...

A Sziget Fesztivál kapcsán évről évre visszatérő téma, hogy mennyire kell mélyen a pénztárcánkba nyúlni, ha a fesztivál területén szeretnénk enni vagy inni. A 2026-os rendezvény sem nevezhető olcsó programnak, ugyanakkor az árak alapján úgy tűnik, hogy nem történt újabb drasztikus drágulás. Akadnak olyan ételek, amelyek nagyjából a tavalyi árszinten maradtak, és továbbra is találni pénztárcabarátabb lehetőségeket is.

Nosalty

További cikkek

Ezért ne tegyél olajat a tésztavízbe – a séfek szerint...

Sokan automatikusan egy kanál olajat öntenek a tészta főzővizébe, mert úgy gondolják, ezzel megakadályozhatják, hogy a tészta összetapadjon. A konyhai trükk azonban nem igazán működik, sőt még a kész étel állagán is ronthat. Sokkal egyszerűbb módszerrel érhetünk el jobb eredményt.

Honnan ered a főzelék, mint műfaj? Miért nincs rá szó...

Vérre menő viták zajlanak arról, hogy vajon a gulyásleves vagy a töltött káposzta, a dunai vagy a tiszai halászlé-e a magyar konyha abszolút állócsillaga, hogy a honi gasztronómia akkor most paprikás-e vagy sem, miközben szót sem ejtünk a magyar konyhák utánozhatatlan szupersztárjáról: a főzelékekről. Erről a zöldségalapú egytálételről, ami annyira egyedi, annyira a miénk, hogy külföldön megfelelő szót sem találni rá. Honnan ered a főzelék? Miért traumatizáltak minket a menzai változatok? Melyik főzeléket hogy érdemes elkészíteni? Kajatények sorozatunk legújabb részében ennek járunk utána.

Top Receptek

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.