Hamarosan a legolcsóbb kenyér ára is négy számjegyű lehet

A pékek a kenyér és minden más pékáru árának megemelésére készülnek a közeljövőben, az alapanyagárak és az előállítási költségek ugyanis rohamosan emelkednek. A legrosszabb előrejelzések szerint könnyen meglehet, hogy az olcsóbb kenyér kilós ára is ezer forintra emelkedik.

A pékek a kenyér és minden más termékük árának emelésére készülnek, mert az alapanyagok mellett az energia is rohamosan drágul. Néhány hét múlva a legolcsóbb kenyér kilója is drágább lesz ezer forintnál, a jobb minőségűek még többe kerülnek majd – írja a Telex.

A pékségek működését egyre több tényező teszi nehezebbé: a növekvő alapanyagárak és az egyre magasabb energiaárak mellett a kisebb cégek nehezen bírják a működtetést, a vásárlói szokások változása miatt viszont a nagy cégek tömegtermékeit egyre kevesebben keresik.

1000 forint is lehet a kenyér ára

A Telex.hu egy újszentiváni pékmestert kérdezett a mostani helyzetről, aki elmondta, három héttel ezelőtt 23 százalékkal, azóta pedig újabb 25 százalékkal lett drágább a liszt. Ősztől a többi alapanyag is drágább lesz, legyen szó akár vajról, margarinról, felvágottakról, így nemcsak a kenyér, de más pékáruk is drágulásnak néznek elébe.

A pékszakma nem könnyű, a munkanap este kezdődik, és másnap kora délutánig biztosan nem ér véget. Egyre kevesebb fiatal választja magának ezt a szakmát a nehéz fizikai munka és a hosszú munkaidő miatt, hiszen pékként nemcsak a kemence, de sokszor a nyár miatti meleget is el kell viselni, ráadásul nincs hétvége és ünnepnap sem.

Ahogy a Telex írja, az elmúlt évtizedek során egyre igényesebbek lettek a magyar vásárlók, a jobb minőségű és egészséges termékeket egyre többen keresik, azok előállítása pedig költségesebb.

A Magyar Pékszövetség elnökségének tagja, Varga Ferenc szerint a pékségek áremelése elengedhetetlen, hiszen az energiaköltségek és az alapanyagköltségek is egyre magasabbak lesznek. Az elnökségi tag szerint a legolcsóbb kenyér kilós ára pedig hamarosan ezer forint is lehet, és nem látható még, hogy hol állnak meg az árak.

Forrásunk volt.


Ezek a cikkek is érdekelhetnek:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Balatoni bowl

A Balaton sokunknak egyet jelent a nyárral, ennek pedig elmaradhatatlan eleme a sült hekk, a kovászos uborka, a főtt kukorica és a jól behűtött görög dinnye. Farkas Ricsi, a Penny séfje, ...

Házi ketchup egyszerűen

Bevalljuk, IMÁDJUK a ketchupot - a házi ketchuppal azonban egyetlen bolti márka sem veszi fel a versenyt! Ha egyszer rászánjuk magunkat, hogy nekiálljunk elkészíteni, hamar rájövünk, hogy ...

Címlapról ajánljuk

5+1 kerti munka, amit még augusztusban végezz el, ha ősszel...

Augusztusban a kert még javában ontja a terméseket, a virágágyások színesek, a fűszernövényekből pedig sokszor már annyi van, hogy alig győzzük felhasználni őket. A nyár vége azonban nemcsak a betakarításról szól, lassan érdemes felkészíteni a kertet az őszre is, hiszen néhány hét múlva már egészen más feladatok kerülnek előtérbe.

Macsuga Viktória

További cikkek

Ezért ne tegyél olajat a tésztavízbe – a séfek szerint...

Sokan automatikusan egy kanál olajat öntenek a tészta főzővizébe, mert úgy gondolják, ezzel megakadályozhatják, hogy a tészta összetapadjon. A konyhai trükk azonban nem igazán működik, sőt még a kész étel állagán is ronthat. Sokkal egyszerűbb módszerrel érhetünk el jobb eredményt.

Honnan ered a főzelék, mint műfaj? Miért nincs rá szó...

Vérre menő viták zajlanak arról, hogy vajon a gulyásleves vagy a töltött káposzta, a dunai vagy a tiszai halászlé-e a magyar konyha abszolút állócsillaga, hogy a honi gasztronómia akkor most paprikás-e vagy sem, miközben szót sem ejtünk a magyar konyhák utánozhatatlan szupersztárjáról: a főzelékekről. Erről a zöldségalapú egytálételről, ami annyira egyedi, annyira a miénk, hogy külföldön megfelelő szót sem találni rá. Honnan ered a főzelék? Miért traumatizáltak minket a menzai változatok? Melyik főzeléket hogy érdemes elkészíteni? Kajatények sorozatunk legújabb részében ennek járunk utána.

Top Receptek

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.

Palacsinta alaprecept

Kicsik és nagyok kedvence a palacsinta. Akár sós, akár édes töltelékkel készíted, a legfontosabb, hogy az alap rendben legyen: ez a mi tökéletes palacsinta alapreceptünk, amiben biztosan ...