Van egy jó hírünk a rendszeresen kávézóknak: ilyen hatással van a máj egészségére

A southamptoni és edinburghi egyetemek nemzetközi kutatócsoportjainak köszönhetően megint egy kicsivel többet tudunk a kávé egészségre gyakorolt hatásáról. És azoknak, akik rendszeresen fogyasztanak kávét, van egy jó hírünk.

A kutatócsoportok 500 ezer ember adatait vizsgálták meg, és egyértelmű mintázat rajzolódott ki az eredményekből. Az, aki rendszeresen fogyaszt kávét, jót tesz a mája egészségének.

kávé
Van egy jó hírünk a rendszeresen kávézóknak: ilyen hatással van a máj egészségére

10 évnyi kutatás eredménye, hogy a rendszeresen kávézók esetében sokkal alacsonyabb a májbetegségek kialakulásának kockázata. Ráadásul attól függetlenül, hogy instant, őrölt vagy koffeinmentes kávét fogyasztanak.

A különbségek pedig nem csekélyek, mert a zsírmáj kockázata körülbelül 35 százalékkal, a májrák valószínűsége 34 százalékkal csökken.

Ezen kívül 61 százalékkal kevesebb kávéfogyasztó hal meg májbetegségben, mint azok, akik egyáltalán nem isznak kávét.

Receptajánlónk:

Bár a kutatók nem tudtak egyetlen vegyületet beazonosítani, amiért a kávé ennyire jó hatással van a májra, de a bioaktív vegyületekre és polifenolokra gyanakszanak. Ezek az anyagok gyulladáscsökkentő és antioxidáns tulajdonságokkal rendelkeznek, amelyek védik a májsejteket a károsodástól és a stressztől.

Forrásunk volt.


Még több az egészségről:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Gluténmentes kovászos uborka

Tudtad, hogy a kovászos uborkát kenyér nélkül is el lehet készíteni? Így gluténérzékenyek is bátran ehetik. Pár nap alatt tökéletesen megérik, mint a kovászos kenyeres verzió, és ...

Rántott csirkecomb klasszikusan

Ki tudna ellenállni a rántott húsnak? Főleg, ha egy belül szaftos, kívül ropogós csirkecombról van szó, amit kézből harapva a legjobb fogyasztani. Nem kell félni tőle: a jól átsült ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Óriási árcsökkentést jelentett be a Lidl: ezeket a termékeket érinti

A Lidl Magyarország újabb jelentős árcsökkentési programot indít. Július 9-től négy héten át minden héten 100-100 termék lesz olcsóbb, így a hónap végére összesen 400 árucikk ára csökken tartósan. A vállalat a forint elmúlt időszakban tapasztalt erősödéséből, valamint a beszállítókkal folytatott sikeres egyeztetésekből eredő előnyöket közvetlenül a vásárlók felé továbbítja az alacsonyabb árakon keresztül.

Top Receptek

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.

Kovászos uborka egyszerűen

Túlmisztifikált receptek helyett a 96 éves Dédimama receptje. Tanyán született, ott nőtt föl, sok hasznos  praktikát hozott magával. Sokszor készítettük már, de legfinomabb akkor ...