Nézzétek, milyen különleges ételeket tálalt fel Pohner Ádám és csapata - véget ért a Bocuse d'Or első napja

Lezajlott a Bocuse d'Or világdöntőjének első versenynapja. A magyar csapat elégedetten hagyta el a versenyboxot.

Ma reggel 8:10-kor Pohner Ádám és a magyar Bocuse csapat megkezdte a versenyzést a Bocuse d'Or lyoni döntőjén. A versenyt idén is óriási érdeklődés övezte, és a lelátón egy magyar különítmény is képviseltette magát.

A magyar csapat kiegyensúlyozottan, magabiztosan és nyugodtan versenyzett, higgadtan kezelték az akadályokat is. A versenyidő alatt történt egy váratlan technikai probléma, elromlott a csapat sokkolója. Ez az eszköz nagyon fontos, arra való, hogy hirtelen lehessen vele lehűteni az ételt. A meghibásodás miatt a magyar csapat hosszú perceket vesztett, ezt a csúszást azonban a tálalásra sikerült behozni, és nem okozott maradandó hiányosságokat. A helyzetet átmenetileg a mellettünk versenyző marokkói csapat oldotta meg, akik kölcsönadták a sokkolójukat arra az időre, amíg a magyar csapaté rendbe jött.

Pohner Ádám, Csillag Richárd és Segal Viktor elégedetten zárták a mai versenynapot. Mindnyájan egyetértettek, hogy mindent meg tudtak valósítani, amit begyakoroltak, a maguk számára felállított követelményeknek maximálisan megfeleltek, és jól érezték magukat a Bocuse d'Or első versenynapján.

Mint arról délelőtt már hírt adtunk, Hamvas Zoltán hirtelen megbetegedése nem tette lehetővé, hogy részt vegyen a kóstolózsűriben, így a helyére - egyeztetve a francia zsűrivel – Széll Tamás ugrott be. Hazánk eddigi legsikeresebb Bocuse d'Or versenyzője zsűriként sem újonc, Torinóban, az európai válogatón már ott volt a zsűrielnökségben, így volt alkalma rutint szerezni a kóstolásban is. Kifele a csapatnak elmondta, hogy nála előkelő helyen szerepelt a magyar hústál (Tamás a két étel közül csak az egyik zsűrizésében vett részt).

Azt azonban, hogy hány pontot szerzett a magyar csapat, ma nem fogjuk megtudni, csak holnap, az eredményhirdetésen.

Néhány szó az ételekről:

A hústéma főszereplője a Carré de Veau "Balaton" fantázianevet viseli. A tálon szerepel egy sült borjúkaraj, borjúmirigy csicsókával és tárkonnyal, csicsókakrém, radicchio és retek "gombóc", mustáros zöldborsó, hagyma tart, és egy rendkívül különleges "derelye".

A tányértéma a Chartreuse "Hommage Robouchon" nevet kapta a menükártyán. Maga a chartreuse burgonyával és padlizsánnal készült, valamint kagylófélékkel. A tányéron szerepel még egy tormás almasaláta uborkával, zöld spárga, valamint pastis-mártás.

A Bocuse d'Or első versenynapjának vége, holnap este jelentkezünk az eredményekkel.

Ez is érdekelhet az ízHUSZÁR magazinon:

Elstartolt a Bocuse d'Or Lyonban, rögtön egy váratlan fordulattal

Legújabb receptek

Nyári saslik bulgursalátával

A nyári szezon nem tart sokáig, ilyenkor érdemes kihasználni a különböző friss, szabadföldi zöldségeket, és minél többet fogyasztani belőlük. Ez a nyári saslik bulgursalátával ...

Zakuszka Erdélyből

A zakuszka egy erdélyi-román, grillezett zöldségkrém, amit nagy mennyiségben szoktak főzni, majd befőttes üvegekbe porciózzák, hogy így akár több hónapig is elálljon. Ha faszénen ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Telitalálat akciók a Lidlben: spórolj a vízzel ezekkel a praktikus...

Úgy tűnik, mindenki szívén viseli az idei nyári forróság és aszály miatt fellépő vízellátási problémákat, nagyon helyesen. A vízzel való spórolásra ösztönöznek a Lidl termékei is, a közkedvelt Parkside márkától: akkus esővízszivattyú-készletet és házi vízművet kínálnak, akciós áron, július 2-től.

Top Receptek

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.

Kovászos uborka egyszerűen

Túlmisztifikált receptek helyett a 96 éves Dédimama receptje. Tanyán született, ott nőtt föl, sok hasznos  praktikát hozott magával. Sokszor készítettük már, de legfinomabb akkor ...

Cukkinifasírt alaprecept

Azt gondolhatnátok, hogy a sok hozzávaló miatt biztosan valami bonyolult recepttel álltunk elő - pedig nem! Ez a cukkinifasírt ugyanis gyorsan összeállítható és elkészíthető. Ha már ...